Kényszerpályamodell

Jog  |  2017. április 10.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Kötelező áthelyezés. Megfelezett fizetések. Hatékony jogorvoslat hiánya. Egy példa az állami tisztviselők kiszolgáltatottságáról.

A kormány nagy horderejű közigazgatási intézkedése volt 2013-ban a járások kialakítása. Ez az önkormányzati hatáskörök drasztikus csökkentésével járt. Az átalakítás miatt az új járási hivatalokban és a megyei szintű kormányhivatalokban önkormányzati köztisztviselők ezreire volt szükség. Hogy a váltás kevés zökkenővel járjon, az állam a polgármesteri hivatalokban dolgozó köztisztviselők jelentős részét egyszerűen átkényszerítette a kormányhivatalokhoz. A „kényszer” kifejezés nem túlzás: a korábban az autonóm önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők az új törvény erejénél fogva az állam alkalmazásában álló kormánytisztviselők lettek, választási lehetőségük nem volt. A jogviszonyukat lemondással megszüntethették volna, de akkor elesnek a végkielégítéstől és minden bizonnyal egyik állami intézménynél sem kapnak munkalehetőséget.

Az érintett tisztviselőket persze az érdekelte leginkább, hogy az átalakítással változik-e munkakörük, beosztásuk, munkahelyük és persze illetményük. A legtöbb esetben a munkakör nem változott, a munkavégzés helyének esetleges változása nem okozott nagy érdeksérelmet. Az illetmény kérdése viszont igen érzékenyen érintette a dolgozókat. Ezért a kormány garantálta, hogy a tisztviselők illetménye nem fog csökkenni. „Minden, a polgármesteri hivataloktól a járási hivatalokhoz átkerülő tisztségviselőnek garantálja a kormány az eddigi bérét.” [...] „A települési önkormányzatoktól a járási (fővárosi kerületi) hivatalokhoz átkerülő köztisztviselők illetménye nem változik, ugyanannyi marad 2013. január 1-től is, mint amennyit a tisztségviselő a kormányhivatal és az önkormányzat közötti megállapodás aláírásának idején kapott” – állt minisztériumi közleményben. Így sikerült is lehűteni az amúgy sem túl forró kedélyeket és az átalakítás ellenállás nélkül ment végbe.

A 2013. január 1-től hatályos törvény viszont tartalmazott egy elgondolkodtató elemet. Azt, hogy az átkerülő tisztviselők a korábbi illetményükre „az életpályamodellhez kapcsolódó illetményrendszer bevezetéséről szóló külön törvény hatálybalépéséig” jogosultak. A kormány kötelezettségvállalásába vetett hit azonban erősebb volt minden aggálynál. A tisztviselők is biztos előmeneteli rendszert, kiszámítható jövedelmet és az állami feladatok ellátásával együtt járó fokozott felelősséggel arányos jogvédelmet vártak az életpályamodelltől.

Az életpályamodellről szóló törvény azonban jó ideig a tervezés fázisában maradt. Mindeközben a kormány számára is kiderült, hogy a kormányhivatalokhoz áthelyezettek illetménye magasabb, mint a már korábban ott dolgozóké és ez feszültségekhez is vezethet. A kormány ezért egy 2015 márciusában elfogadott törvénymódosítással úgy rendelkezett, hogy az átkerült tisztviselőket 2015. május 1-től a kormánytisztviselői bértábla szerint kell besorolni. Ezzel formális egyenlőséget teremtettek, de nem a korábban is kormánytisztviselőként dolgozók illetményét növelték, hanem az átvett köztisztviselőkét csökkentették.

Íme, egy példa a gyakorlatból. Az egyik fővárosi kerületi polgármesteri hivatal tisztviselője többi mint huszonöt év közszolgálat után a jogszabály erejénél fogva kormánytisztviselővé vált. A kormányzati kötelezettségvállalásnak megfelelően bruttó négyszáznegyvenezer forintos fizetéssel ment át a fővárosi kormányhivatalhoz. Munkaköre, beosztása, munkaideje nem változott, más budapesti munkahelyre került, de minden más munkafeltétel azonos volt a korábbival. A törvénymódosítás alapján május végén arról értesítette a munkáltatója, hogy a hó elejétől az új illetménye százkilencvenkilencezer forint lesz. Vagyis arról, hogy az adott hónapban ugyanazt a munkát már ötvenöt százalékkal kevesebbért végezte. Az első életszerű reakció ilyenkor nyilván az, hogy ezt a munkáltató nem teheti meg, ő ezt nem fogadja el, ez törvénytelen. Törvénytelen? Hiszen éppen a törvény mondta ki.

A törvényhozás arra is gondolt, hogy az érintett tisztviselőknek esetleg nem tűrik szótlanul a történteket. Az illetménycsökkentés ügyében eleve semmilyen beleszólást nem engedtek részükre, sem szakszervezeti, sem egyéni szinten. A kormánytisztviselőkre vonatkozó törvény szerint a kinevezés módosításához nem kellett a kormánytisztviselő beleegyezése. Kormánytisztviselői besorolást kapott, új illetményét „megállapították”. Az egyoldalú kinevezés-módosítás miatt panaszt lehetett benyújtani a Kormánytisztviselői Döntőbizottsághoz. Ez a példabeli esetben meg is történt. A KDB a törvény mögé bújt: ha a törvény szerint csökkenteni kell az illetményt, akkor az illetménycsökkentés törvényes. A KDB döntése ellen bírósághoz lehet fordulni, de mit lehet ezek után várni a munkaügyi bíróságtól?

Akinek a munkaköre nem változott, de a fizetése drasztikusan csökkent (mint az említett példában), azt sem kérhette, hogy mentsék fel a tisztsége alól. Felmentés alapján ugyanis végkielégítés illette volna meg a dolgozót. Akinek tehát a változtatás nem volt elfogadható, egyetlen dolgot tehetett: lemondhatott. Az ismertetett esetben lemondással a tisztviselő harminc év közszolgálat után járó végkielégítés mintegy hárommillió forintos összegével ajándékozta volna meg az államot. Így értelemszerűen maradt és dolgozott tovább.

Az újabb változás dátuma 2016. január 1-je, amikor kiderült, hogy a korábban megállapított százkilencvenkilencezer forint juttatás tartalmazott egy úgynevezett illetményelterelést, ami ekkortól már nem járt. Így az illetményt leszállították százhatvanhétezer forintra. (A teljesség kedvéért: az életpályamodellről szóló törvény végül 2017 januárjában lépett életbe, ami némi illetmény-emelkedést hozott – most már eléri a négy évvel ezelőtti illetményének a felét.)

Az ismertetett eset több tanulságul szolgál. Jól mutatja, hogy ma Magyarországon a közszférában foglalkoztatottak milyen mértékben kiszolgáltatottak. Sem az átsoroláshoz, sem az illetmény jelentős mértékű csökkentéséhez nem kellett a tisztviselő beleegyezése. Még csak a felmentését sem kérhette, ha elfogadhatatlannak tartotta a történteket. Az állam különösebb ellenállás nélkül megteheti, hogy a tisztviselő illetményét bármikor, bármilyen mértékben csökkenti, és megfosztja lényegében minden hatékony jogi lehetőségtől. Az eset jól példázza azt is, hogy az állam térnyerése milyen következményekkel járhat azokra nézve, akik stabilitásra, kiszámíthatóságra és korrekt bánásmódra számítanak. S végül az is kirajzolódik, hogy mit jelent az, ha kormányzat „garantál” valamit.