Egy párt rendszere

Jog  |  2011. március 14.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A borúlátó prognózis vált valóra: a kormányfő és követői karakteresen átformálják a magyar alkotmányos rendszert. Szimbólumaik világa infantilis akarnokságot tükröz, államszervezeti megoldásaik a hatalom kíméletlen központosítására irányulnak.

Az elemzők egy része jó ideje a demokratikus jogállam végét vizionálja. A „nemzeti együttműködés rendszerének” kikiáltása és a tavalyi alkotmánymódosítások ezt az olvasatot támogatták. Az utóbbi hetekben megváltozott kormányzati retorika azonban felvillantotta a reményt, hogy némi önmérséklet és józan belátás jellemzi majd az alkotmányozást. Sokan bízni kezdtek abban, hogy a médiatörvény európai kudarca és a fogyatkozó hazai népszerűség olyan pragmatikus irányba tereli az alkotmánykészítőket, hogy az alaptörvény megőrizheti a köztársaság alkotmányos elveit és alapstruktúráját. 

A derűlátó prognózisok tévesnek bizonyultak – a Fidesz-KDNP alkotmányjavaslata sajnos méltatlan az elismerésre. A szöveg azt az előfeltevést erősíti, hogy tisztességes eljárás hiányában nem várható tisztességes eredmény. Emlékeztetőül a 2011-es alkotmány eddigi eljárási menete: többpárti, demokratikus előkészítés helyett a kormányfőhöz hűséges alkotmány-előkészítő bizottságok formálták a koncepciót; érdemi társadalmi részvétel és megerősítés helyett a 12 pontos kérdőív jutott a magyaroknak; az internetes közösségi hálózatok bekapcsolása helyett Szájer József felfedezte az iPad előnyeit.

Tartalmát tekintve miért nem fogadható el az alkotmány? Sokféle helytálló megközelítés jelent meg az elmúlt napokban erről. Az alábbiakban három olyan jellemzőt emelek ki, amely a következő alkotmányos berendezkedés definitív elemei közé tartozik.

1. A demokratikus alkotmányok szekulárisak, és plurális közösséget feltételeznek. Azon a hobbesi felismerésen alapulnak, hogy az állam nem Isten teremtése, hanem emberi konvenció terméke. Manapság kétféle megoldás létezik arra, hogy az alkotmányszöveg megfeleljen a világnézeti sokszínűségnek. Elvileg az a legjobb, ha az alkotmány nem utal szakrális szimbólumokra, hanem olyan e világi politikai értékeket sorol fel, mint a szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás, a demokrácia, a néprészvétel stb. A másik, kompromisszumos lehetőség, hogy a szöveg egyszerre és egyenértékű módon említi az istenhívők, agnosztikusok és ateisták különféle felfogásait, amelyek közös pontja az emberi méltóság elismerése.

A Fidesz alkotmánya ezekkel ellentétben nem szekuláris. A terjengős bevezető olyan premodern társadalomra van szabva, amely világnézetileg, vallásilag homogén. Reformáció előtti eszmékre emlékeztetően kapcsolja össze az országot mint politikai és jogi entitást a kereszténységgel. A kétségbeejtő infantilizmussal megírt „alkotmányos hiszekegy” nem is próbálja azt a látszatot kelteni, hogy az eltérő lelkiismereti meggyőződésű honpolgárok milliói valamit is számítanak. Az alkotmányozók kifejezett elvárása, hogy a bíróságok ennek szellemében értelmezzék az alkotmányt és más jogszabályokat. Üzenete ennyi: „Enyém a vár, tiéd a lekvár.”

2. Minden alkotmány esetében alapkérdés, hogy miként definiálja a „We the people” körét. A népszuverenitás és a törvény előtti egyenlőség elvei azt igénylik, hogy a nép alkotmányos fogalma essen egybe a politikai és gazdasági közösség tagjainak halmazával. Azok dönthetnek a közös ügyekben, és azok választhatnak képviselőket, akik a jogosultságok és kötelezettségek címzettjei, vagyis az országlakosok. Történelmi, migrációs és egyéb okok miatt sosem lehet tökéletes megoldást találni, de minél inkább megközelíti az alkotmányos megoldás ezt az elvárást, annál jobban igazolható, miért kell engedelmeskednünk a törvényeknek, és miért várhatjuk el, hogy szempontjainkat másokéval egyenlően vegyék figyelembe a jogalkotás és jogalkalmazás során.

