Készülődés a balközépen

Politika  |  2012. november 5.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Nagyjából másfél évvel a 2014-es választások előtt a politikai csata fő kontúrjai egyre világosabban kirajzolódnak. Tavasszal vagy a nyár elején még nem volt teljesen kizárható az a forgatókönyv, hogy a kormánytöbbség gyorsan megállapodik az Unióval és az IMF-fel, kihasználja az ebből nyerhető piaci bizalmat és kiszámíthatóságot, és elindul vissza a 2010 ősze óta üresen hagyott politikai közép felé.

Nem ez történt. Szeptember óta egyértelmű, hogy – akár lesz végül IMF-megállapodás, akár nem – a Fidesz fő politikai üzenete a választásokig hátralévő időben a nyílt vagy burkolt, de félreértelmezhetetlen IMF- és EU-ellenesség lesz. Mi motiválhatta ezt a stratégiai döntést? Közismert, a választások óta a Fidesz elveszítette támogatóinak bő felét. Ma a hitelesnek tekinthető közvéleménykutatók felmérései szerint támogatottsága az összes választókorú között most már tartósan 20% körül ragadt. Igaz, tavasz óta a csökkenési trend is megállt, ami nem váratlan, hiszen a lemorzsolódás azt is jelenti, hogy a megmaradók egyre homogénebb, ideológiailag elkötelezett és erősen motivált csoportot alkotnak, akikről feltételezhető, hogy a rossz gazdasági közérzet, a súlyos hatalmi és gazdasági visszaélésekről folyamatosan érkező hírek már nem bizonytalanítják el őket. Csakhogy ez a támogatottság mindössze másfélmillió választót jelent, és ekkora támogatottsággal eddig a rendszerváltás óta még akkor sem lehetett választást nyerni, ha a támogatókat kivételesen magas arányban sikerül mozgósítani. A kormánytöbbség vezetői nyilvánvalóan azt is felmérték, hogy a ciklusból hátralévő időszak kevés kormányzati sikerrel kecsegtet: gazdasági növekedés már nemigen lesz, további megszorítások viszont valószínűsíthetőek. Arra sem utal semmi jel, hogy a rezsimépítés gazdasági ága, a Fidesz-közeli oligarchák látványos térfoglalása visszaszorulna, és ez garantálja a további rossz visszhangot, elégedetlenséget, feszültséget. Tehát a kormányfő által választott politika erősen korlátozza a Fideszben csalódott szavazók visszaszerzésének esélyét: egyes felmérések szerint ma már a kormánypárt a leginkább elutasított erő, az összes választó körében csakúgy, mint a potenciálisan mozgósítható bizonytalanok között.

Ebben a helyzetben a Fidesz stratégiája két összetevőre épül: egyfelől, egyszerű és hathatós, koherensnek tűnő üzenettel megtartani a meglévő szavazókat és vigyázni a jobbszélre, másfelől adminisztratív eszközökkel elérni, hogy a választási részvétel minden korábbinál sokkal alacsonyabb legyen, hogy a megmaradt támogatói kör is elég legyen a technikai győzelemhez. Az első célt szolgálja a következetes Nyugat-ellenes beszédmód uralkodóvá válása. Az az üzenet, hogy „mi jobb megállapodást kötünk az IMF-fel, mint a Gyurcsány”, aligha alkalmas a csalódott szavazók visszanyerésére, de elegendő lehet a magyarázatra éhes igazhívők megnyugtatására. Ugyanakkor még mindig nem zárható ki, hogy a gazdasági elégedetlenség és társadalmi feszültségek további erősödésével az eddig stagnáló Jobbik szerezhet szavazókat a Fidesztől, hiszen a kormánytöbbség politikája az ő világlátásukat sulykolja. A második célt szolgálja a választási rendszer aránytalanabbá tétele, és a jogfosztó regisztráció. Az aránytalanítás nem kimondottan a Fidesznek, hanem általában a mindenkori legerősebb pártnak kedvez, de a szabály megalkotásakor nyilvánvalóan azzal számoltak, hogy megosztott ellenzék mellett ez a Fidesz marad. A regisztrációval más a helyzet. Normális politikai viszonyok között, kiegyenlített mozgósítási kapacitást feltételezve azzal lehetne számolni, hogy a regisztráció következtében visszaeső részvétel nagyjából egyformán sújtja valamennyi pártot, mindenhonnan lemorzsolva néhány százalék gyengébben motivált szavazót. De nem normális időket élünk. A két oldal nem egyforma mozgósítási képességgel fog nekivágni a kampánynak: ami eddig tudható a készülő kampányszabályokról, az alapján arra kell számítani, hogy drasztikusan korlátozni fogják a pártok fizetett politikai hirdetéseit, miközben a kormánypropagandára nyilván ezután is közpénzmilliárdok állnak majd rendelkezésre. Továbbá, a Medián erre vonatkozó kutatása egyértelműen mutatja, hogy a regisztráció visszatartó hatása teljesen aszimmetrikus: míg a Fidesz szavazóinak bő 70%-a mondja azt, hogy regisztrálna, ez az arány az MSZP esetében 44%, az LMP-nél pedig 56%. Mivel szavazási szándékban egyébként nincs érezhető eltérés a kormánypárti és ellenzéki szavazók között, ésszerűen levonható a következtetés, hogy a regisztrációt övező ellenzéki bizalmatlanság és félelem áll az eltérés hátterében, és ez érdemben, jelentősen torzíthatja a választási eredményeket (és nem csak az összesített részvételi arányt). Jó okkal feltételezhető az is, hogy ez a hatás annál jobban fog érvényesülni, minél erősebb az az ellenzéki vélelem, hogy „a Fidesz úgysem győzhető le”. Ha az ellenzék felé hajló szavazók így gondolkodnak, akkor úgy érezhetik, okuk lehet a regisztrációtól való félelemre. Ha viszont úgy vélik, reális esély van a kormányváltásra, akkor ez segítheti őket esetleges félelmeik legyűrésében.

