Miért nem demokraták a populisták?

Politika  |  2017. szeptember 21.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A populisták jó demokratának nevezik magukat, miközben ellenfeleiket antidemokratikusnak bélyegzik. Nincs igazuk, mert nincs demokrácia szabad állampolgárok, politikai ellenzék, alkotmányos eljárások és nemzetközi együttműködés nélkül.

Napjaink diskurzusában a populista autoriter nacionalisták a szabad, demokratikus és alkotmányos jogállammal szemben vetik be a demokrácia fogalmát. Demokratának nevezik magukat, amikor megsértik a kritikus újságírók, a kisebbségek, a menekültek emberi jogait, támadást indítanak a hatalommegosztást fenntartani igyekvő független bíróságok ellen, a nép külföldről irányított ellenségeinek bélyegzik a nemzetközi civil mozgalmakat és az NGO-kat, diszkreditálni próbálják az Európai Uniót és más nemzetközi szervezeteket.

Erdoğan, Kaczyński, Orbán, Trump és a többi populista autoriter nacionalista, miközben jó demokratának nevezi magát, ellenfeleit antidemokratikusként hitelteleníti. A demokrácia így reakciós toposszá vált, amelynek az a szerepe, hogy mutassa az irányt az alkotmányos demokráciától az Új Rend felé. Támogatói szerint ez az Új Rend „illiberális”, „korszerű“ és „szuverén”.

Röviden azt felelhetnénk, hogy ezek a politikai címkézések önző visszaélések a demokrácia fogalmával. Az, hogy a demokrácia és a modern alkotmányosság intézményei nem feltételezik egymást, hanem feszült viszonyban állnak egymással és eltérő alapokon nyugszanak, Carl Schmitt Rousseau inspirálta, újra és újra felbukkanó felfogására vezethető vissza. A középpontban az egységes népakarat – pluralizmust tagadó – eszméje áll, amely a politikai legitimitás egyedüli alapjának számít. Ezt az ideát vizsgálva a nacionalista-autoriter ideológia négy alkotmányellenes jellemzőjére világíthatunk rá.

Először is, a populistáknak probléma a legitim ellenzék eszméje. Ahogy Jan-Werner Müller részletesen bemutatta, a populisták elvetik a pluralizmust. Azt állítják magukról, hogy ők az igazi nép egyetlen hiteles képviselői. Aki ellenük van, az korrupt, inkompetens vagy áruló – aki kozmopolita érdekeket vagy más idegen hatalmakat szolgál –, vagy nem része a „valódi” népnek. Ezzel szemben a legitim ellenzék eszméje a demokratikus alkotmányos alapelvek része. Nincs demokrácia legitim ellenzék nélkül. A szabad és egyenlő ellenzék az egyéni és kollektív önrendelkezést kívánja érvényre juttatni, miközben az alapvető alkotmányos elveket illető konszenzus részese. A demokratikus választásokon alulmaradt kisebbséggel szemben nem elvárás, hogy adja fel saját meggyőződését és ismerje el helyesnek a többségi döntéshozatalt. A párt- és véleménypluralizmus a demokrácia normális működéséhez tartozik, és nem válság- vagy hanyatlásjelenség. Az ellenzéknek el kell fogadnia, hogy az alkotmányos többségi döntések jogilag kötelezők, ugyanakkor jogában áll folytatni a küzdelmet egy eltérő politikáért és egyenesen a kormány leváltásáért, az alkotmány keretei között, diszkriminációtól és joghátrányoktól való félelem nélkül.

Másodszor, a populistáknak problémát okoz az az elv, hogy jogilag körülírt eljárások biztosítják a legitimitást. Számukra a hatalommegosztás és a formalizált alkotmányos eljárások nem a demokratikus, deliberatív akaratképzés nélkülözhetetlen előfeltételei, hanem jól szervezett érdekcsoportoknak és eliteknek az autentikus népakarat érvényesülését akadályozó eszközei. A populisták politikai elképzeléseiben nem a nép és képviselői szerepelnek, hanem a hiteles nép és az ország vezetésére hivatottak. Elnöki eskütételekor Donald Trump azt állította, hogy megválasztásának eredményeként nemcsak egy másik párt kerül kormányra Washingtonban, hanem a nép. Onnan nézve a demokratikus eljárási formák, a hatalommegosztás, a sajtó és a bíróságok függetlensége veszélyeztetik az igazi népakarat érvényesítését, ami nem igényli ezeket az intézményeket.

