1995-ben, a Bokros-csomag vizsgálatakor fogalmazta meg az Alkotmánybíróság, hogy az emberek túlnyomó többsége nem „önnyugdíjas”. Ez azt jelenti, hogy nem saját dologi javai teremtik meg társadalmi és gazdasági biztonságát inaktív korára, hanem jövedelmének egy részét befizeti a társadalombiztosításba, s később a társadalombiztosítási szolgáltatások biztosítják megélhetését. A testület kimondta, hogy az alkotmány alapján tulajdonnak minősülnek azok a társadalombiztosítási szolgáltatások, amelyek esetében a biztosítási elem szerepet játszott, vagyis az érintett járulékot fizetett. Ilyen a nyugdíj is.
1998 óta a nyugdíjrendszer vegyes finanszírozású: a társadalombiztosítási nyugdíj mellett megjelent a magánnyugdíj intézménye. A tagdíjbefizetések itt a pénztártagok egyéni számláin szerepelnek, s a nyugdíjszolgáltatást a számlán nyilvántartott összeg alapján állapítják meg. A pénztártagok befizetett járulékai tőkét képeznek, a nyugdíjba menő pénztártagok számára folyósított kifizetés alapja a befektetett tőke hozadéka. Több mint tíz éve a magyar nyugdíjrendszer e két pilléren nyugszik, továbbá léteznek az ezeket kiegészítő öngondoskodási formák, mint például az önkéntes nyugdíjpénztárak.
2003-ban az Alkotmánybíróság kifejezetten rendelkezett arról, hogy a tulajdonhoz való alkotmányos jog védi a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseit. Ez pedig azt jelenti, hogy a pénztártag tulajdonosi jogai csak valamilyen más alapvető jog vagy alkotmányos érték védelmében és arányos mértékben korlátozhatóak.
Többek között e tulajdoni védelemre hivatkozott Sólyom László köztársasági elnök 2009-ben, amikor az akkori parlamenti többség által elfogadott magánnyugdíjtörvényt előzetes normakontrollra küldte az Alkotmánybírósághoz. Az államfő nem csak a társadalombiztosítási jogosultságokat egyébként is megillető tulajdoni védelmet igényelte a pénztártagok befizetései számára. Amellett érvelt, hogy a magánnyugdíjpénztár-tagok befizetett tagdíjait a kötelező társadalombiztosítási jogosultságoknál erősebb tulajdoni védelem illeti meg. Indítványában arra utalt, hogy a „tag egyéni számláján nyilvántartott követelésének elvonása például ugyanolyan alkotmányjogi megítélés alá kell hogy essen, mint a számlapénz feletti tulajdon elvonása”.
Ez év júniusában az elnöki indítványra született alkotmánybírósági döntés a tulajdonjogot sértőnek nyilvánította, hogy a törvény szűkítette az egyösszegű szolgáltatás igénybevételének lehetőségét. Korábban az kérhette az egyösszegű kifizetést, akinek nyugdíjba menetelekor pénztári tagsága nem haladta meg a 180 hónapot. Az új szabály viszont arra az esetre korlátozta az egyösszegű kifizetést, ha az életre szóló járadék mértéke nem érte el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének öt százalékát. Vagyis a változtatás következményeképpen néhány olyan személy nem igényelhette volna az egyösszegű kifizetést (csupán a járadékszerű folyósítást), aki önként vált pénztártaggá, a nyugdíjkorhatárt a 2009-es törvény hatálybalépését követően töltötte volna be, és pénztári tagsága nem érte volna el a 180 hónapot, járadéka viszont túllépte volna a törvényben megjelölt határt. Ezt az Alkotmánybíróság alkotmánysértőnek minősítette, mert úgy ítélte meg, hogy a kisszámú érintettnek korábban jogszabály ígérte meg, hogy majd választhat az egyösszegű kifizetés és a járadékfolyósítás között.
