Menthetetlen szegregáció

Jog  |  2010. szeptember 11.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A tavaszi ítélkezési szakaszban a strasbourgi bíróság megerősítette, hogy diszkriminatív, ha a roma tanulókat elkülönített osztályokban helyezik el. A döntéssel lezárulhat egy jogértelmezési vita, és kiszámíthatóbbá válhat az ítélkezés.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarája felülbírálta első fokon eljáró héttagú tanácsának döntését, és megállapította, hogy Horvátországban oktatási diszkrimináció történt. A jogvita szálai Csehországig vezetnek, legalábbis abban az értelemben, hogy a strasbourgi bíróság egy korábbi cseh ügyben dolgozta ki a roma kisdiákok iskolai elkülönítésére vonatkozó jogi mércét. Az újabb esetben a héttagú tanács eltért ezektől a követelményektől, a Nagykamara viszont hű maradt a precedenshez.

2007-ben a D. H. és társai kontra Csehország ügyben világszerte nagy figyelmet keltő döntést hozott az emberi jogi bíróság. Az eljárás tizennyolc roma beadványára indult. A panaszosok azt állították, hogy származásuk miatt a tanulási nehézségekkel küzdők számára létesített iskolákban helyezték el őket. Úgy érveltek, hogy a velük szembeni bánásmód általános gyakorlat része: Csehországban két, etnikailag elkülönített iskolarendszer működik, nevezetesen a normális iskolahálózat a többségi népcsoport számára és speciális, alacsonyabb színvonalú iskolák a roma gyermekek számára. A strasbourgi beadvány előzménye, hogy a cseh alkotmánybíróság elutasította a kérelmüket. Az alkotmánybírák szerint semmi nem bizonyította, hogy a hatóságok diszkriminatív módon értelmezték vagy alkalmazták a jogszabályokat. Emellett a cseh bírák kifejtették, hogy nem az alkotmánybíróság dolga vizsgálni a jogesetek szélesebb társadalmi összefüggéseit.

Ezzel szöges ellentétben a strasbourgi Nagykamara megvizsgálta a csehországi szegregált iskolarendszer empirikus alapjait és történeti hátterét. Figyelembe vette a Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság jelentését, amely szerint „mintegy automatikusan” küldik a roma gyerekeket a szellemi fogyatékosok számára fenntartott iskolákba. Az adatok azt igazolták, hogy a Cseh Köztársaságban a roma gyerekek több mint fele speciális iskolába jár, és ez volt a helyzet Ostravában, a panaszosok lakóhelyén is. A strasbourgi bíróság ezeket a bizonyítékokat megbízhatónak és megfelelő súlyúnak minősítette a közvetett diszkrimináció erős vélelmezéséhez. Ez azt jelenti, hogy a cseh állam intézményeinek tevékenysége – ha nem is kifejezetten a faji szegregációra irányult – elkülönítést eredményezett, és az államnak kellett volna igazolnia az elkülönítés indokoltságát. A bíróság úgy ítélte meg, hogy az állam nem tudott objektív és ésszerű magyarázatot adni a szegregált oktatásra, ezért megállapította: a panaszosok a roma kisebbség tagjaiként diszkriminatív bánásmódban részesültek, vagyis Csehország megsértette az európai emberi jogi egyezményben elismert jogaikat. Említésre méltó még, hogy a bírósági döntés indokolása kitért arra: a cseh állam nincs egyedül a romák iskoláztatásának problémájával, és elismerte, hogy az ország hatóságai – más államokkal ellentétben – legalább próbáltak tenni valamit a bajok enyhítése érdekében.

A D. H. és társai kontra Csehország ügyben kialakított új követelmények lényege, hogy akkor is megállapítható a diszkrimináció, ha nem bizonyítható a konkrét esetben a panaszosok hátrányos megkülönböztetése, csak az, hogy az etnikai csoport, amelyhez tartoznak, rendszerszerű diszkriminációt szenved el az oktatás terén. Ilyenkor az államnak kell bizonyítania, hogy a panaszosokkal szembeni bánásmód nem faji alapú hátrányos megkülönböztetés volt.

Az Oršuš kontra Horvátország ügy alapjai nagyon hasonlítottak a precedenshez. Roma diákok azt kifogásolták, hogy három falusi iskolában szegregált csoportokba osztották be őket, és a hivatalos tantervi anyagnak csak egy töredékét tanították nekik. A horvát alkotmánybíróság – csakúgy, mint a másik ügyben a cseh – elutasította panaszukat. Ezt követően a diákok – jogi képviselők segítségével – Strasbourghoz fordultak a cseh precedensre hivatkozva. Tanulságos, hogy a Szlovák Köztársaság beavatkozóként fellépett az ügyben a horvát állam oldalán, és azt kérte, hogy a tagállami hatóságoknak maradjon széles mérlegelési lehetőségük az integrált vagy elkülönített oktatás közötti választásra.

A strasbourgi bíróság első fokon eljáró héttagú kamarája nem követte a cseh precedens követelményrendszerét, és elutasította a diszkriminációs panaszt. Ezzel szemben a Nagykamara a végső döntésben kimondta, hogy az állam nem tudta megfelelően igazolni a kérelmezők elkülönített iskoláztatását, ezért megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmát az oktatáshoz való joggal összefüggésben.

Tehát az Oršuš-ítélet megerősítette a D. H. és társai ügyében hozott alapelvi döntést. Mi következik mindebből? Az nem, hogy minden körülmények között kizárólag az integrált oktatás felel meg az emberi jogoknak. Az viszont következik belőle, hogy különoktatás esetén az államnak nagyon erős indokokkal kell alátámasztania, hogy ez szolgálja a diákok jogait és érdekeit. Elfogadhatatlan érv, hogy a törvényekben nincs különbség romák és nem romák között, ugyanis a jogalkalmazás gyakorlati tapasztalatait is figyelembe kell venni. Nem megfelelő kifogás, hogy a roma gyermekeknek nehezen megy a hivatalos nyelv, mivel az államnak többletszolgáltatásokkal kell segítenie a hátrányos helyzetű diákokon, nem száműzheti őket alacsonyabb színvonalú osztályokba. Gyenge indok, hogy a szülők nem tiltakoztak az elkülönítés ellen, mert – ahogy a határozat indokolása hangsúlyozza – a roma családok legtöbbször nincsenek abban a helyzetben, hogy kellő ismeretek birtokában és kényszertől mentesen válasszanak az iskolák között. Ráadásul az etnikai jogegyenlőség ügyeiben a jogról való lemondás eleve elfogadhatatlan.