Gyurcsány bizonyítványa

Politika  |  2012. április 29.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Ha Gyurcsány nem tudja napokon belül megcáfolni a szakdolgozatával kapcsolatos gyanút, akkor távoznia kell a demokratikus politikából. Esete nyilvánvalóan hasonló a Schmitt-ügyhöz, de itt másról is szó van.

A ma tudható, közismert tények alapján nagyon jó okunk van azt gondolni, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök egykori főiskolai szakdolgozata nem tisztességes és ma is vállalható körülmények között született. Tudjuk, hogy a dolgozat, egyedüliként az abban az évfolyamban születettek közül, nincs meg az egyetem (a főiskola jogutódja) archívumában. Tudjuk, hogy azonos címmel, azonos témában négy évvel korábban ugyanott beadtak és megvédtek egy másik szakdolgozatot. Tudjuk, hogy ennek a korábbi szakdolgozatnak a szerzője Gyurcsány akkori feleségének testvére volt. Tudjuk, hogy ez a dolgozat sem található, és tudjuk – magától Gyurcsánytól –, hogy olvashatta, „használhatta” sógora dolgozatát. És tudjuk, hogy ezt csak azután ismerte el, hogy szembesítették a sógor dolgozatának létezésével. Eleget tudunk.

Teljesen mindegy, hogy egyetemi doktori címről vagy szakdolgozatról van-e szó. Ahogy Schmitt Pál plágiumügye kapcsán sem az volt a kérdés, hogy kell-e, hogy a köztársasági elnöknek doktori címe legyen (nem kell), Gyurcsány ügye kapcsán sem az a kérdés, hogy a volt kormányfő értelmi képességei alapján alkalmas-e elfogadható szakdolgozat készítésére (alkalmas). Még csak nem is az a kérdés, hogy Gyurcsány esete gyakori volt-e a nyolcvanas évek gyakorlatában. A kérdés az, hogy az ilyen erkölcsi folt összeegyeztethető-e azzal az ambícióval, hogy valaki a demokratikus Magyarországon vezető politikai szerepet töltsön be.

Gyurcsányra nézve az eset különösen pusztító. Nem minden vezető politikus állít erkölcsi kérdéseket politikája középpontjába, és még kevesebben akarnak szellemi teljesítményükkel magasodni vetélytársaik fölé. Gyurcsány azonban mindkét ambíciót magáévá tette. A morális és intellektuális igényesség főszerepet kap politikai önképében: abban, ahogy látni szeretné magát és ahogy szeretné, ha a közvélemény látná őt. A közvélemény elsöprő többsége eddig sem így látta, de a szakdolgozat-ügy árnyékában esélye sem marad az erkölcsi rehabilitációra. Ha Gyurcsány nem tudja napokon belül kimerítően megcáfolni a most felmerült gyanút, akkor távoznia kell a demokratikus politikából.

Nem azért kell távoznia, mert ezzel javítja a demokratikus baloldal politikai kilátásait, noha ez is igaz. Azért kell távoznia, mert a demokratikus politikai ambícióval összeegyeztethetetlen erkölcsi vétket követett el. Ha távozik, még valamekkora szolgálatot tehet a demokratikus közéletnek, hiszen ezzel megerősítheti azt az éppen most kialakuló normát, hogy akit efféle vétségen kapnak, annak mennie kell. Ha nem távozik, akkor éppen ellenkezőleg, rombolni fogja ezt az íratlan normát, és maga is csapást mér annak a demokratikus közéletnek a maradékára, amelynek helyreállítása – saját állítása szerint – legfőbb politikai célja.