Honnan jön a józan ész?

Jog  |  2010. október 11.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Fogy az esély, hogy a parlament és az államszervezet nem válik teljesen a kormány játszóterévé. Az elhatalmasodó kormányzatot a nyilvános jogalkotás törvényben elismert elvei fékezhetnék. Az eddigi gyakorlat nem kedvez a racionális vitának.

Az alkotmány szerint a nép felhatalmazása alapján működő parlament egyik legfontosabb feladata az, hogy a nép érdekeinek megfelelő törvényeket alkosson. A felhatalmazás nem arról szól, hogy mit kell a képviselőknek képviselniük. Arra kaptak felhatalmazást, hogy lelkiismeretük és legjobb tudásuk szerint kialakítsák és megalkossák a közakaratnak megfelelő törvényeket. A törvényhozás eljárása ebben az értelemben közakarat-képzési eljárás. Ez a közakaratképzés akkor sikeres, ha mindenki számára elfogadható eljárás során születik meg a törvény.

Az elfogadható eljárás egyik legfontosabb feltétele: legyen biztosítva a polgárok számára az, hogy bekapcsolódhassanak a jogalkotási eljárásba. Legyen lehetőségük arra, hogy a törvényjavaslatokat megismerjék, és a hozzá kapcsolódó véleményüket, észrevételeiket kifejtsék. A hatályos magyar törvények a polgárok számára ezt lehetővé teszik, a kormányzattól pedig megkövetelik.

Az év végéig hatályos jogalkotási törvény fogalmazza meg ezt a követelményt, az elektronikus információszabadságról rendelkező törvény pedig számos részletszabállyal segíti elő az érvényesülését. Az utóbbi törvény lényeges újítása volt, hogy a törvényalkotás nyilvánosságát már az előkészítés fázisában biztosítani kell. Azért különösen fontos ez, mert a jogszabályalkotás korai szakasza – a parlamenti törvényalkotással ellentétben – nem átlátható és követhető. Ezért lényeges, hogy a jogszabály-előkészítő kormányzati szerveknek kellő időt kell biztosítaniuk arra, hogy a polgárok és szervezeteik kifejthessék véleményüket a tervezetekről. A beérkezett érdemi véleményekre pedig a tervezetet készítő kormányzati szerv köteles egy összefoglaló keretében válaszolni. A törvény így az alkotmánnyal összhangban lehetővé teszi, hogy megfelelő idő álljon rendelkezésre a tervezetek megvitatására a politikai nyilvánosság fórumain, a kormányzatot pedig arra kötelezi, hogy a szabályozási terveiről ésszerű érvek alapján elszámoljon.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kormányzat nem kedveli az érdemi vitát, ezért ahol csak tudja, igyekszik elkerülni. A jelenség nem új, a módszer annál inkább. A jogvédő szervezetek már a nyári alkotmányozási dömping kapcsán felhívták a figyelmet arra, hogy a kormány a törvény előírásait megkerülve alkotott alkotmányos szintű szabályokat, és erősen vitatott, nagy jelentőségű törvényeket. A kisebb parlamentről szóló alkotmánymódosítástól a népszámlálási szabályok módosításán át a három dobás törvényig a kormány előterjesztése helyett kormánypárti képviselők indítványa alapján születtek meg a törvények. E technika miatt csak a törvényjavaslatok benyújtásakor szembesült a nyilvánosság a tervezetekkel. Sőt a törvények kidolgozói így a kormányzaton belüli szakmai és érdekvitákat is elkerülték.

A gyorsított eljárás és a rapid vita lehetővé tette, hogy a kormány különösebb népszerűségvesztés nélkül forgassa fel az alkotmányos intézményeket. Jellemző, hogy az önkormányzati választási kampányban a kormánypárti kommunikáció sikerként méltatta a nyilvánosságot korlátozó és felkavaró tempójú jogalkotást, holott demokratikus államokban példátlan jelenségről van szó.

Kérdés, hogy ilyen kifizetődő lesz-e ez a módszer az alapvető gazdasági kérdésekkel kapcsolatban is. Ott ugyanis nemcsak a jogállami törvényeknek kellene megfelelni, hanem a gazdaság földhözragadtabb törvényszerűségeinek is. Ahogy az elmúlt hónapok mutatják, a kormányzat ezekkel is hadilábon áll, miközben a gazdasággal kapcsolatos elképzeléseit homályban tartja. Pedig a nyitott jogalkotás elve bírálhatóvá teszi a kormányzat jogalkotási elgondolásait, és így segít az esetleges következetlenségek és hibák kijavításában. Az ugyanis, hogy mi számít a nép érdekének a gazdaságban, az oktatásban, a szociálpolitikában vagy az egészségügyben, egyfelől megosztó közéleti viták tárgya, másfelől nagyon bonyolult szakmai kérdés. Ezek pedig gyakran nem a parlamentben dőlnek el, hanem a szakmai előkészítést végző minisztériumok egyeztetésein. Parlamentáris demokráciában a törvényhozási folyamat nyitottsága és a politikai nyilvánosság biztosítása az ésszerű, mindenki számára elfogadható törvények garanciája is egyben.

Ez azonban nem működik a kormányzat konstruktív együttműködése nélkül. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy az ellenzéknek nincsenek érdemi eszközei, amelyekkel nyomást tudnának gyakorolni a kormányzati akaratra. A választások után jelentősen megváltoztak a parlamenti politizálás feltételei. Hol van már a politikai bénultság állapota! A döntéshozatal elől elhárultak az akadályok. Kétségessé vált azonban, képes lesz-e a kormányzat a széles politikai mozgásteret úgy kihasználni, hogy a közösség egésze szempontjából ésszerű, elfogadható döntéseket hozzon az alapvető gazdasági és intézményi kérdésekben.

A sikerhez, vagyis az ésszerű jogalkotás biztosításához az szükséges, hogy belássuk: a széles politikai mozgástér nem áll egyenes arányban a felhatalmazás nagyságával. Az idei választáson közel annyian szavaztak a kormánypártokra, mint a négy évvel ezelőtti győztesekre. A széles politikai mozgástér mögött a választópolgárok alig több mint felének támogatása áll. Amennyiben a kormányzat döntései igényt tartanak a közösség egészének elismerésére, és figyelembe kívánják venni a közösség ésszerű érdekeit, nem mondhatnak le azokról az eljárásokról, ahol ezt az elismerést megszerezhetik. Nem mondhatnak le a törvényalkotás lehető legszélesebb nyilvánosságáról.