Ez a politikai környezet egyszerre komoly lehetőség és félelmetes csapdahelyzet a Fidesztől balra álló politikai erők számára. A lehetőség abban rejlik, hogy Orbán politikája jóformán lemond a kevésbé elkötelezett és mára már a kormány teljesítményével elégedetlen szavazókról, akik nyitottak lehetnek az ellenzék üzenetére. A csapda abban áll, hogy a sikerhez (legalább) két üzenetet kell egyszerre eredményesen célbajuttatni, és ezek részben egymás ellen hatnak. Egyfelől, meggyőzően kell érzékeltetni Orbán rezsimépítő törekvéseit, a politikai és gazdasági hatalma bebetonozására tett lépéseit, és ezeknek az országra nézve káros voltát, másfelől azt is el kell hitetnie, hogy mindezek ellenére a Fidesz legyőzhető. Fennáll a veszélye ugyanis annak, hogy az első üzenet sikeresen célbaér, de ebből a megszólítani szándékolt, a baloldal iránt nem eleve elkötelezett választói csoport azt a következtetést vonja le, hogy okosabb lehet igazodni és alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Perverz módon ebben az esetben az orbáni tekintélyelvű félfordulatot érő ellenzéki bírálatok meghallgatása a Fideszt segítheti. Egyszerű példával illusztrálva, az ellenzéknek egyszerre kell azt mondania, hogy „a regisztráció rombolja a demokráciát”, és azt, hogy „menjetek el regisztráltatni”. A Fidesztől balra álló ellenzék nem mondhat le az Orbán-rezsim demokratikus kritikájáról, de ezt úgy kell végrehajtania, hogy közben erősíti a Fidesz leválthatóságának érzését.

Az előttünk álló egy évben az ellenzéknek tehát elsősorban lélektani fordulatot kell elérnie. Az elégedetlenség kritikus tömege már most megvan, de ebből még nem jött létre a kormányváltás politikai szándéka. Részben azért, mert a többség talán még nem hiszi el, hogy a Fidesz leváltása lehetséges, részben pedig azért, mert eddig a parlament demokratikus ellenzéki pártjainak nem sikerült meggyőzniük a Fideszből kiábrándult hatalmas tömeget, hogy ők vonzóbb alternatívát jelentenek. Ennek a feladványnak a megoldásával próbálkozik most az október 23-án bejelentett Együtt 2014 mozgalom. A Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás egyesület, a Milla és a Szolidaritás összefogásából alakult mozgalom szándéka világos. A „politikai közép” és a jószándékú, de mára csalódott Fidesz-szavazók sűrű emlegetése egyértelművé teszi, hogy a prioritás a bizonytalanok aktivizálható részének megszólítása. A cél helyeselhető: e választói csoport meghatározó többségének elnyerése nélkül egyértelmű győzelem nagyon nehezen képzelhető el. Ugyanakkor az eddig ismert információk több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak. A nyilatkozatok alapján még az sem világos, hogy az Együtt 2014 az ellenzéki összefogás szervezeti kerete, vagy pedig önálló szereplője kíván-e lenni. A megcélzott „politikai közép” tekintetében is van némi homályosság: a volt kormányfő egyszerre beszél arról, hogy kormányváltásnál többre (rezsim- és korszakváltásra) van szükség, és arról, hogy a politikai ingát középen kell megállítani. Az egyik állítás radikális változást sugall, a másik inkább mérsékeltet. A feszültség talán feloldható, de kíváncsian várjuk a feloldást. Kockázatokat rejtenek az összefogás „civil” alkotóelemei is: a Milla és a Szolidaritás vitathatatlan érdemeket szerzett az Orbán-rezsim elleni mozgósításban egy olyan időszakban, amikor a parlamenti ellenzéki pártok erre nyilvánvalóan alkalmatlanok voltak, de ma még nem tudható, milyen elképzeléseket, törekvéseket és személyi kört hoznak a politikába. Bizonytalanság övezi Bajnai és a Haza és Haladás helyzetét is. Sajtófogadtatása alapján biztosra vehető, hogy a volt kormányfő megnyerhet maga mögé néhány százaléknyi olyan szavazót, akik eddig az ellenzék számára elérhetetlenek voltak, de az eddig ismert információk alapján úgy tűnik, még nem sikerült bővíteni az elsősorban a baloldali-liberális elit kevésbé elhasználódott, technokrata részére épülő személyi kört. Ez a kör persze nem megkerülhető, de új emberek, új árnyalatok eddig nem látszanak, és nélkülük nehéz lesz elérni az áhított közepet. Az is kérdéses, hogy ennek a körnek a dominanciája mellett mennyire végezhető el a Bajnai által is szükségesnek nevezett önkritikus, árnyalt számvetés a balközép kormányok politikai hagyatékával. A következő hónapokban, így vagy úgy, válaszokat kapunk.