A svéd politika és a szélsőségesek

Társadalom  |  2010. november 5.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A szélsőjobboldali Svédországi Demokraták bejutása a törvényhozásba egyelőre nem forgatta fel a politikát. A demokratikus pártok egységesen elzárkóznak a szélsőségesektől, a kisebbségi kormánynak jó kilátása van a stabil kormányzásra.

Az idegengyűlölő Svédországi Demokraták sikere az őszi parlamenti választásokon sokként érte a Svédországot a befogadás és a társadalmi integráció egyik mintaországaként számon tartó nemzetközi közvéleményt. A neonáci múlttal rendelkező szervezet a 4 százalékos küszöböt jócskán meghaladó, 5,7 százalékos eredményt ért el. A szélsőjobboldali párt sikere elütötte a győztes jobboldali koalíciót a többségtől, így kisebbségi kormány alakult.

Ezt követte a magyar bulvármédia ingerküszöbét is elérő erőszakos bűncselekmény-sorozat malmői bevándorlók ellen. A dél-svédországi nagyvárosban az elmúlt évben a máig ismeretlen tettes 15 esetben lőtt rá puskával nem európai kinézetű svédekre. Nyolc ember súlyosan megsebesült, és egy húszéves nő meghalt (egyetlen bűne, hogy sötét bőrű párjával ült egy autóban). A rendőrség október elején jelentette be, hogy rasszista indítékból elkövetett bűncselekmény-sorozatról van szó.

Egyre többekben merül fel a kérdés: ilyen előzmények után hogyan kezeli majd a rendőrség a gyilkosságsorozatot? El tudják-e téríteni a szélsőségesek a svéd politikát? A válasz, egyelőre, nem: a rendőrség és a politika példaszerűen kezeli a gyilkosságokat; a párt körül pedig hermetikusan zár a cordon sanitaire. Sem a kormányzó, négypárti jobboldali Szövetség Svédországért, sem a hárompárti Vöröszöldek, azaz a szociáldemokrata Baloldali Pártból és a zöldekből álló blokk magtartása nem utal arra, hogy ebben bármilyen változásra lehetne számítani.

Kezdjük a gyilkosságsorozattal. A svéd sajtóban a malmői esetet egy húsz évvel ezelőtti ügyhöz hasonlítják, amikor Stockholm bevándorlóit tartotta rettegésben egy gyilkos. A malmői merénylő ellen nagy rendőri erőket mozgósítottak, a húsz évvel korábbi eset főnyomozója is az ügyön dolgozik (sőt már a helyi bandák is felajánlották segítségüket a rendőrségnek, mondván, ők jobban ismerik a terepet). Magyar szemmel talán az a legszembetűnőbb, hogy a rendőrség nem próbálja eltussolni vagy bagatellizálni az ügyet, senki sem igyekszik tagadni a rasszista indítékot, nincs olyan mértékadó sajtótermék, ahol akár a legkisebb mértékben mentegetnék a támadásokat.

További összefüggés a két eset között, amint arra Gellert Tamas oknyomozó újságíró, a korábbi esetről megjelent riportkönyv szerzője a legnagyobb svéd napilapnak, a Dagens Nyheternek adott interjúban rámutat, hogy a húsz évvel ezelőtti gyilkos is úgy érezte, sokan egyetértenek tetteivel, a bevándorlókból mindenkinek elege van. Ráadásul 1991-ben először jutott be a svéd parlamentbe egy idegenellenes párt, az Új Demokrácia, a még vad, mozgalmi korszakukat élő Svédországi Demokraták pedig szimpátiatüntetést tartottak az újabb és újabb támadások akkor még szabadlábon lévő elkövetője mellett.

De talán fontosabbak a különbségek. Akkor a választási kampányt a bevándorlási és menekültkérdés uralta, nem utolsósorban a jugoszláv háború alatt tömegesen érkezők miatt. A sajtó tele volt a menekülteket bűnözőkként bemutató riportokkal (magukat a menekülteket a lehető legritkábban szólaltatták meg). A többi párt nemigen tudta kezelni az Új Demokráciát, sőt az idegenellenes párttal egyedüliként nyíltan szembeszálló liberális Néppárt akkori elnökét vádolták nem demokratikus viselkedéssel. A választások után a pártok elhatárolódás helyett mind retorikában, mind az egyes ügyek kezelésében sok mindent átvettek az Új Demokráciától. A néppárti bevándorlásügyi miniszter például rasszista kijelentéseket tett a koszovói albánokra, a szociáldemokrata menekültügyi szóvivő pedig a gazdasági menekültek befogadásának megállításáról beszélt.