A populisták viszonyulása az intézményekhez tiszta opportunizmus: amikor segítik a helyes népakarat kibontakozását, akkor legitimek, amikor akadályozzák, akkor illegitimek. Ennek megfelelően a népszavazás nagyon is elfogadható, ha a pártnak sikerült kellőképp uralma alá vonnia a nyilvánosságot és a biztonsági szolgálatokat. Egyaránt érvényes ez a választásokra is. Az informális felhatalmazás a legitimitás bizonyítékának számít. Nem meglepő, hogy Trump (tévesen) ragaszkodik ahhoz, hogy elnöki beiktatásán többen vettek részt, mint a korábbiakon bármikor. Alapvető jellemzője ennek a felfogásnak, hogy a legitimitás nem az eljárások eredménye, hanem ellenkezőleg: az eljárások legitimitása attól függ, elősegítik-e a hiteles népakarat érvényesülését.

Harmadszor, a populisták számára problémát jelent a külföldi polgárok és a nemzetközi intézmények részvétele a hazai politikában. Mivel a politikai legitimitás alapját a népakaratban vélik látni, ezért minden jogalapot nélkülöző, kívülről jövő nyomásgyakorlásként értelmezik és diszkreditálják a szupranacionális és nemzetközi intézmények fellépését, a nemzetközi jogi normákat, valamint a hazai nyilvánosságban is jelenlévő nemzetközi civil szervezetek tevékenységét. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz: a külső érdekek és jogi előírások megfelelő módon, strukturált eljárási és anyagi formában történő figyelembe vétele elengedhetetlen a hazai döntéshozatal legitimitásához, melynek eredménye sok esetben visszahat a külső érdekek és jogi előírások alakulására. A nemzetközi közösségbe kellő módon beágyazott, nyitott alkotmányos állam, amelynek politikai nyilvánossága a külső hangokat értő módon közvetíti és azokra reflektálni is képes, nem ellensége a valódi demokráciának, sőt. Létrehozza és működteti azt az intézményrendszert, amely ahhoz szükséges, hogy a hazai demokratikus eljárás legitim legyen.

Végül, ha a népakarat egységes egészként tűnik fel, a megmaradó ellenzéki hangok problémaként jelentkeznek, a figyelem a relatíve homogén népre összpontosul. Mindez szükséges ahhoz, hogy egyáltalán egységes népakaratról lehessen beszélni. Ebben az esetben viszont a nép már nem a kanti értelemben vett nép: emberek, akik ugyanazon jogi szabályok uralma alatt élnek. Az állampolgárság alapeszméjét, amely szerint a közhatalom az adott területen élők szabadságát és egyenlőségét biztosítja, felváltja a homogenitásalapú osztályozás. A rendszer, mint nem autentikus nemzetrészeket, kirekeszti a sokféle vallási, etnikai, rasszbeli kisebbségeket, valamint a másfajta kulturális normákat követőket. Mindeközben egy szabad és demokratikus alkotmány csak egyetlen módon képes a stabilitását megőrizni: ha a polgárok kritikus tömege elismeri polgártársai szabadságát és egyenlőségét, és elszánt arra, hogy megvédje a szabad és demokratikus alkotmányos államiságot, amely jogi keretet biztosít a kollektív önrendelkezés gyakorlásához. Az alkotmányos államnak integrálnia kell a kisebbségeket. Ez a gondolat idegen a populista autoriter nacionalistáktól. Ráadásul az alkotmányos állam számára ennél is nagyobb probléma, hogy magukat a nemzeti autoriter populistákat is integrálnia kell, akik persze mindezt elképzelhetetlennek tartják. A többségi kultúrába való kulturális beágyazódottságuk miatt a nemzeti autoriter populisták jelentik a nagyobb veszélyt a szabad és demokratikus alkotmányos állam számára. Nem szabad, hogy látásunkat elhomályosítsa az a tény, hogy ők mind a demokráciára hivatkoznak.

Fordította Kovács Kriszta és Tóth Gábor Attila

(Az írás a VerfassungsBlogon jelent meg "Demokratie als verfassungsfeindlicher Topos" cím alatt.)