2015: a fordulat éve?

Politika  |  2015. január 3.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Az Európai Uniót jelenleg belülről és kívülről is reakciós nacionalizmus fenyegeti, holott egyetlen európai problémát sem könnyebb tagállami szinten megoldani, mint az Unión belül.

Azt mondják, vége az euróválságnak. A pénzpiacokra visszatért a nyugalom, ugyanis az Európai Unió intézményei, különösen az Európai Központi Bank, erős biztosítékokat adtak a monetáris unió megmaradására. Ennek ellenére a dél-európai gazdaságok továbbra is gyengék, és az eurózóna egésze stagnáló növekedéstől, deflációs nyomástól szenved, a válsággal küzdő országokban kitartóan magas a munkanélküliség. Minthogy az uniós intézmények képtelenek ezek felszámolására, nem meglepő, hogy sok tagállam elveszíti a türelmét a megszorításokkal szemben. Sőt, néhány országban politikai felfordulás fenyeget.

Mint az euróválság idején, ez ismét Görögországban következhet be, ahol december végén kudarccal zárult az elnökválasztás. A görög parlamentnek a harmadik és egyben utolsó fordulóban sem sikerült államfőt választani, ezért fel kellett oszlatni és előrehozott választásokat kellett kiírni. Félő, hogy a választások nyertese a szélsőbaloldali Sziriza párt lesz.

Hogy nyerjen, a Szirizának vagy félre kell vezetnie a választóit a lehetőségeket illetően, vagy ragaszkodnia kell ahhoz, hogy újratárgyalja a Trojka (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap) által az országnak nyújtott pénzügyi segély visszafizetésének feltételeit. Mindezt úgy, hogy egyoldalú lépéseket helyez kilátásba az újratárgyalás sikertelensége esetére. De a Sziriza győzelmét követő újratárgyalás nagy valószínűséggel politikai lavinát indítana el az EU déli országaiban, ami elsöpörné a megszorításokat és újraélesztené az eurózóna válságát.

Persze Görögország kicsi ahhoz, hogy problémái önmagukban valós veszélyt jelentsenek az eurózóna számára. De az athéni választási eredmények pánikot okozhatnak a pénzpiacokon, és ezáltal a válság tovagyűrűzhet először az eurózóna harmadik legynagyobb gazdaságát adó Olaszországba, majd a második legnagyobb gazdaságba, Franciaországba.

Csoda lett volna, ha december végén Athénban elnököt választanak, mint ahogyan az is csoda volna, ha a Sziriza nem nyerne a soron következő parlamenti választásokon. Sajnos mindkettő csak elodázná a politika okozta válságot az EU-ban. Végtére is Olaszországban a jelek hasonló módon a közelgő viharra utalnak, amely nemcsak a megszorításokat, hanem magát az eurót is magával sodorhatja. És miután a vihar elérte Olaszországot, Franciaország következhet.

A megszorításokról szóló vita Németország és Olaszország közötti konfliktussá alakult, sőt, ami még ennél is rosszabb, Németország és Franciaország közötti konfliktussá, pedig ez utóbbi tandem immár hat évtizede vezeti az európai integrációt. És ez éppen akkor történik, amikor Unió-ellenes, nacionalista erők képviseltetik magukat Németország szövetségi és tagállami parlamentjeiben és az utcákon, lényegesen csökkentve Angela Merkel kancellár mozgásterét a kompromisszumkeresésre. A megszorítások védőinek és támadóinak küzdelme így már nemcsak az eurózóna, hanem az egész Európai Unió szétesésével fenyeget.

Az eurózóna válsága és a növekedés felélesztését célzó minden európai lépés elutasítása jelentősen hozzájárult a nacionalizmus unióbeli újjászületéséhez. Ez a politikai tendencia nyilvánvalóan megmutatkozott 2014 májusában, amikor az Unió-ellenes populisták jól szerepeltek az európai parlamenti választásokon. A nacionalista tendencia azóta tovább folytatódott.

Ez elég bizarr, hiszen Európa egyetlen jelenlegi és jövőbeli problémáját sem könnyebb tagállami szinten megoldani, mint az Unión belül, egy szupranacionális politikai közösség keretei között. A nacionalista xenofóbia ráadásul különösen abszurd a demográfiai valóság ismeretében. Az öregedő Európának több bevándorlóra volna szüksége, nem kevesebbre.

Az is említésre méltó, hogy Európa milyen kevéssé botránkozott meg azon, hogy az Európai Unió régi és új nacionalistái Putyintól kaptak támogatást. Putyin kormányzata segítette pénzügyileg például a Francia Nemzeti Frontot egy többmillió eurós orosz banki kölcsönnel. Végül is szoros köteléket teremt közöttük az autoriter alapállás és a nacionalista világszemélet, nagy adag Amerika-ellenességgel vegyítve.

Nem túlzás azt állítani, hogy az Európai Uniót jelenleg belülről és kívülről is reakciós nacionalizmus fenyegeti, így a következő euróválság politikai válságként jelenik majd meg. Miért van az, hogy Berlin, Brüsszel és más uniós fővárosok politikusai még most sem hajlandók változtatni politikájukon? Kívülről szemlélve az EU olyan, mintha egy vonatszerencsétlenség lassított felvételét néznénk.

És ehhez jön még az Egyesült Királyság, amely határozottan közelít az unióból való kilépés (angol mozaikszóval: a Brexit) felé. Ez utóbbi veszély túlmutat 2015-ön, de hozzátartozik az Európai Unió közelgő válságáról felvázolt kép teljességéhez. Függetlenül attól, hogy végül az Egyesült Királyság politikailag leválik-e a kontinensről vagy sem, a mostani év fordulópont lesz Európa történetében.

(A szerző Németország külügyminisztere és alkancellárja volt 1998 és 2005 között. A cikket a Project Syndicate engedélyével közöljük. Fordította Kovács Kriszta.)