Most ezzel szemben a szélsőségesek nem tudtak diktálni a választási kampányban. Egy liberális think tank a választásokról és a jobbközép oldal jövőjéről írt elemzésében kimutatta: a választást lényegében az döntötte el, hogy a választók a jobboldali koalíció újraválasztásában látták a fegyelmezett költségvetési politika biztosítékát. A Svédországi Demokratákat egységes megvetés és politikai karantén sújtotta. Mindkét oldal kijelentette, hogy nem jöhet szóba velük koalíció, és kisebbségi kormányzás esetén nem fogadja el a támogatásukat. A parlament alakuló ülését pedig többezres antirasszista tüntetés kísérte.

A választások óta eltelt valamivel több mint egy hónap egyelőre azt bizonyítja, a Svédországi Demokraták nem képesek nyeregbe kerülni. A kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Mérsékeltek támogatottsága az egyik vezető közvélemény-kutató októberi felmérésében történelmi csúcsra került (azt persze nem tudni, hogy ebben mekkora szerepe van a győzteshez húzás jelenségének). A Svédországi Demokraták azonban egyelőre nem tudtak profitálni a parlamentbe kerülésből, támogatottságuk a kutatás szerint stagnál vagy csökken.

Az egyik vezető napilap egy elemzésében már a választások előtt jelezte, hogy a szélsőséges párt nem játszhatja el a mérleg nyelvének szerepét. Először is Svédországban van hagyománya a kisebbségi kormányzásnak (legutoljára pont egy jobboldali koalíció kormányzott kisebbségben 1991–94 között, a szélsőges Új Demokrácia bekerülése miatt). A költségvetés elfogadásával sem lehet gond, írta az elemző, mert a kormány által beterjesztett költségvetést nem elég egyszerűen leszavazni, hanem egy másikat kell elfogadnia a törvényhozásnak ahhoz, hogy a kormány javaslata megbukjon. Vagyis a baloldali ellenzéknek a Svédországi Demokratákkal kellene közös javaslatot beterjesztenie és elfogadnia, ennek esélye pedig csekély.

Eddig ez az előrejelzés rendkívül pontosnak bizonyult. A baloldali pártok költségvetésügyben nem álltak szóba a Svédországi Demokratákkal, és senki sem támogatja a szélsőségesek javaslatát, amelynek leghangsúlyosabb eleme, hogy a bevándorlás 90 százalékos csökkentésével és a migránsoknak szánt források drasztikus lefaragásával kívánnak 9,8 milliárd koronát spórolni.

A konzervatív-liberális kormányzat nem beszél a „multikulturalizmus haláláról”. A toleráns svéd társadalmi modellt sem kell egyelőre temetni. Svédországban csupán másodszorra jutott be a parlamentbe egy populista, idegenellenes párt. Az előző alkalommal, 1991-ben ez csak egy ciklusra szólt, és a szélsőségesek sikere akkor is, most is egy súlyos gazdasági válság idejére esett. Hogy a Svédországi Demokraták tartósan megkapaszkodnak-e, nem tudni. Egyelőre azonban nem tűnik úgy, hogy képesek lennének befolyást szerezni.

A svéd példa azt látszik megerősíteni, hogy a szélsőségesek ellen a leghatékonyabb fegyver, ha a nyilvánosság és a többi politikai szereplő nem hagyja eltéríteni a közéleti vitákat, és ha valós válaszok születnek azokra a problémákra, amelyek növelték a szélsőjobb támogatottságát. Persze korai volna bármit is kijelenteni, de annyi talán megjegyezhető, hogy Svédország egyelőre jó példa maradt az egyre türelmetlenebb s a szélsőségek felé tolódó Európában.