Német kártya a francia kampányban

Politika  |  2012. január 24.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Az Európai Unión belül az euró megmentése van napirenden, ennek főszereplője Angela Merkel és Nicolas Sarkozy. Európa-szerte a „Merkozy” műszó erre a válságkezelő párosra utal. Leszámítva Franciaországot, ahol kezdetét vette az elnökválasztási kampány. A francia ellenzék szemében „Merkozy” nem az uniós politikát koordináló német–francia párosra utal, hanem arra a sanda gyanúra, hogy „német” Európa épül, és a francia elnök tehetetlenül tetszeleg a német kancellár oldalán.

Franciaország gazdasága – ellentétben Németországéval – nem képes egyedül szembenézni az országát sújtó euróövezeti gondokkal. Sarkozy fő érdeke, hogy Németország továbbra is a legjobb barátjának tekintse Európában. A cél tehát, hogy ezt a barátságot Németország is vállalja, különben Sarkozy a francia szavazók szemében elveszíti hitelességét. Sarkozy, aki 2007-ben még nyíltan atlantista álmokat szőtt Nagy-Britanniával és az Egyesült Államokkal, ma megújult szimpátiával fordul a német szomszédhoz. A francia államfő jelenleg azt használja ki, hogy az EU hatalomelosztása lehetővé teszi a francia–német kezdeményezést, mivel sem az Európai Bizottság, sem a huszonhetek kormány-, illetve államfői, sem a soros elnökség nem érzi magát indítványozó pozícióban. Sarkozy ezért tetszeleg Merkel mellett a „döntéshozó” szerepében. A német kancellár pedig tűri ezt, legalábbis addig, amíg Németország ebben a felállásban továbbra is befolyásolni tudja az EU költségvetését.

Sarkozy válságkezelő szerepe elsősorban Franciaországról, illetve a francia szavazópolgároknak szól. Bár hivatalosan még nem elnökjelölt,a dél-franciaországi Toulon városában december elsején elhangzott beszéde egyértelműen kampánynyitó esemény volt. Egyrészt a német–francia barátságra felesküdve az eurózóna válságának megoldását hangsúlyozta, másrészt a 2007-ben már bevált üzenetekkel élt, amelyek a hétköznapi gondolkodás szintjét célozzák meg: az előző kampányban a franciák kedvezően fogadták, hogy többet dolgozzanak azért, hogy többet keressenek. Sarkozy kétes logikája mentén ma inkább „többet kell dolgozni, mintsem kevesebbet keresni”, legalábbis ez derül ki az elnök touloni beszédéből.

Sarkozy a német–francia megbékélésre hivatkozik annak érdekében, hogy ő maradjon a címlapokon, hitelesnek tűnő nemzetközi szerepben. Jól tudja, hogy a mai EU-t a német–francia megbékélés alapozta meg, ennek kapcsán ki is emelte, hogy milyen „szép” volt Mitterrand és Helmut Kohl kéz a kézben. Az ötödik Francia Köztársaság eddigi egyetlen szocialista elnökét, Mitterrand-t említve Sarkozy zavarba hozta a baloldalt. A szocialisták ugyanis olykor a szélsőjobbéhoz hasonló németellenes kommunikációt folytatnak.

A szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnöke, Marine Le Pen szerint Sarkozy touloni beszédében a francia nép szabadságának és szuverenitásának feladását jelentette be. A nemzeti protekcionizmust hirdető párt elnöke azt hangoztatja, hogy ő lesz Sarkozy fő ellenfele a jövő tavaszi elnökválasztáson. Marine Le Pen többek között úgy rivalizál Sarkozyvel, hogy azt hangsúlyozza: az FN nem kívánja követni a „német csizmát”.

Meggondolatlan módon a francia Szocialista Párt (PS) bal széle ugyanazt mondja, mint a szélsőjobboldal: Arnaud Montebourg – az őszi szocialista előválasztások globalizációellenes harmadik helyezettje –, akinek éppenséggel a szélsőbaloldalt illene megszólítania, úgy fogalmazott: Franciaország nem kér a „Bismarck-féle” Európából. A PS-nek figyelnie kellene az ilyen hangütésre, mert a szegényebb társadalmi csoportok fogékonyabbak lehetnek a szélsőséges megoldásokra. December eleje óta azonban nem színvonalas republikánus elgondolásokat hallhattak a francia választópogárok, hanem az FN tételei köszöntek vissza a PS bal széléhez tartozók megszólalásaiból. Mindez az FN malmára hajthatja a vizet, hiszen ma ennek a szalonképesnek tetsző politikának a legnépszerűbb képviselője Marine Le Pen.

A hitelminősítők is foglalkoztatják a francia közéleti szereplőket. Az ellenzék, így a baloldal berkeiben gúnyt űznek e cégek gyakran önkényesnek tetsző metódusaiból. Egyes források szerint Sarkozy egyenesen azt mondta még októberben, hogy ha a Moody’s valóban leminősíti Franciaországot, és odalesz az AAA osztályzat, akkor „neki is vége”. A leminősítésre január 13-án sor került. Sarkozynek ezért különösen imponál, hogy a válságkezelés kapcsán ő tündökölhet Angela Merkel mellett az európai napi-, illetve hetilapok címoldalán, mintha a teendők a német–francia kohézió belső ügyei lennének, és nem elsősorban a külföldi befektetők nyugodt bizalmát továbbra is élvező Németország felelőssége.

A „Merkozy” gúnynév ma Franciaországban azt jelzi, hogy Merkel mellett Sarkozy csupán egy ripacs mellékszereplő. A baloldali ellenzéknek azonban nem „Bismarck” ellen, hanem a francia köztársasági elnök politikájával szemben érdemes felemelnie a hangját, félrevezető hangoskodás helyett ésszerű alternatívát mutatva Franciaországnak.

Január 18-án Sarkozy „szociális csúcsot” szervezett az Élysée-palotában a munkáltatók és a szakszervezetek részvételével. A líbiai háború és az uniós válságkezelés után a francia gazdasági és pénzügyi válságkezelésre helyezve a hangsúlyt a francia elnök mintha visszatért volna a nemzetközi ügyektől a francia belpolitikába. A leminősítést követő ellenzéki kárörömöt és a torz németellenes kirohanásokat követően a baloldal így remélhetőleg tartalmasabb, Sarkozy ötéves elnökségét alaposabb kritikával illető kampányba kezd – három hónappal az elnökválasztások első fordulója előtt.