Az elmaradt szülészeti reform

Társadalom  |  2011. május 16.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Azokban az országokban, ahol az otthonszülés létjogosultságát a szülészszakma elismerte, a kormány szabályozásával párhuzamosan megindult egy olyan, a kórházi szülészeti rendszert alapjaiban érintő szülészeti reform, amelynek pozitív hatásai érezhetőek voltak a szülészet területén. A változások ösztönzői általában a családok, főleg a nők voltak, akik jó része mindig is kórházban szerette volna világra hozni gyermekét. Azt akarták elérni, hogy a szülést ne túlélniük kelljen, hanem lehetőségük legyen annak szépségeit, örömeit, nehézségét megélni, orvosi műszerek és rutinbeavatkozások nélkül.

A változásokhoz nélkülözhetetlen a szakma nyitottsága, annak felismerése, hogy a várandósság és a szülések kíséréséhez jól képzett szülésznők, bábák is elegendőek, történjen a szülés akár kórházban vagy otthon. A szülész-nőgyógyász szakorvosoknak persze fontos a szerepük az „orvosi esetek”, azaz a komplikációk kezelésében, a ritkán előforduló, életmentő császármetszések elvégzésében. A változások főszereplői azok a politikusok is, akik döntéseikkel segítik a társadalmi igényeken alapuló reformok megvalósulását.

Az otthonszülés elfogadása és szabályozása tehát csak kicsiny része annak a nagy egésznek, amit más országokban szülészeti reformnak hívnak, és amely Magyarországon nehezen tud „megszületni”.

Geréb Ágnes tavaly októberi letartóztatása után szakemberek és politikusok egybehangzóan azt nyilatkozták, hogy nem lehet tovább halogatni az otthonszülés szabályozását, amelyet nem mellékesen komoly hazai és nemzetközi nyomás is sürgetett. A gyors és határozott kormányzati lépéssel végre lezárult egy több mint két évtizede tartó átmeneti időszak. Ezzel egyidejűleg az otthonszülést – legtöbbször információk hiányában – támadó közbeszéd lassan kezdett elmozdulni egy olyan szakmai, társadalmi párbeszéd irányába, amely már nem kizárólag a szülés helyszínével, hanem a szülés minőségével foglalkozott.

A média részben partner volt mindehhez, hiszen fokozatosan teret kaptak azok a témák is, amelyek már régóta aktuálisak: a kórházi szülészet hazai állapota, a rutinbeavatkozások hatása és következményei, az anyai halálozás magas száma, a császármetszések nemzetközileg is kritizált nagy aránya, a kórházi szülészeti műhibák, a klinikai és az otthonszülést érintő kettős mérce stb. Ezzel párhuzamosan rendkívül nagy figyelmet kaptak és kapnak azok a büntetőeljárások, amelyek az otthonszüléshez kapcsolódó ügyek miatt Geréb Ágnessel és további négy bábatársával szemben évek óta folyamatban vannak, és idén márciusban első fokon, drákói szigorral le is zárultak. Kétségtelen: a legtájékozottabb embernek is nehéz ebben a káoszban eligazodnia.

Politika és jogi szabályozás

A kormányzati elhatározás dicséretén túllépve nézzük a tényeket. Geréb Ágnes előzetes letartóztatása vagy inkább annak nemzetközi visszhangja, majd a tavaly decemberben meghozott és hazánkat a jogi szabályozatlanság miatt elmarasztaló strasbourgi döntés után a kormánynak nem volt más választása: minél előbb meg kellett alkotnia a szükséges jogszabályt. Természetesen senki sem gondolta, hogy olyan rendelet születhet, amellyel minden érintett elégedett lesz.

Két fontos dologgal kapcsolatban a civilek mégis bizakodóak voltak. Egyfelől reménykedtek, hogy Magyarországon is elindulhat az a szülészeti reform, amelyre régóta valós társadalmi igény van. Másfelől bizakodtak abban, hogy a jogi szabályozás véget vethet az otthonszülés kriminalizálásának: a szakemberekkel szemben indult büntetőeljárások sorozatának, a családok zaklatásának, megfélemlítésének, s hogy megszűnhet a kórházi és az otthonszülések során felmerült ügyek kivizsgálásakor alkalmazott kettős mérce.

