Liszenko és az új magyar demokrácia

Társadalom  |  2012. április 8.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

Menesztették a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatóhelyettesét, mert egy brit tudományos fórumon azt mondta, hogy indokolatlannak és károsnak tarja a genetikailag módosított növények elleni hisztériát. Az Oktatói Hálózat alapítóinak FB-csoportjában felvetődött, nem kellene-e az oktatóknak, kutatóknak tiltakozniuk. Talán igen, mivel nyilvánvalóan rájuk is tartozik a dolog, de szerintem nem mindegy, hogy egész pontosan mi ellen, és milyen alapon.

A nemzeti együttműködés alkotmánya, kétségtelen, hitet tesz egyfajta liszenkóizmus mellett, amennyiben a testi és lelki egészség jogát ellentmondást nem tűrő egyértelműséggel kapcsolja össze a „genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal”. Egyesek szerint ez kísértetiesen emlékeztet azokra a hírhedt kommunista időkre, amikor Liszenko nevében üldözték a "tudományos igazságot" elferdíteni próbáló szovjet tudósokat. Az alaptörvény ugyanakkor – ahogy mondják, a kormánytöbbség minden demokratikus elkötelezettségét kétségbe vonó ármánykodás ellenére – hitet tesz a tudományos kutatás szabadsága mellett is, amely minden magyar polgárt egyaránt megillet.

Csak az a kérdés, hogyan vonatkozik ez egy minisztériumi kutatóra, különösen olyasvalakire, aki vezető tisztséget tölt be egy minisztérium saját kutatóintézetében. Természetesen a minisztériumi kutatót is védi a kutatás szabadsága; a hivatalos nyilatkozat szerint azonban neki sajátos kötelezettségei vannak: szabadságjogait csak ezekből eredő, vállalt kötelességeivel összhangban gyakorolhatja. Sokan sokféleképpen megvilágították már a jakobinusok óta a feltétlen szabadságjogok ilyen feltételeinek értelmezését. Az esztergályos mozgási szabadsága nem azt jelenti, hogy bármikor kisétálhat a gyárkapun. A diplomás mérnököt is csak akkor jogosítja fel egy portugál állás megpályázására a munkavállalás szabadsága, ha nem kellett igénybe vennie az állam maradáshoz kötött segítségét. Ahogy a nagy Holmes bíró mondta fiatalon, korának megfelelő könnyedséggel: a rendőrnek joga van szakszervezetet alapítani, de ahhoz nincs joga, hogy rendőr legyen. Vagy ahogy a keresztény gondolkodást képviselő Lukács Tamás törvényhozó úr mondta Iványi Gábor vallásszabadságáról – egy egyház hivatalos elismerése a magyar nemzeti együttműködés részéről nem jog, hanem kegy.

Mindazonáltal akár elegáns bölcsességgel, akár a hatalmaskodók alpári nyegleségével mondom azt, önkényesen, hogy ha boldogulni akarsz, majd én megmondom, mihez van jogod, ez nem ugyanaz, mintha azt mondanám, helyesen, hogy jól meghatározott indokokkal elkerülhetetlenül szabályoznunk kell bizonyos szabadságjogok gyakorlásának helyét, idejét és módját. Nem elég indok általánosságban annyit mondani, hogy egy ilyen pozíció összeegyeztethetetlen azzal, hogy a tudós nézete gyengíti, támadja, kétségessé teszi a testi és lelki egészség jogának alkotmányos védelmezését.

Akadékoskodhat valaki azzal a ténnyel, hogy a januári publikálás ellenére valójában még decemberben ferdítette el az igazságot a kutató, vagyis az igazság alkotmányos kinyilatkoztatásának életbelépése előtt, de ez fonák okoskodás. Az ellenséges nézetek melletti lobbizás az alkotmány hatálybalépése előtt is elfogadhatatlan volt a kormányszerv számára.

Nem világos, hogy nem kellett volna-e ezt tudnia annak is, akinek jóvoltából a nemzeti együttműködés kígyót melengetett a keblén. Ha a minisztérium személyzeti főnöke – vagy ki tudja, miként nevezik ma a stábért felelős főtanácsadót, humánerőforrás-főigazgatót vagy valami hasonló főhivatalnokot – csak kommunikációs főosztályának szóvivőjétől tudta meg, hogy a nemzeti együttműködés rendszerének egyik magas rangú tisztségviselője közönséges lobbista, aki tehát – mint a gugliban olvashatjuk – nyíltan meghatározott üzleti érdekeket képvisel a kormányzat előtt, nos, akkor miért nem bocsátják el, vagy legalábbis miért nem részesítik szigorú megrovásban ezt a politikai toborzótisztet is? Ki a felelős azért, hogy e lobbistát nem csupán kinevezték, de minden figyelmeztetés és ellenintézkedés nélkül hagyták ténykedni a tudományos életben, a tudományos élet örve alatt, hogy a BBC Science Focus nevű nyugati érdekeltség kérdéseire a magyar nemzeti érdekeket sértő válaszokat adjon? Azt már meg se merhetném esetleg bona fide kérdezni, ki választja ki az ilyen rendű és rangú kádereket, és kinek a jóváhagyásával.

Na de hagyjuk a múltat, forduljunk a jövő felé. Azt nem tudom, ügyvéd segítségével mit tehetne az a szakember, akinek hivatalos szerepvállalását elbocsátása indokaként így minősítették nyilvánosan, ám az is lehet, hogy jobban teszi, ha hallgat. Mert kétségtelen, lehet abban valami ellentmondás, hogy ez a tudós – régebben úgy mondták volna, „tudós”, idézőjelben – bizonyára a magyar tudomány egy olyan kutatóintézetében helyezkedik el, amelyet ugyanaz a magyar állam részesít támogatásban, mint amelynek szolgálatára vezetőként alkalmatlannak bizonyult. Van ebben logika?

A valódi liszenkóizmus és egész kiterjedt rokonsága, válaszolhatnák diadalittasan, feltételezné – tessenek figyelni, a magyar demokrácia ellen Nyugaton áskálódók! – a nemzeti együttműködés alkotmányát sértő kutatások, némi célzatos mellékzöngével, az elfajzott tudomány kiutasítását a nemzeti együttműködés rendszere által támogatott egyetemekről, gimnáziumokból, általános iskolákból. Mindenki azt kutat, amit akar, de ne tolja a nemzeti együttműködés ellenségeinek szekerét a nemzeti együttműködés pénzén. És milyen karikát tetetne ki a médiahatóság, ha ilyenek agitálnának a köztelevízióban? Természetesen minden külföldi rágalom ellenére, tehetnék hozzá, nem csak külföldön jelenhetnek meg az alaptörvényt sértő ilyen publikációk, azt azonban elvárja az állam, mondhatni, hogy senki se fordítson közpénzeket a nemzeti együttműködés hitvallásával ellentétes szellemű könyvkiadásra.

Sokan azt gondolják persze, hogy a kutatásnak és támogatásának nem szabadna összefonódnia kormányhivatalokkal, s hogy szabadelvű demokráciában az alkotmány nem foglal állást tudományos vitákban. Ők azonban a másik oldalon állnak.