Az október végén elfogadott előírások a következő 14 hónapban a magán-nyugdíjpénztári tagdíjakat a jogszabályban megígért 8 helyett 0 százalékban határozzák meg, s az így a pénztártagoktól elnyert összeget nyugdíjjárulékká alakítják át. A mindenkori kormányok szabadon dönthetnek-e arról, hogy a teljes társadalombiztosítási járulék mekkora része megy az állami rendszerbe és a pénztárakba?
A nyugdíjreformot bevezető 1998-as törvény alapján a magán-nyugdíjpénztári tagdíjaknak egy idő után automatikusan 6-ról 8 százalékra kellett volna emelkedniük. Az első Fidesz-kormány azonban 6 százalékon tartotta, csak később emelkedett 7, majd 8 százalékra. 2001-ben a pénztári tagdíjak befagyasztását többen alkotmányellenesnek tartották, de az akkori szabályt támadó indítványokról az Alkotmánybíróság a mai napig nem hozott döntést.
A 0 százalékra történő csökkentés ennek a történetnek a legújabb állomása. A 0 százalék ugyan közvetlenül nem érinti az eddigi befizetéseket, de az elvont 14 havi tagdíj és annak hozamai hiányoznak majd az egyéni számlán halmozódó összegből. Mivel a törvény nem ellentételezi ezt a kiesést az állami nyugdíj magasabb összegével vagy más módon, az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata alapján tulajdoni sérelemről van szó.
A magán-nyugdíjpénztári tagdíjak elterelése nemcsak tulajdoni, hanem bizalomvédelmi kérdéseket is felvet. A társadalombiztosítás terén a biztosítottak hosszú távú, lényeges vagyoni hatású döntéseket hoznak. E döntések alapjául a társadalombiztosítási jogszabályok szolgálnak. Az államnak ezért olyan környezetet kell teremtenie, hogy az érintettek döntéseik meghozatalakor bízhassanak a jogszabályok és a belőlük fakadó jogok és kötelezettségek viszonylagos állandóságában.
Több mint tíz évvel ezelőtt az érintettek jogszabályi előírás vagy saját döntésük alapján léptek be a pénztárak valamelyikébe. A taggá váltak számára a magán-nyugdíjpénztárbeli részvétel kötelezővé vált. Rövid időre, meghatározott személyi kör számára ugyan időről időre megnyílt a lehetőség a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való visszalépésre, olyan szabály azonban nem volt, amely általában lehetővé tette volna az állami rendszerbe való visszatérést. Ráadásul a pályakezdők kötelező belépésének előírásával az állam külön bizalmat kért a polgároktól. Most egy magát konzervatívnak tartó kormány pillanatnyi politikai céljai érdekében háttérbe szorítja a magántulajdon védelmét, a bizalom és a stabilitás értékét, és tovább növeli az állammal szembeni bizalmatlanságot.
Az elmúlt héten a magánnyugdíjpénztárak szövetsége – tulajdoni és bizalomvédelmi szempontokra hivatkozva – a törvények visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Ezt azonban a parlament kormánypárti többsége igyekszik megakadályozni. A zárószavazás előtt álló alkotmánymódosítás ugyanis az alkotmánybírósági hatáskört – egyebek mellett – éppen a járulékokat érintő törvények tekintetében metszi vissza. Az alkotmányvédő testület ugyan ezen túl is megállapíthatja a járulékokról szóló szabályok alkotmányellenességét, de tulajdon- és bizalomvédelmi alapon nem semmisítheti meg azokat. Vagyis nyíltan alkotmánysértő rendelkezéseket kell majd alkalmazni. [UPDATE A november 16-án elfogadott alkotmánymódosítás alapján az Alkotmánybíróság nem is vizsgálhatja érdemben azokat az indítványokat, amelyek például tulajdoni szempontból támadják az új járulékszabályokat. 2010.11.17.]