A rendelet hiányossága

A reménykeltő kezdet után Szócska Miklós, az illetékes minisztérium államtitkára már az első néhány egyeztetés során egyértelművé tette: kizárólag a szülés helyszínére koncentrálnak, vagyis az intézményen kívüli szülés szabályozása várható, és nem a meglévő rendszer átalakítása, megreformálása. Ez talán azért nem volt meglepő, mert érzékelhető, hogy milyen nehéz szembeszállni a hazai szülészetet hatalmában tartó orvosi és az ehhez szorosan kapcsolódó pénzügyi, gyógyszergyártói, -forgalmazói és számos egyéb érdekkel.

A politika persze dönthet úgy, hogy a szülészeti reform nem szerepel a prioritásai között, egy dolgot azonban nem hagyhat figyelmen kívül: azokat a nemzetközi szabályokat, amelyek betartására uniós tagsága kötelezi.

A szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005/36/EK irányelv szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a szülésznőknek módjuk legyen – többek között – az alábbi tevékenységek megkezdésére és gyakorlására: terhesség diagnosztizálása, normális terhesség kísérése, vizsgálatok elvégzése, szülés kísérése, szülés utáni teendők elvégzése. Az uniós szabályok alapján a szülésznők tehát kórházban és otthon egyaránt jogosultak a normális lefolyású várandósság és szülés kísérésére; a nők pedig választhatnak, hogy kivel (orvossal vagy szülésznővel) és hol (kórházban, ritkább esetben otthon, születésközpontban vagy születésházban) kívánnak szülni. Ezzel ellentétben a magyar jogszabályok szerint kizárólag a szülész-nőgyógyász felségterületére tartozik a várandósság kísérése, a szülés vezetése és a szülést követő időszak gondozása. A szülésznők (és védőnők) alárendelt helyzetben „csupán” segítő szerepet töltenek be az orvosok mellett. A gyakorlat viszont az, hogy szülésznők sok kórházban egyedül vannak a szülőszobákon (az orvos elvi vezetése és teljes felelőssége mellett), a szülészorvosok csak a szülések végére érkeznek.

A jogalkotó tehát több mint hat éve nem ültette át az uniós szabályokat a hazai jogba és a gyakorlatba. Az otthonszülésről szóló rendelet pedig ahelyett, hogy e mulasztást korrigálta volna, sajátos magyar megoldást vezetett be: a szülésznők – szabályozott keretek között – otthon jogosultak önállóan szüléseket kísérni, de kórházban nem. Legyen szó akár kórházi vagy otthon szülésről, a legproblémamentesebb várandósság is a szülész-nőgyógyász szakorvosok kezében (és zsebében) maradt.

A rendelet másik fontos hiányossága, hogy a társadalombiztosítás továbbra sem támogatja az otthonszüléseket. Ez nem elhanyagolható probléma, hiszen a döntés önmagában is hozzájárulhat ahhoz, hogy az otthonszülés nem valódi választás és alternatíva lesz, hanem egy olyan kiváltság, amelyet kevés jómódú család engedhet majd meg magának. Eddig az otthonszülést választó szülők egy egyszeri alacsony díjat – 62 500 forintot – fizettek, ha volt miből, és nem fizettek, ha nem volt miből. Ez az összeg egy egyhetes szülésre felkészítő tanfolyamot, a várandósság és szülés kísérését, majd az azt követő időszak követését foglalta magában, mindvégig 24 órás elérhetőséggel.

Mindez eltereli a figyelmet arról a lényeges kérdésről, amely egyébként egy szülészeti reform alapkérdése kellene hogy legyen: mitől lehet olcsóbb egy szülés az államnak, nem mellékesen a családoknak? Pedig a válasz nem bonyolult: a kevés állami támogatást igénylő beavatkozástól, a kevesebb császármetszéstől, valamint az olcsóbb szakmai (szülésznői) munkaerőtől.

A fentiek fényében talán érthető, hogy az otthonszülés körüli több évtizedes vita arról a hierarchikus, paternalista rendszerről is szól, amely a hazai szülészetet jellemzi, és amelynek több résztvevője inkább annak áldozata, mintsem motorja. A változásokban ellenérdekelt szakembereknek pedig – a valós problémákkal való szembenézés helyett – mindig könnyebb lesz felszínen tartani az „otthonszülés veszélyei” témát, hiszen a szüléshez kapcsolódó, a szakemberek hibájából vagy a szülés természetéből adódó tragédiák sajnos a jövőben is előfordulnak, kórházban és otthon egyaránt. A kérdés az, hogy meddig kíván a politika, a média, az orvostársadalom és nem utolsósorban a női közösség mindehhez asszisztálni.