A 2011-es alkotmány – virtigli nacionalista szellemben – nagyon eltávolodik a népszuverenitás elvétől, mivel az „egységes magyar nemzet” fikciója alapján határozza meg önmagát. A dagályos mondatok – azon túl, hogy elvileg igazolhatatlanok – technikailag kivitelezhetetlen következményekkel járnak. Még az alkotmány szövegezői is kénytelenek voltak elismerni, hogy a választójog teljes egyenlőségét és a szociális juttatásokat képtelenség garantálni a határon kívül élőknek, és a honvédelmi, valamint a közteherviselési kötelezettségeket is bajosan lehetne számon kérni rajtuk. Mindez azt eredményezi, hogy csak igazságtalan és diszkriminatív választójogi és állampolgársági jogi szabályokat lehet majd elfogadni az alkotmány alapján.

3. Nincs modern alkotmányosság képviseleti kormányzás nélkül. Elvi indokok mellett történelmi tapasztalatok is azt támasztják alá, hogy nálunk – csakúgy, mint a világ sok más régiójában – az a legjobb megoldás, ha a parlament marad az államélet centrumában, mert a megnövelt államfői hatalom tekintélyelvű, antidemokratikus kormányzást hoz magával. A parlamentarizmus és az alkotmányosság azonban nem ugyanaz, viszonyukat kifinomult játékszabályok tehetik életképessé. A képviseleti döntéshozatal alapvetően többségi elven működik. A választások győztesei kapnak felhatalmazást, hogy a következő megmérettetésig legjobb meggyőződésük szerint alakítsák a gazdaság- és társadalompolitikát. A többségi elv legfőbb korlátját az alkotmányban elismert alapjogok jelentik, amelyeket független bírói intézmények védenek a többség zsarnokságával szemben. Vagyis az alkotmányosság alapjogi korlátokat állít a képviseleti kormányzat politikája elé.

A legtöbben helyeselve fogadták, hogy az orbáni alkotmány nem forgatta fel a rendszerváltáskor kialakított intézményi struktúrát, meghagyva az Országgyűlés központi szerepét. De vegyük észre, mi történt! Mondhatni, az alkotmányszövegben szerepet cserélt a parlamentarizmus és az alkotmányosság. Az alkotmány megnyitja az utat, hogy a mindenkori kormánytöbbség a pénzügyi szűkösség indokával elvonja a forrásokat az alapjogi garanciáktól. Az Alkotmánybíróság hatásköre korlátozott a költségvetési és adótörvények esetén, továbbá valamennyi ítélkező testület köteles tiszteletben tartani a kötségvetési gazdálkodás szempontjait a jogviták eldöntésekor. Ez magyarul azt akarja jelenteni, hogy ha valamilyen értelemben „sokba kerülne” az alapjogok érvényesítése, akkor hátra kell sorolni azokat. Vagyis az alapjogok nem alapjogok többé.

Másfelől meg az alkotmány megtiltja a többségi döntéshozatalt olyan területeken, ahol nem forognak kockán alapjogok. Egy parlament attól parlament, hogy többségi szavazással dönt a költségvetésről. Az új rendszerben a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása nélkül erre nem lesz lehetősége, sőt az államfő fel is oszlathatja az Országgyűlést, ha a hozzájárulás elmaradása miatt nincs elfogadott költségvetése az országnak. A parlamentarizmus megcsúfolása, hogy az alkotmány kétharmados többséget követel a nemzeti vagyon, a közteherviselés, a nyugdíjrendszer főbb szabályainak elfogadásához, sőt a magánnyugdíjpénztárak visszaállítását egyenesen kizárja. Tehát az Orbán-kormány saját gazdaságpolitikáját akarja kőbe vésni, ami az alkotmányosság és a parlamentarizmus elveinek is ellentmond.

Következésképp tévedés azt állítani, hogy a húszéves alkotmányos alapstruktúra változatlan marad.
A következő alkotmány szakrális alapokra helyezi a magyar államot, ami ellentétes a mostani alkotmány szellemiségével, és ellentmond a társadalmi pluralitás valóságának is. Az új alkotmány megváltoztatja a nép fogalmát, ami megint csak szakítás a köztársasági hagyománnyal, és fájdalmas konfliktusok forrása lesz határon belül és kívül egyaránt. Végezetül az alkotmány csak látszólag őrzi meg a parlamentáris kormányzást, mivel napjaink választópolgáraitól és a jövendő parlamenti többségektől is megvonja a jogot, hogy egyes társadalom- és gazdaságpolitikai kérdésekben döntsenek.

A 2011-es alkotmány formálisan a többpártrendszer keretei között egypárti hatalmat próbál intézményesíteni. A hatalom megszilárdításának metódusa világosan kirajzolódik az alkotmányjavaslat szövegéből. A kétharmad mai birtokosai még ebben az évben elfogadhatják azokat a sarkalatos törvényeket, amelyek lebontják az alapjogok védelmi rendszerét, és mintegy az alkotmány rangjára emelik az Orbán-kormány aktuális programját. Emellett a kormánypárt megválaszthatja azokat a főbírákat és más főtisztviselőket, akik rendszerük megbízható képviselői lesznek.