Az igazságszolgáltatás kudarca

Jog  |  2013. április 9.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki a Pécsi Törvényszék Bándy Kata megölése ügyében. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés a szó szoros értelmében azt jelenti, hogy csak koporsóban hozzák ki az elítéltet a büntetés-végrehajtási intézetből. A bíróság a vádlott tettét aljas indokból elkövetett emberölésnek és kifosztásnak minősítette, az előbbi elvileg önmagában is megalapozhatja a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést. De mi vezeti a döntéshozót ilyen verdikt meghozatalához?

A bíróságnak jelen ügyben rendkívül széles mérlegelési lehetősége volt. Az úgynevezett minősített emberölés büntetési tétele tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés. A törvény szerint a „büntetés célja a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más bűncselekményt kövessen el”. Ezt a célt szem előtt tartva kell a büntetést kiszabni.

A bíró tehát ilyen súlyos bűntett esetén eldöntheti, hogy határozott idejű vagy életfogytig tartó szabadságvesztést szab ki. Ha az életfogytig tartó szabadságvesztés mellett dönt, akkor meghatározhatja, hogy lesz-e lehetősége az elítéltnek feltételes szabadságra kerülésre, ha igen, hány év múlva. Ha például a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját harminc évben jelöli meg, akkor a harminc év elteltével a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztése és pártfogó felügyelői vélemény alapján egy úgynevezett büntetés-végrehajtási bíró megállapítja, hogy továbbra is bent kell-e maradnia az elítéltnek, vagy szigorú magatartási szabályok előírásával, pártfogó felügyelet mellett szabadlábra kerülhet. Ilyenkor a törvény szerint azt kell mérlegelni, hogy a büntetés fenti célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető-e; azaz szükséges-e a társadalom védelme érdekében továbbra is bent tartani. Ha úgy döntenek, hogy igen, akkor folytatódik a büntetés letöltése, és évente felülvizsgálják a szabadlábra kerülés lehetőségét. Az is megtörténhet, hogy egyik évben sem látnak lehetőséget a szabadulásra, és az elítélt valóban élete végéig bent marad.

Amikor a Pécsi Törvényszék tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésről döntött, ennek a felülvizsgálatnak a lehetőségét zárta ki; azaz annak megítélését, hogy a társadalomra való veszélyesség harminc év múlva is fennáll-e, nem bízta a büntetés-végrehajtási bíróra. Vajon melyik bíró tudja jobban megítélni azt, hogy az elítélt harminc év múlva veszélyes lesz-e a társadalomra: aki most elítélte, vagy aki harminc év múlva megvizsgálja?

Az a bíró, aki egy elkövetőre tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést szab ki, nem kevesebbet állít, mint hogy most meg tudja mondani, hogy az elítélt harminc vagy negyven év múlva milyen ember lesz. Meg tudta volna mondani a kétéves Péntek Lászlóról, hogy huszonöt év múlva gyilkos lesz? Kíváncsi lennék, a bíró szerint melyik volt a vádlott azon tulajdonsága, ami miatt biztos, hogy az elítélt aggastyán korában, adott esetben súlyos betegen is veszélyes lesz a társadalomra. Ne feledjük, huszonéves elkövetőről van szó, aki a bűnösségét beismerte.

Bár egyetlen bíróságot sem köt más bíróság döntése, az ítélet az általános bírói gyakorlathoz képest igen szigorú. Emlékezhetünk, a móri bankrablás ügyében elítélt elkövető sem kapott tényleges életfogytiglant. Ha az emberölés kirívóan brutális, bestiális módjáról lenne szó, akkor sem feltételenül kell olyan jogszabályt alkalmazni, ami kormányváltás nélkül valószínűleg elbukott volna az Alkotmánybíróságon, és amely még így is ellentétes lehet az Emberi jogok európai egyezményével.

De nem csak más bíróságok gyakorlatától tér el a mostani ítélet. A Pécsi Törvényszék eljáró bírája 2006-ban egy ittas állapotban egy sértettet megölő, egyet pedig életveszélyesen megsebesítő, (Péntek Lászlóhoz hasonlóan) többszörös visszaesőt ítélt több emberen elkövetett emberölés kísérletéért életfogytig tartó szabadságvesztésre, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját harminc évben határozva meg. 2007-ben egy rendőrt, aki előre kitervelten, nyereségvágyból hét lövéssel megölte ismerősét, minősített emberölésért és lőfegyverrel való visszaélésért ítélte életfogytig tartó fegyházbüntetésre, úgy, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja itt is harminc év lett (másodfokon tizennyolc év fegyházra enyhítették a büntetést). Szintén 2007-ben az egyéves gyermekét többször is a dívány karfájára dobó apát szándékos emberölésért tizenkét év fegyházra ítélte. 2008-ban egy idős nőt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel megölő, korábban többször is büntetett vádlottat tizenöt év fegyházra ítélte. Ugyanebben az évben egy ittasan, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért tizenhárom év fegyházat szabott ki (másodfokon tizenegy évre enyhítették). Szintén 2008-ban egy előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért szabott ki életfogytig tartó szabadságvesztést, a feltételes szabdságra bocsátás legkorábbi időpontját harminc évben meghatározva (másodfokon tizenhárom és fél évre enyhítették az ítéletet).

A bíró az ítélet szóbeli indokolásában kifejtette: „Figyelemmel arra, hogy a vádlott értékrendjében, gondolkodásmódjában a becsületes munkával szerzett jövedelemhez jutás nyomokban sem lelhető fel, a bíróság nem lát arra esélyt, hogy Péntek László valaha is a társadalom hasznos tagjává válhat. Ez a cselekmény szíven találta a magyar társadalmat. Megvédeni csak akkor lehet, ha a vádlott élete hátralevő részét a társadalomtól elkülönítve, izoláltan tölti. Ezért vele szemben tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki a bíróság, nem mellékesen a büntetés generálpreventív céljaira is. A társadalom elvárása és igazságérzete itt most találkozott a bíróság álláspontjával is.”

A ítéletet a bíróság rekordgyorsasággal, néhány hónap alatt hozta meg. Nem hiszem, hogy – néhány koncepciós eljárást kivéve – volt olyan büntetőper, amelyben négy tárgyalási nap után szabták ki a lehető legsúlyosabb büntetést. Az ítélet és különösen az indokolás számos további kérdést is felvet. Vajon a felsorolt korábbi esetek nem találták volna szíven a társadalmat, ha kellő nyilvánosságot kapnak? Akik a bíróság szerint soha nem lesznek a társadalom hasznos tagjai, azoknak börtönben van a helyük? Lehet-e helye egy bírósági ítéletben a társadalmi elvárásnak bármilyen összefüggésben? Hiszen a társadalmi elvárás szinte minden súlyos bűncselekmény esetén az, hogy a létező legsúlyosabb büntetést szabják ki – de ez a Pécsi Törvényszék korábbi ügyeiben is így volt. Sajnos nem zárható ki, hogy ha a nagy nyilvánosságnak köszönhető társadalmi elvárás helyet kapott az ítélet indokolásában, akkor befolyásolta is azt.