Bábaperek

A bábákkal szemben évek óta folyó és egyre több esettel kiegészülő büntetőeljárások, Geréb Ágnes letartóztatása, majd letöltendő szabadságvesztéssel járó büntetése szimbolikus tünete lett az elmúlt két évtized politikai mulasztásának.

Felszínes információik alapján egyre többen foglalnak állást a konkrét ügyekben, de kevés szó esik az otthonszülés teljes kriminalizáltságáról, amit elsősorban a jogi szabályozatlanság okozott. Az utóbbi időben ugyanis, amikor a szakemberek mentőt hívtak otthonszüléshez, minden esetben valamilyen eljárás indult velük szemben. „Jobb esetben” csak az ÁNTSZ próbálta megbüntetni őket jogosulatlan egészségügyi szolgáltatás miatt, komplikáció esetén azonban a bábák már a büntetőeljárás gépezetének kellős közepén találták magukat. Emiatt a Magyarországon otthonszüléseket kísérő bábák többsége jelenleg is büntetőbíróság előtt áll. Hogy is van ez? Hogy lehet az, hogy a büntetőjogi felelősségre vonást csak nemzetközi színtéren tartják problémának vagy, mint az Európai Emberi Jogi Bíróság, egyenesen emberi jogi sérelemnek?

Természetesen egyáltalán nem mellékes, hogy a bábák szakmai szabályszegéseket követtek-e el az adott ügyekben. Az ügyek alapos kivizsgálása mindenki érdeke. Fontos viszont, hogy a szakmai szabályszegések tisztázása olyan felelősségi rendszerben történjen, amely garantálja minden résztvevő objektív, tisztességes eljáráshoz való jogát. Azokban az országokban, ahol a szülésznők önállóan kísérhetik a várandósságot és a szülést, általában szülésznő (vagy szülésznő és orvos) szakértőkből álló szakmai testület vizsgálja ki az ügyeket, és alkalmaz komoly szankciókat a szakmai hibát vétőkkel szemben. Büntetőjogi felelősségre vonásra alig akad példa.

Magyarországon viszont az otthonszülést kísérő szakemberekkel szemben kizárólag büntetőeljárások indulnak. Az ügyekben otthonszülésben tapasztalattal nem rendelkező orvos szakértők adnak szakvéleményt, akik nyíltan ellenzik az otthonszülést, és ha a részletekben nem is, de a lényegben mindig egyetértenek: a bábák mindig, minden ügyben, kivétel nélkül hibáznak.

Kórházi szülészeti tragédia miatt is rengeteg műhibaper zajlik Magyarországon. Ezek azonban az otthonszüléses ügyektől eltérően nem a büntetőjog színterén zajlanak, hanem polgári bíróság előtt, a szülők által indított kártérítési per keretében. (Az elmúlt 22 évben nem indult szülők által indított per otthonszülés ügyében.) Az esetleges elmarasztaló ítéletet követően pedig nem az orvos személyesen, hanem a kórház tartozik felelősséggel, fizetési kötelezettséggel. Az már a kórház belügye, hogy egy kártérítési ügyet követően levonja-e a személyi konzekvenciákat. A gyakorlat azt mutatja, hogy legtöbbször nem.

Ez a kettős mérce ma már nyilvánvaló. A médiában egyre nagyobb teret kapnak azok a kirívó kórházi esetek, amelyek következmények nélkül maradnak. Egyre inkább kilóg a lóláb, a politikusok pedig struccpolitikát folytatnak, és elbújnak a már unalmassá vált közhely mögé: folyamatban lévő ügyekbe nem szólnak bele, minden bizodalmuk az igazságszolgáltatásban van. Az ügyben eljáró bírákon nagy a felelősség. Nemcsak az adott ügyek büntetőjogi felelősségéről, az esetleges szakmai szabályszegésekről kell ugyanis dönteniük, hanem az ügyeket tágabb kontextusból nézve kell igazságos döntést hozniuk. A kérdés ugyanis az, hogy a jogalkotó mulasztásából adódó felelősségi rendszer hiányában, valamint az otthonszülést eleve ellenző orvos szakértők mellett a bábáknak van-e esélyük a tisztességes eljáráshoz, az igazságot legalább közelítő ítélethez.