Nők a közéletben

Társadalom  |  2010. szeptember 11.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Sorra jelennek meg a magyar sajtóban a nők politikai életben betöltött szerepéről szóló írások. Van, amelyik a kormány nőpolitikáját bírálja, s olyan is akad, amely a környező országok politikusnőivel hasonlítja össze a magyar nők közéleti lehetőségeit.

Ez a cikk azt tekinti át, hogy az utóbbi időben hogyan alakult a nők politikai jogait érintő európai követelményrendszer. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága először 2003-ban vetette fel annak szükségességét, hogy a tagállamok támogassák a nők közéleti szerepvállalását. Ez év elején a Parlamenti Közgyűlés tűzte napirendjére a kérdést, tavasszal pedig a Velence Bizottság foglalkozott a problémával.

Mindhárom intézmény szembesít azzal a ténnyel, hogy negyedszázaddal a nők jogaival foglalkozó első ENSZ-világkonferenciát követően a nők még mindig hátrányos helyzetből indulnak a politikai tisztségek elnyeréséért folyó küzdelemben. Világviszonylatban a parlamenti helyek és miniszteri székek kevesebb mint 20 százalékában ülnek nők, és a helyzet még rosszabb, ha az államfői tisztséget viselőket nézzük. Itt a nők aránya nem éri el az 5 százalékot.

A nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint a nők politikai életben való alulreprezentáltsága annak a jele, hogy a demokrácia és az emberi jogok nem érvényesülnek kellőképpen. Ráadásul az a társadalom, amely a közjogi tisztségeket férfiak számára tartja fenn, tékozlóan bánik a tehetségekkel.

Az említett emberi jogi dokumentumok számos tényezőt felsorolnak, amelyek hátráltatják a nők aktívabb politikai szerepvállalását. Első helyen azt említik, hogy az európai társadalmakat továbbra is a nők közéletbeli jogfosztottságát fenntartó szokások és viselkedésmódok uralják.

Tartja magát az a nézet, amely a nőket háziasszonyi szerepekbe kényszeríti, és amely szerint a nők nem alkalmasak a politikai döntéshozatalban való részvételre. Például nem segíti a nők aktív politikai szerepvállalását, hogy életmódjukkal összeegyeztethetetlen tárgyalási időpontokat szabnak meg férfi vezetőik és kollégáik, s hogy a gyermekre vigyázó bölcsődék és óvodák nyitva tartása sehogyan sem passzol a közéletben aktív nők munkaritmusához.

Némely tagállam súlyosbítja e hátrányt, amikor azt a felfogást támogatja, amely a nők helyét kizárólag a hagyományos családmodellben tudja elképzelni. Az államnak ugyanis éppen az a feladata, hogy tegye lehetővé: valódi alternatíva álljon rendelkezésre, s minden nő maga dönthessen arról, hogy a háztartáson belül vagy azon kívül választ hivatást.

Az Európa Tanács intézményei azt ajánlják a tagállamoknak, hogy esélykiegyenlítő intézkedéssel csökkentsék azt a társadalmi hátrányt, amellyel a nők a politikai küzdelemben indulnak. Ez nem néhány „dísznő” jelölését vagy kinevezését jelenti, hanem olyan hatékony eszköz bevezetését, amely jelentősen képes javítani a nemek arányán.

A nemzetközi szervezetek szerint ez a legalább részben arányos választási rendszert intézményesítő tagállamok (mint például Magyarország) esetében egy olyan kvótaszabályt jelent, amely előírja, hogy a választásokon induló pártok listáján mindkét nem legalább 40 százalékban képviseltesse magát. Emellett a pártlistán szereplő minden férfi jelöltet egy nő kell hogy kövessen. Végül fontos, hogy az előírás szankcionálja azokat a pártokat, amelyek nem felelnek meg e követelményeknek. A belga, portugál, spanyol és szlovén jogrendszer már most is tartalmaz ilyen kvótát.

Az európai dokumentumok a következőket javasolják azoknak a tagállamoknak (ilyen például az Egyesült Királyság), amelyekben egyszerű többségi választási rendszer működik: jogszabályok biztosítsák, hogy a választókerületi jelöltségért induló küzdelemben minden párt legalább egy férfi és egy nő jelöltet állít. Alternatív megoldás lehet, ha a pártok saját szervezetükön belül érvényesítik az esélykiegyenlítő politikát. Ezt teszi például a brit Liberális Demokrata Párt és a Munkáspárt.

Az európai emberi jogi intézmények régóta mondják, hogy néhány nő megválasztásától biztosan nem várható a politikai kultúra változása. A reformok akkor érnek valamit, ha a törvényhozásban a képviselői helyek legalább 40 százalékát nők töltik be. Ilyen parlamenti összetétel mellett ugyanis a nők valóban hatással lehetnek a politikai döntéshozatalra. Egy ország intézményi struktúráját, párt- és választási rendszerét nagyban befolyásolják az adott államban érvényesülő társadalmi szokások és viselkedési normák. Ez azonban fordítva is igaz. A választási rendszerben megjelenő esélykiegyenlítő intézkedések visszahatnak a nők társadalmi helyzetére és általában a megbecsültségükre. Azt jelzik, érdemesnek tartják őket arra, hogy részt vegyenek az ország életét irányító döntések meghozatalában.