Az édes élet jogi terhe

Jog  |  2010. szeptember 26.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A különnemű élettársak közjegyzőnél kérhetik kapcsolatuk nyilvántartásba vételét. A szabály célja, hogy a párok könnyebben élhessenek a szabadon választott életformájukhoz kötődő jogokkal. Az egészségügyi intézmények gyakorlata viszont akadállyá formálja a szabadság jogintézményét.

Egy férfi és egy nő az anyakönyvvezető előtt házasságot köthet. 2009 óta az azonos nemű pároknak joguk van arra, hogy élettársi kapcsolatukat az anyakönyvvezető bejegyezze. 2010. január elsejétől egy további jogi lehetőség nyílt meg: az élettársi nyilvántartásba vétel. Ezt a fajta regisztert a közjegyzők vezetik, különnemű és azonos nemű párok egyforma feltételekkel és azonos körülmények között kérhetik életközösségük jogi elismerését.

A szabályozás tehát igen szerteágazó. A különnemű párok köthetnek házasságot anyakönyvvezetőnél, lehetnek közjegyzőnél nyilvántartásba vett élettársak, és maradhatnak jogi procedúra nélkül együtt élő élettársak. Az azonos neműek nem köthetnek házasságot, ezért az anyakönyvvezetőnél regisztrált élettársi státuszt kaphatnak, ezen túl a közjegyzőnél is nyilatkozhatnak együttélésükről, és ők is maradhatnak a hagyományos – nyilvántartás nélküli – élettársi viszonyban.

Nézzük most meg a különneműek élettársi regiszterét. A nyilvántartás célja, hogy megkönnyítse az élettársi kapcsolatok fennállásának bizonyítását. A nyilvántartásban szereplőkről ugyanis vélelmezni kell, hogy élettársi kapcsolatban élnek, egészen addig, amíg mindkettőjük él, és a közjegyző előtt másként nem nyilatkozik, vagy házasságot nem köt valakivel. Ez a rendszer megkönnyítheti számos törvényi járandóság, például társadalombiztosítási juttatások megszerzését, és egyszerűsítheti a bizonyítást a később felmerülő vagyoni vagy öröklési jogvitában.

Más előnye is van a különnemű élettársak nyilvántartásának. A közjegyző előtt megjelenő férfi és nő ugyanis kérheti, hogy a nyilvántartás tartalmazza leendő közös gyermekük családi nevét. Ebből következik, hogy a közjegyzőnél nyilvántartásba vett élettársi kapcsolat esetén a férfinak nem kell külön úgynevezett „teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot” tennie a közös gyermek születésekor.

Tehát úgy tűnik, a nyilvántartási rendszer és a vélelem leegyszerűsíti a korábbi bonyolult és sokszor a felek számára kényelmetlen vagy akár megalázó eljárást, amelyben az ő feladatuk volt tartós párkapcsolatuk bizonyítása. Az élettársak nyilatkozata ezt követően ugyanis közhitelesen bizonyítja a közöttük lévő – törvényben elismert – érzelmi és vagyoni kötelék fennállását. Így a párok mentesülnek a későbbi bürokratikus terhektől. Legalábbis elvileg. A kezdődő joggyakorlat példái azt mutatják, hogy ez az egyébként kedvező lehetőség olykor teherré válik.

Újabban egyes kórházak szülészeti osztálya a nem házasságban élő anyáktól olyan, a köznyelvben „nullás igazolásnak” nevezett közjegyzői igazolást kér, amely bizonyítja, hogy a szülő nő nem szerepel az élettársi kapcsolatok nyilvántartásában. Megtörténhet ugyanis – mondják –, hogy a kismama más férfival jegyeztette be magát a közjegyzőnél, mint aki az apaságát elismerte. A kórházak azzal ijesztgetik a párokat, hogy ilyen igazolás nélkül a születő gyermek nem kaphat születési anyakönyvi kivonatot. Pedig nincs jogszabályi alapja annak, hogy a kórházak a leendő és az adott pillanatban kiszolgáltatott helyzetben lévő szülőket közjegyzőhöz szalajtsák. Ugyanis nem a szülők, hanem a születési anyakönyvi kivonatot kiállító anyakönyvvezető feladata, hogy adatot kérjen az élettársi nyilatkozatok nyilvántartásából a Magyar Országos Közjegyzői Kamarától. A törvény világosan fogalmaz, amikor kimondja: az ügyféltől nem kérhető olyan adat igazolása, amely nyilvános, vagy amely például a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál van, és onnan megszerezhető.

A másik példa is az egészségüggyel kapcsolatos. Néhány meddőségkezelési intézetben a különnemű párok akkor vehetnek részt emberi reprodukcióra irányuló kezelésben, ha házasságban élnek, vagy szerepelnek az élettársi kapcsolatok nyilvántartásában. Ennek a gyakorlatnak sincs jogszabályi alapja, ugyanis a meddőségkezelést szabályozó rendelet házastársakat és élettársakat említ, ez utóbbiba beletartoznak a nem regisztrált együttélők is. Az élettársi kapcsolat jellemzője, hogy az egymás támogatását és az egymásról való gondoskodást vállaló emberpár tartós érzelmi és vagyoni életközösségben él. A magyar jogrend elismeri két, életvitelszerűen együtt élő ember élettársi kapcsolatát akkor is, ha arról nem nyilatkoztak közjegyző előtt. Ezért nemcsak méltánytalan, hanem törvénytelen is az az egészségügyi gyakorlat, amely közjegyzői eljáráshoz köti a párok ellátását.

Jó volna, ha az élettársi kapcsolat nyilvántartásba vétele lehetőség maradna, amelyről az emberek szabadon, minden kényszertől mentesen dönthetnének. Apró lépés ebbe az irányba, hogy a formálódó közjegyzői gyakorlat a nyilvántartásba vétel helyett egy olyan okirat kiállítását ajánlja fel, amely hitelesen bizonyítja, hogy a pár tagjai életvitelszerűen együtt élnek, és közösen vállalkoznak a reprodukciós eljárás segítségével született gyermek felnevelésére. De ez még mindig azt jelenti, hogy egy férfi csak címeres, pecsétes hivatalos irattal lehet apa.