Faszád alkotmány

Jog  |  2016. október 5.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Sik Domonkos azt írja cikkében, hogy az állampárt egyre nyíltabban hagyja figyelmen kívül a demokratikus szabályokat. Az állítást támogató széljegyzet következik az alaptörvény természetéről.

Elöljáróban érdemes három rövid észrevételt tenni az alaptörvény szabályairól és a népszavazásról.

Ami a népszavazás megengedhetőségét illeti, köztudott, hogy az alaptörvény szerint csak az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben tartható országos népszavazás. A kvótakérdés nem tartozik az Országgyűlés kompetenciájába. Az is benne van az alaptörvényben, hogy nem lehet népszavazást kiírni nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről. A kvótakérdés az Európai Unió működéséről szóló szerződésből fakadó kötelezettségekkel ellentétes. Mindezek ellenére a Nemzeti Választási Bizottság és az Alkotmánybíróság – „az alaptörvény védelmének legfőbb szerve” – jóváhagyta a népszavazási kérdést, és a köztársasági elnök – aki „őrködik az államszervezet demokratikus működése felett” – kitűzte a referendum időpontját.

A népszavazási kampány kapcsán idézhető az alaptörvénynek az a paragrafusa, hogy Magyarország „biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit”. A kormányzati gyűlölet- és hazugságkampányt kifogásoló beadványra a Kúria – az „igazságszolgáltatás legfőbb bírósági szerve” – azt felelte, hogy a Kormány nem tényeket állít a plakátjain és más hirdetéseiben, hanem a „Kormányt megillető véleményszabadsággal” él. (Mintha a Kormány a szólásszabadság jogosultja volna.) Az alaptörvény azt is mondja, hogy a véleménynyilvánítás nem irányulhat „mások emberi méltóságának”, például „etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére”. Ehhez képest sem a Kúria, sem az alapvető jogok biztosa, sem más alkotmányos intézmény nem látott okot a cselekvésre a huszadik századi totalitárius rezsimek gyűlölet-propagandájához hasonló uszítással szemben.

A népszavazás érvényéről ma már jóformán mindenki tudja, hogy az alaptörvény szerint a népszavazás akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott. Az elmúlt napokban azt tapasztalhattuk, hogy az állampárt és propagandagépezete következetesen eltagadja a kvótakérdésben tartott népszavazás érvénytelenségét. Az alaptörvény kimondja, hogy nincs helye népszavazásnak, ha a kérdés az alaptörvény módosítására irányul. A kormányfő viszont épp az érvénytelen népszavazás „sikerére” hivatkozva jelentette be az alaptörvény módosítását.

Tehát az alaptörvény idézett szövegrészei és a valóság szöges ellentétben állnak. Ez egyáltalán nem szokatlan jelenség. Karl Loewenstein nyomán „szemantikai alkotmánynak”, vagy még szemléletesebben „kamuflázsnak”, a rendszer igazi természetét álcázó alkotmánynak nevezik azokat az alkotmányokat, amelyek nem korlátozzák a kormányzatot, hanem épp ellenkezőleg: megerősítik a kiépülő vagy már kiépült elnyomó politikai rendszert. Giovanni Sartori hasonló „faszád alkotmány” kifejezése a szintén gyakran használt „papír alkotmánnyal” együtt arra utal, hogy normatív erő nélküli politikai deklarációk, jó kívánságok és ferdítések kirakatba tett gyűjteményéről van szó.

Az autokratikus rendszerek alkotmányai még arra sem igazán alkalmasak, hogy megismerjük belőlük a közhatalom főbb intézményeit, mert nem derül ki az egyszemélyi, illetve párthatalom valódi karaktere. Az alkotmányban leírt hatalmi ágak szolgák, de hogy kit és hogyan szolgálnak, azt csak az intézményes gyakorlatból tudhatjuk. Az alkotmány díszes homlokzata mögött szörnyű építmény áll: minden lényeges politikai hatalom egy személyt vagy csoportot illet, beleértve az alkotmány megváltoztatásának hatalmát is.

A legmegtévesztőbb az, hogy a modern autokráciák nagy többsége működésben tartja az alkotmányos demokráciák formális intézményrendszerét, miközben annak egyik része az önkényuralmi elnyomás eszköze (ügyészség), másik része pedig hamis reprezentatív funkciót tölt be: hipokrita módon alkotmányos jogelvekre hivatkozva fokozatosan felszámolja a népképviseletet és az alapvető jogokat (parlament, alkotmánybíróság). Mivel nem a jog korlátozza a hatalmat, hanem a hatalom uralja a jogot, az aktuális érdekektől függően az alkotmány lehet valódi joghátrányokat okozó furkósbot, a hatalom ünnepi szimbóluma vagy jelentéktelen szöveghalmaz.