A színvallás ideje

Társadalom  |  2010. október 27.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése az alkotmánybíráskodás végét jelentheti, és előrevetíti, mi várható az új alkotmánytól. Most csak az alkotmányhű konzervatívok vannak abban a helyzetben, hogy korlátozzák a kormányfő törekvéseit.

Rövid idővel ezelőtt a jobboldali kormánytöbbség egyoldalú alkotmányozási tervét bírálva amellett érveltem, hogy az 1989-es alkotmányosságot védelmezők politikája akkor kecsegtet a legtöbb reménnyel, és akkor van esélye a demokratikus közösségen ejtett mély seb minimalizálására, ha tartalmában és közéleti megjelenésében egyaránt arra törekszik, hogy az alkotmányhű konzervatívok is azonosulhassanak vele. Az alkotmányosság talaján álló konzervatív személyiségek nem nagy számú, de fontos szereplői a magyar közéletnek, és nyilvános megszólalásaik alapján viszonyukat az erőltetett egyoldalú alkotmányozáshoz az ambivalencia és a távolságtartás jellemzi.

Ennek az attitűdnek két friss példája Jakab András cikke a Magyar Nemzet október 2-ai számában, illetve Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság korábbi elnökének írása a HVG múlt heti kiadásában.
A két gondolatmenetben sok olyasmi van, amivel világias liberális nem érthet egyet, és általában is óvakodnék attól, hogy a konzervatív véleményt tekintsük az alkotmányosság kitüntetett mércéjének. Ezzel együtt a két írás nem olvasható anélkül, hogy meg ne erősödnénk meggyőződésünkben, az alkotmányos jogállam Magyarországon sem csak a liberális és baloldali demokraták belügye. Közös bennük annak hangsúlyozása, hogy tartalmi értelemben semmiféle alkotmányozási kényszer nincsen, hogy az új alkotmánynak, ha mégis lesz ilyen, a 89-es alkotmányossággal folytonosságot kell vállalnia, annak az államszervezetre, alapjogokra és jogvédelemre vonatkozó elvárásaitól nem szabad eltérnie, ami az Alkotmánybíróság eddigi döntéseinek folytatólagos hatályán keresztül lenne érvényesíthető. Jakab cikkét továbbá előnyösen különbözteti meg Sólyométól, hogy a kormánnyal nem rokonszenvezők szempontjai is hangsúlyos helyet kapnak benne: „a teljes társadalom számára kell alkotmányozni. Vagyis lehetőleg kerülni kell az ellenzék irritálását olyan új (világnézeti) kitételek bevezetésével, amelyekkel az új alkotmány valamiféle negatív szimbólummá válhat.”

Ugyanakkor mindkét írás hallgatólagos kiindulópontja, hogy a kormánytöbbség alkotmányozási törekvése jóhiszemű, és valamilyen valóságos vagy őszintén annak vélt hiányosság pótlásának szándéka vezeti. Ez a vélelem eddig is bajosan volt tartható, de a hét történéseinek fényében új helyzet állt elő. A hét elején a kormánytöbbség elbukta első alkotmányossági próbáját, amikor az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte mind a 98 százalékos különadót, mind pedig a versenytörvény nyári módosítását, amelynek célja a Gazdasági Versenyhivatal hat évre kinevezett alelnökeinek idő előtti elmozdítása volt. (Az előbbi határozat előadója az Alkotmánybíróság elnöke, Paczolay Péter volt, maga is az alkotmányos konzervatívok fontos képviselője. A döntés egyhangú volt, jelezve, hogy az Alkotmánybíróság többi konzervatív tagjának egyetértését is bírja.)

Válaszul – órákon belül – a kormánytöbbség olyan alkotmánymódosítást terjesztett be, amely megfosztaná az Alkotmánybíróságot az adótörvények, továbbá a költségvetést, a nemzetközi szerződéseket, valamint például az Országgyűlés szervezeti kérdéseit érintő törvények alkotmányossági felülvizsgálatának jogától. A Fidesz frakcióvezetője jelezte továbbá, hogy a 98 százalékos különadóról szóló törvényt újra beterjesztik, és e lépések a miniszterelnök teljes egyetértését bírják. Ez a támadás az alkotmányosság alapjait éri: az állampolgárok életét legalapvetőbben, közvetlenül befolyásoló szabályok – az adózás rendje – és egy sor más lényeges szabály felett megszűnik mindenféle alkotmányossági kontroll lehetősége, noha maga az alkotmány is rögzít adózással kapcsolatos követelményeket. De tágabb kitekintésben előrevetíti, miként szándékozik eljárni a kormánytöbbség vezetője, ha lényegi céljai fennakadnak az Alkotmánybíróság szűrőjén. A tervezett lépés egy további összefüggésre is ráirányítja a figyelmet: szoros kapcsolat áll fenn a gazdaságpolitikai voluntarizmus és a jogállami korlátok lebontásának politikája között, hiszen a keddi alkotmánybírósági ítélet sejteni engedi, hogy a bankadó és a többi ágazati különadó idei évre vonatkozó része is alkotmányellenes. A kiadáscsökkentés nélküli adómérsékléssel alkotmányellenes és már középtávon fenntarthatatlan gazdaságpolitika mellett kötelezte el magát a kormány. Mindkét politika az orbáni hatalomgyakorlási mód folyománya, és következményeiket is együttesen kell majd értékelni.

Ha a bejelentett lépések megtörténnek, az hosszú időre az alkotmánybíráskodás végét jelenti Magyarországon, márpedig alkotmánybíráskodás nélkül nincsen alkotmányosság. E lépések az eddig bizonytalanok számára is világossá kell hogy tegyék a kormánytöbbség vezetőinek, mindenekelőtt a kormányfőnek az alkotmányossághoz fűződő viszonyát, ezért az új alkotmánnyal kapcsolatos jóhiszeműségi vélelemnek tovább nincsen helye. A tervezett új alkotmány az említett hatalomgyakorlási mód kereteit fogja biztosítani. Nehezen elképzelhető ilyen előzmények után, hogy az Alkotmánybíróság hatásköre a mostani és nem a szűkített változatban kerüljön be az új alkotmányba – erre a Fidesz frakcióvezetője már utalt is.

Vannak helyzetek, amikor az alkotmányos konzervatívok hivatkozhatnak stratégiai megfontolásokra vagy számukra fontos politikai célokra annak igazolásaként, hogy miért nem emelik fel szavukat a nekik nem tetsző lépések ellen. Most ilyen megfontolásoknak nincsen helyük, döntő fordulóponthoz érkeztünk. Aki számára valóban fontos az alkotmányosság, annak tiltakoznia kell. Ha parlamenti képviselő, akkor nem szabad megszavaznia az alkotmánymódosítást, vállalva annak összes következményét. Ha pedig parlamenten kívüli közszereplő, akkor a nyilvánosság fórumain kell felemelnie szavát. A parlamenten kívül már látszik több biztató jel is.

Mikor hallunk a magukat mérsékelt, alkotmányhű konzervatívnak tudó fideszes országgyűlési képviselők felől? Akik arról beszélnek, hogy „a kormány sok mindent megtehetne, de mégsem teszi meg. A gát, amely visszatartja, a józan ész, a felelősség és az erkölcs”. Ma csak az alkotmányosság konzervatív hívei vannak abban a helyzetben, hogy a kormányfő törekvéseinek korlátot szabjanak. Ennyiben ők most mindannyiunkat képviselik. Felelősségük óriási. Követik-e tettek a szavakat?