Hüvelykujjszabály

Jog  |  2013. december 1.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A szerencsejáték-piac újraszabályozása szomorú példája annak, hogy miképpen válik az önkény a jogot helyettesítve a politikai rendszer egyik fő szervező elvévé.

Történelmi tanulmányokból vagy filmekből mindenki jól ismeri a hüvelykujjszabályt. Az ókori Róma császárai kényük-kedvük szerint dönthettek a vesztes gladiátorok életéről. A politikus alkatú vezetők figyelemmel voltak a nép szavára is; Néró talán sohasem. Nincs arról adat, hogy a kormány végzett-e hatásvizsgálatot a szerencsejáték-szervezés jogát szabályozó új törvény kidolgozásakor, egy viszont bizton állítható: az új szerencsejáték-koncesszióra vonatkozó szabályozás sem alkotmány-, sem közigazgatási jogi szempontból nem felel meg az alapvető gyakorlati követelményeknek.

A kockát a kétharmados parlamenti többség elvetette, és a napokban a köztársasági elnök is aláírta törvényt, nem emelt alkotmányossági vétót. Persze Caesar sem a Rubicon átlépésével halt politikai halált, hiszen ezt követően is számos diadalt ült meg a szenátus és a római nép által ünnepelve. Az új szabályozás a szerencsejáték-szervezésért felelős miniszter hatáskörébe olyan új jogosítványokat helyez, amelyek lehetővé teszik számára, hogy koncessziós szerződés, illetve pályázat kiírása nélkül biztosítson szerencsejáték-szervezési jogot „megbízható” magánszervezeteknek. Mivel a megbízhatóság – a trafikpályázatokkalszemben – ebben az esetben legalább tízéves korábbi működéshez kötött, az új szabályozás a régi piaci szereplőket betonozza be.

Az új szabályozás – ahogy fent említettem – azonban ennél sokkal több problémát vet fel. A jogtudomány képviselői között konszenzus van abban a kérdésben, hogy a meghívásos vagy pályázat kiírása nélkül megkötendő szerződések piacának megnyitása nem más, mint egy jelentős korrupciós kockázat. A szabad belátáson (diszkréción) alapuló döntések legitimitását – okkal – kérdőjelezik meg, hiszen nincsen olyan előre látható és nyilvános mérce, amellyel mérni lehetne egy közhatalmi döntés jogszerűségét, elméleti helyességét és jogállami alkotmányosságát.

Az Európai Bíróság gyakorlata alapján – a jogállami megfontolások mellett – azért kétséges a szabályozás európai jognak való megfelelése, mert a tízéves megbízhatósági szabály értelemszerűen elsősorban az uniós piacnyitást megelőző időkben már működő olyan magánfeleknek biztosít kedvezményszabályt egy állami monopóliumban, akik tulajdonosai elsősorban magyarok, nem pedig az unió egyéb országában honos szerencsejáték-szervezők.

A strasbourgi és az alkotmányossági kifogások szinte egymással feleltethetőek meg, és részben már említettem őket. A legalapvetőbb probléma az előre ki nem számítható – kamarillapolitikára jellemző – önkényes döntéshozatal, de felvethető a kizárt szervezetek tulajdonhoz való jogának, valamint a vállalkozáshoz való joguk sérelme is. Emellett érdemes hangsúlyozni, hogy a strasbourgi gyakorlatban is érvényesül (lásd a Lánchíd Faktor Zrt. kontra Magyarország ügyet) az a római jogi jogelv, hogy az állam nem cserélheti fel önkényesen a fejedelem ornátusát a kereskedő tógájára.

A döntés a jogászi észjárás legalapvetőbb szabályait is figyelmen kívül hagyja: a magyar Alaptörvény a jogrendszer zártságára épít; a jogrendszer alapnormája kíván lenni, ám az ilyen döntések – mérce hiányában – kívül esnek annak hatályán. A mérce nélküli diszkréció problémájáról is számos könyvet írtak, mint ahogy annak szükségességéről is, hogy a szándékolt, tehát nem a nyelvi határozatlanságból eredő szabályozást kerülni kell. Ezek részletes tárgyalásától itt el kell tekintenem.

Kodifikációs és alkotmányossági aranyszabály, hogy a hatálybalépés előtt vagy közvetlenül azt követően – előreláthatósági, jogbiztonsági megfontolások miatt – a jogalkotó nem módosíthatja a megalkotott normát. Kivétel ezalól, ha az új norma alkotmánysértő, vagy ellentétes az adott ország nemzetközi kötelezettségvállalásával. Ebben az esetben nem a jogalkotó belátásán (diszkrecionális döntésén) múlik, hogy összhangba hozza-e a szabályozást a felsőbb szintű szabályokkal: a lépéskényszer – az alkotmánybírósági alkotmányértelmezéssel összhangban – az ellentmondásmentes jogrendszert tételező Alaptörvényből fakad. Az új szerencsejáték-koncessziót szabályozó törvény módosítása és az alkotmányossági követelményekkel történő összhangba hozása a köztársasági elnöki aláírást követően sem késő. A kérdés az, hogy ezt a törvényhozó kétharmados többség maga látja be, vagy egy alkotmánybírósági, strasbourgi vagy luxemburgi – tetemes kártérítést megítélő – határozatra. Amennyiben a törvény jelenlegi formájában hatályosul a jogrendszerben, akkor ez a tény – a transzparenciahiánnyal kéz a kézben járó jogbizonytalanság miatt is – azt a vélekedést erősíti, hogy a jelenlegi kormány az önkény kormányaként vonul majd be a magyar történelemkönyvekbe.

Caveat: nemcsak a túlzott szerencsejáték ártalmas, de a történelmi tapasztalat szerint az is, ha a politika a jogot a szolgálóleányának tekinti.