A londoni zavargásokra sokféle magyarázat született, de az biztosra vehető, hogy több tényezőt kell figyelembe venni. Az egyik ezek között a rendőrség és a kisebbségek közötti feszült viszony, amelyben szerepe van az etnikai profilalkotásnak, vagyis annak, hogy legfőképpen az igazoltatások és a ruházatátvizsgálások során (stop and search) a rendőrök mérlegelésében szerepet játszik az intézkedés alá vont személy etnikai hovatartozása. Az egyes etnikai csoportok fokozottabb ellenőrzésének oka lehet rasszista előítélet, de az is megtörténhet, hogy a rendőr az etnikai hovatartozás és a kriminalitás között statisztikai összefüggést vélelmez, és azt gondolja, hogy a magasabb kriminalitással jellemezhető társadalmi csoport nagyobb kontrollja hatékonyabb rendészeti stratégia a semleges gyakorlatnál.
A stratégiával azonban két alapvető probléma van. Erkölcsileg és jogilag az, hogy diszkriminatív (ennek minden ódiumával együtt: elidegenítő, stigmatizáló hatású, fokozza a kirekesztést, és egyben megalázó). Rendészetileg pedig az, hogy a kutatások a világ számos országában azt mutatják, az etnikailag aránytalan rendészeti stratégia nem hatékony.
Az etnikai profilalkotás jelensége három évtizede ismert az Egyesült Királyságban, amely akkor került igazán a figyelem középpontjába, amikor az 1981-es brixtoni lázadások okainak vizsgálatával megbízott Lord Scarman megállapította, hogy az érintett városrészben az eseményeket megelőzően egy 120 főből álló rendőri egység azt az utasítást kapta, hogy minden gyanús személyt igazoltasson, és néhány nap alatt az így igazoltatott közel ezer személy több mint fele fekete volt. A jelentés megállapította, hogy a rendőrökkel történt összecsapások résztvevői legnagyobb arányban fiatal fekete férfiak voltak, amiből azt a következtetést vonta le, hogy a lázadás a feketék rendőrökkel szembeni dühének egyik megnyilvánulása volt, a düh okaként pedig az etnikai kisebbségekre koncentráló aránytalan rendőri intézkedési gyakorlatot nevezte meg. Lord Scarman számos javaslatot fogalmazott meg a helyzet javítása érdekében, ezek között szerepelt az előítéletes újoncok azonosítása, a faji előítélet által motivált cselekmények miatt indított fegyelmi eljárások szigorítása, több, kisebbségi csoporthoz tartozó rendőr felvétele, konzultatív fórumok létrehozása a rendőrség és a helyi kisebbség tagjai között, valamint a rendőri intézkedések ellen benyújtott panaszok független vizsgálatának megteremtése is.
A következő mérföldkövet egy dél-londoni fiatal fekete férfi, Stephen Lawrence rasszista motivációból fakadó megölése jelentette 1993-ban, melyet követően a hibát hibára halmozó nyomozás eredményeképpen nem sikerült elítélni az öt vádlottat. (Két gyanúsított ellen 2010-ben új bizonyítékok alapján ismét vádat emeltek.) Az eset vizsgálatára létrehozott bizottság jelentése (Macpherson-jelentés) megállapította, hogy a feketék általános tapasztalata az elmúlt 30 évben az, hogy a rendőrség szigorú ellenőrzés alatt tartja őket (overpoliced), azonban nem nyújt kellő védelmet, mikor ők válnak bűncselekmény áldozatává (underpoliced). A jelentés számos megállapítása között szerepelt, hogy megkérdőjelezhetetlenül jelen van a rendőrségi gyakorlatban és szemléletben az úgynevezett intézményes rasszizmus. A jelentés ezért azt javasolta, hogy szigorúbban ellenőrizzék a rendőri intézkedéseket, nevesítve az igazoltatásokat is: rögzítsenek minden igazoltatást az érintett önmeghatározáson alapuló etnikai adatával, az intézkedés eredményével és az intézkedés okával együtt; az így elkészült dokumentumok elemzése és monitorozása alapján pedig rendszeresen készüljenek statisztikák, amelyekből kitűnik egy adott rendőri szerv gyakorlatának esetleges aránytalansága. Ennek lett eredménye az az átfogó és rendszeres adatgyűjtés 1996-tól, amelynek segítségével Európában egyedülállóan alapos képet nyerhetünk az igazoltatásban szerepet játszó etnikai profilalkotásról.
A kép kiábrándító. Egy feketét összességében hatszor nagyobb valószínűséggel igazoltatnak, és vizsgálják át a ruházatát, sőt amikor fokozott ellenőrzés keretében konkrét jogsértés gyanúja nélkül lehet igazoltatni, akkor huszonhatszoros a feketék felülreprezentáltsága. A kábítószer birtoklásának gyanúja miatt végrehajtott igazoltatások adatai azt mutatják, hogy itt a feketék felülreprezentáltsága kilencszeres, a droggal kapcsolatos őrizetbe vétel esetén hatszoros, a szabadságvesztés kiszabása során pedig tizenegyszeres az aránytalanság. Ugyanakkor a kutatások szerint nincs különbség a fehérek és a feketék drogfogyasztási szokásai terén, a kemény drogokat pedig a feketék ritkábban használják.
