A „német rendszerű duális képzésről”

Társadalom  |  2011. március 29.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

„Új, duális szakképzési rendszert teremtünk a régi magyar hagyományok és a jelenlegi német gyakorlat mintájára” – ígéri a Széll Kálmán-tervnek nevezett Orbán-csomag. A kormány szerint megszűnik az az áldatlan állapot, hogy a tanulók a feleslegesen hosszú képzési idejük nagy részét általános ismeretek elsajátítására fecsérlik, miközben a vállalatok szakmunkáshiánnyal küzdenek.

Ennek jegyében máris döntés született a szakiskolák arányának jelentős emeléséről a szakközépiskolák rovására (23 százalékról 35 százalékra), a képzési idő leszállításáról egységesen három évre, az általános készségfejlesztésre szánt tanórák számának radikális csökkentéséről, a közismereti oktatás kizárólagosságának megszüntetéséről a 9. évfolyamon, valamint a tankötelezettségi kor leszállításáról.

Ne foglalkozzunk most azzal, hogy a vállalatok hiánnyal kapcsolatos panaszai vajon nem érdekvezéreltek-e, alkalmasak-e a szakmunkások iránti kereslet felmérésére. (Erről láss egy jó tanulmányt itt.) Ne akadjunk fel azon, hogy a munkaügyi szervek kimutatásai szerint ugyanazok a foglalkozások szerepelnek a hiányszakmák és a romló pozíciójú szakmák rangsorának élén (lásd itt), ezért a foglalkozási, vállalatközi és földrajzi mobilitásra vonatkozó információk hiányában a kamarai „létszámigényekre” építő beiskolázás túlképzéshez vezetne egy sor szakmában. A kutatási eredményeken alapuló, akadékoskodó kérdéseket se tegyünk fel, például arról, hogy ha a vállalatok igényeinek a mainál is rövidebb, az általános készségfejlesztésre az eddiginél is kevesebb időt szánó képzés felel meg, akkor vajon miért jutalmazzák az általános készségeket sokkal nagyobb kereseti többlettel és jobb elhelyezkedési esélyekkel, mint az azokat kiegészítő szakképesítést? (Lásd például itt.) Miért fizetnek jelentős bértöbbletet az érettségire és a jobb írás-olvasás tudásra az összes fizikai foglalkozáson belül?

Mindezek helyett most csak egy kérdésre összpontosítsunk: mi köze a koncepcióban „német rendszerű duális szakképzés” néven emlegetett konstrukciónak a Németországban, Dániában és más északnyugat-európai országokban honos képzési rendszerekhez? A rövid válasz: nem sok.

A valamivel hosszabb válaszhoz forduljunk a Nemzetközi Felnőtt Írásbeliségvizsgálat (IALS) adataihoz, melyek segítségével összehasonlíthatók a „régi magyar hagyománynak”, illetve a „német rendszerű duális képzésnek” megfelelő tanonciskolákon átmenő végzettek. Jó lenne e ponton német–magyar összehasonlításban vizsgálni a szakképzési rendszerek „termékeit”, de az IALS-felvételben, ami egyedül alkalmas egy ilyen összevetésre, Németországról nem állnak rendelkezésre részletesen bontott iskolázottsági adatok. Szerencsére Dániáról igen, márpedig ott hároméves tanoncrendszerű szakoktatás folyik, kivételesen erős vállalati részvétellel, méghozzá a magyarhoz hasonló arányban: mindkét országban a népesség nagyjából egyharmada végzett hároméves szakiskolát.

Hasonlítsuk hát össze a szakiskolát végzett dánok és magyarok általános készségeit és munkahelyeit jellemző mutatókat! Bár az adatok régiek (1998-ból származnak), a bemutatott szakadékszerű különbségek aligha változtak számottevően az elmúlt 12 évben, bátran fogalmazhatunk jelen időben.

A tanoncrenszerű szakképzésből kikerülő dánok átlagosan 13 iskolai osztályt jártak ki sikeresen. Mert igaz ugyan, hogy a szakképzés hároméves, az általános iskola azonban kilencosztályos, amit egy előkészítő év és egy önként választható tizedik évfolyam egészít ki. Ráadásul a dán szakiskolai végzettek nem kerülnek behozhatatlan hátrányba a középiskolásokkal szemben (a gimnázium is hároméves), közülük jó páran elvégeztek egy-két évet valamilyen felsőoktatási intézményben is. (A dán iskolarendszerről itt olvashatsz.)

A dánok írás-olvasás teljesítménye 41 ponttal, az IALS-mintabeli szórás négyötödével jobb. A funkcionális analfabéták aránya a magyarok között ötször-hatszor, az akadozva íróké-olvasóké másfélszer-kétszer magasabb a tesztelt kompetenciáktól függően. A dán szakiskolai végzettek közel kétharmada, a magyarok kevesebb mint egy százaléka beszél angolul.

A dán szakmunkások közel 60 százaléka öt vagy több különböző írás-olvasási feladatot lát el a munkájában, a magyaroknál ez az arány alig több mint 20 százalék. A dánok háromszor gyakrabban vesznek részt átképzésben, és háromszor gyakrabban változtatnak munkahelyet. A fenti adatok minőségileg ugyanezt a képet mutatják, ha nem a szakiskolai végzetteket, hanem csak a közülük szakmunkásként dolgozókat hasonlítjuk össze.

Szokás borongani azon, hogy a magyar szakiskolai végzetteknek alig több mint a fele dolgozik szakmunkásként. Csakhogy ez az érték Dániában az egyharmadot is alig haladja meg! A dán tanonciskolai végzetteknek ugyanis majdnem ugyanekkora része (30 százaléka) technikusként, műszaki középkáderként, ügyintézőként vagy irodistaként, alsó- és középvezetőként, vállalkozóként dolgozik, miközben kisebb részüket alkalmazzák segédmunkásként vagy összeszerelőként. Nálunk a felfelé mobilak aránya 15 százalék, feleakkora.

A „pályaelhagyás” nem kudarca, hanem sikere a dán szakoktatásnak, ami világosan megnyilvánul a végzettek magasabb foglalkoztatásában és bérében, abban, hogy – éppen a megfelelő általános készségeiknek köszönhetően – alkalmasak új szakismeretek befogadására, tudnak karriert építeni, foglalkozást és munkahelyet váltani. Összességében a dán szakiskolai végzettek 81 százaléka, a magyarok 61 százaléka dolgozik. A dán szakiskolai végzettek, illetve a közülük szakmunkásként dolgozók 7 és 4 százaléka tartozik az alsó kereseti ötödbe, míg a magyaroknak a 23-24 százaléka. A dán tanonciskolai végzetteknek az ötöde, a magyaroknak viszont csak a nyolcada kerül be a legfelső kereseti ötödbe.

Talán azért van ez így, mert a dán szakiskolai végzettek általánosságban sokkal kulturáltabbak, az élet más területein szívják magukba a munkában hasznosítható írás-olvasás tudást? Nem erről van szó – ha a köznapi kulturális tevékenységekről felvett változókat nézzük, nem látunk fényévnyi távolságot a két ország szakmunkásai között – hanem arról, hogy a dán duális szakképzés megfelelő, a szakma gyakorlásához szükséges általános készségekkel ruházza fel a tanoncokat.

Dániát nem akkor fogjuk utolérni, ha a szakiskolába járók a mainál is rövidebb idejű, a kompetenciafejlesztésre az eddiginél is kisebb súlyt helyező képzést kapnak. A képzés nem akkor lesz sikeres, ha a végzettek „a szakmájukban találnak helyet”. Dánia (és Németország) nem arra van, amerre mi megyünk.