Ezeket az adatokat minden évben dokumentálják, és az aránytalanság az elmúlt két évtizedben nem csökkent. Ezért nem is csoda, hogy az események kialakulásában szerepet játszhatott az igazoltatás. A hírek szerint augusztus 8-án London Hackney nevű részében egy ilyen intézkedést követően újultak ki a lázadások. Gus John, a University of London professzora egyenesen azt nyilatkozta, hogy az erőszak eszkalálódásának egyik oka a fiatal feketékre koncentráló rendőri igazoltatási gyakorlat. Claudia Webbe pedig, aki tucatnyi publicisztikát jelentetett meg az elmúlt években a rendőrség és rasszizmus témakörében, azt írta az eseményeket értékelve, hogy a zavargásokra nincs mentség, de a kisebbségek továbbra is fokozott ellenőrzésnek vannak alávetve, miközben áldozatként nem kapnak megfelelő védelmet a rendőrségtől, ezért több évtized látszatcselekvése után ideje volna hatékonyan fellépni e jelenséggel szemben.
Úgy vélem, hogy az etnikai profilalkotás szerepet játszhatott ugyan a kiváltó okok között, de semmiképpen nem magyarázza a tapasztalt mértékű erőszakot. Igazán káros hatása akkor lehetett, amikor a kisebbség szemében a diszkriminatív gyakorlat miatt legitimitását vesztett rendőrség megpróbált rendet tenni. Ilyenkor ugyanis a gyűlölt autoritás megjelenése jó eséllyel inkább olaj a tűzre, nem pedig gyógyír.
Érdemes itt megemlíteni Franciaországot, ahol 2005 novemberében három hétig tartó lázadássorozat söpört végig mintegy 300 városban, melynek során több ezer autót rongáltak meg, 125 rendőr szenvedett sérüléseket, és négyezer személyt vettek őrizetbe. Nem meglepő, hogy az etnikai profilalkotás itt is régóta dokumentált jelenség. A francia igazoltatási gyakorlat diszkriminatív jellegére az ENSZ Faji Megkülönböztetés Elleni Bizottsága is felhívta a figyelmet 1994-ben, kijelentve, hogy „aggályos az igazoltatási gyakorlat is, amely széles, preventív célú diszkrecionális jogkört biztosít a rendőrség számára a külföldiekkel szembeni intézkedésre”. Öt évvel később az ECRI (az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni intézménye) is megjegyezte, hogy „a külföldiek és a bevándorlók arról panaszkodnak, hogy diszkriminatív igazoltatási gyakorlatnak vannak kitéve Franciaországban”. De elég lehet itt emlékeztetni Mathieu Kassovitz A gyűlölet című cannes-i nagydíjas filmjére, mely lényegében megjósolta a deprivált, külvárosi bevándorló réteg és a rendőrség közötti feszültség fokozódását.
Az etnikai profilalkotásról és az igazoltatási aránytalanságról friss adatokkal is rendelkezünk Párizsból. A Nyílt Társadalom Intézet által finanszírozott kutatás 2008-ban azt állapította meg, hogy ott a feketéket hatszor nagyobb valószínűséggel igazoltatják, mint a fehéreket, az arabok esetében az átlagos aránytalanság még nagyobb mértéket mutatott, 7,6-szeres volt. Az igazoltatásokat követő interjúkon elhangzottak is tanúsítják, hogy a feketéket és az arabokat a fehéreknél lényegesen gyakrabban igazoltatják; az előbbi csoport tagjainak 18 százaléka arról számolt be, hogy erre havonta több mint ötször kerül sor. Sőt, fekete volt a mintába kerülő minden egyes olyan személy, akit elmondása szerint kilenc alkalomnál többször igazoltatnak havonta.
Több kutatás bizonyítja, hogy az etnikai profilalkotás hazánkban is jelen van. A Tárki 2005-ben, a Magyar Helsinki Bizottság 2007–2008-ban vizsgálta a rendőrség igazoltatási gyakorlatát, mindkét alkalommal a romák legalább háromszoros felülreprezentáltságát állapították meg a kutatók. A Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ az ORFK-val közösen el is készített egy részletes javaslatot az igazoltatási gyakorlat reformjára. A 2010-es kormányváltás, valamint a belügyi és rendőri vezetés lecserélése után a szándék változott: az új rendészeti vezetés nem kíván semmilyen módosítást bevezetni a magyar igazoltatási gyakorlatban. Reméljük, sem ezért, sem másért nem jutunk London vagy Párizs sorsára.