Bioetika az alaptörvényben

Társadalom  |  2011. április 14.
Nyomtatás  |  Cikk küldése  |  Olvasói levél  |    |  

A bioetika fejlődésének eredménye, hogy ma már több, korábban csupán a szakirodalomban vagy etikai alapelvek között szereplő norma válik jogi követelménnyé, sőt alkotmányos alapjoggá. Ez örvendetes, mert azt jelzi, hogy konszenzus jött létre néhány sarkalatos etikai elv elismerésében. Az új magyar alaptörvényben azonban kétes bioetikai normák jelennek meg.

A nemzetközi szervezetek közül az ENSZ égisze alatt működő UNESCO-nak van a bioetika terén normaalkotási jogköre, s ezzel eddig három alkalommal élt. Az első nagy jelentőségű, de nem kötelező erejű dokumentum Az emberi génállomány és emberi jogok egyetemes nyilatkozata (1997), a második a Nemzetközi nyilatkozat a humángenetikai adatokról (2003), a harmadik s egyben legátfogóbb a Bioetika és az emberi jogok egyetemes nyilatkozata (2005), mellyel a bioetika normái nemzetközi jogi elismerést kaptak. A dokumentum a bioetika egészét átfogó alapelvek megfogalmazására törekedett, például tiltja a klónozás valamennyi, az emberi méltóság védelmével ellentétes formáját.

Európában a bioetika területén legtekintélyesebb, kötelező erejű egyezményt az Európa Tanács fogadta el 1997-ben Oviedóban. Az emberi jogokról és a biomedicináról szóló egyezményt Magyarország is aláírta, és 2002-ben törvényben kihirdette.

E nemzetközi fejlemények fényében fontos változás, hogy az új alkotmánytervezetben több bioetikai norma szerepel, mint eddig valaha. Bár a politikai berendezkedés, az alapintézmények, az Alkotmánybíróság hatásköre joggal köti le a figyelmünket, az emberi jogi tárgyú bioetikai normák túlzás nélkül hosszú távon érintik egész létünket és alapvető jogainkat, sőt generációkon keresztül, nemegyszer − orvosi kifejezéssel élve − irreverzibilis módon. Nézzük, melyek ezek!

Az ember méltósága és a magzat élete

Az alaptörvény II. cikke szerint: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” Ez a megfogalmazás lényegesen különbözik a jelenleg hatályos alkotmánytól, amelynek 54. § (1) bekezdése alapján a „Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani”. Bár egy önálló és nagylélegzetű értekezés tárgya lehetne, most csak röviden utalok a magzat fogantatástól számított életvédelmére, melyről az alkotmány eddig nem szólt. Az 1992. évi magzatvédelmi törvény preambulumában ugyan szerepel, de ez az a törvény, amely expressis verbis megengedi a művi terhességmegszakítást. E törvény preambuluma arról rendelkezik, hogy a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel, de a törvény szerint ez a gyermeket váró nőkről történő fokozott gondoskodással valósítható meg.

Jogértelmezésben jártas jogászok számára nyilvánvaló, hogy az alkotmányban szereplő megfogalmazás megváltoztatásának nagy a jelentősége, mert az a bírói értelmezésben a terhességmegszakítás tiltásának komoly alapjává válhat. Mivel az abortusszal való összefüggésekre a magyar sajtóban már sokan reagáltak, ez a cikk az alaptörvénybeli fordulatot a 1997 óta széleskörűen engedélyezett mesterséges reprodukciós eljárásokkal összefüggésben elemzi. Törvény engedi a méhen kívüli megtermékenyítést, amely szükségképpen magában foglalja számos, már megfogant embrió méhen belüli vagy azon kívüli pusztulását. Több embrió pusztul el addig, amíg egy vagy két egészséges gyermek megszületik, az embriók jelentős részét pedig sosem ültetik be, sőt a magyar szabályok az embrión való kutatást is lehetővé teszik.

Az az ország, amely támogatja a meddőség kezelésének többféle módozatát, beleértve a testen kívüli megtermékenyítést és beültetést is, nem következetes, ha már a fogantatástól kezdve alkotmányos életvédelmi kötelezettséget fogalmaz meg. Szemantikai problémákat vethet fel, hogy nemcsak a méhmagzat, de a testen kívül létrejött embrió is fogantatással, megtermékenyítéssel jön létre. A fogantatással létrejött embrió életvédelme miatt kérdésessé válhatnak a mesterséges reprodukciós eljárások. Mi történjék például a számfeletti, sem beültetésre, sem adományozásra nem kerülő in vitro embriókkal? (Az Emberi Jogok Európai Bírósága az Evans versus United Kingdom ügyben elfogadta az embrió elpusztítását eredményező angol jogi megoldást a genetikai szülők közötti kapcsolat felbomlása esetén.)

Orvosi kísérletek és kutatások alapjogi követelményei

Az alaptörvény III. cikk (2) bekezdése alapján „tilos emberen szabad és tájékoztatáson alapuló hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni”. A bioetika alapkövének tekintett beleegyezés elve az oviedói egyezmény 5. cikkében szerepel, e szerint egészségügyi beavatkozás csak azután hajtható végre, ha abba az érintett személy szabadon és tájékoztatáson alapuló beleegyezését adta.

Kétségtelen, hogy a második világháborút követően elfogadott nemzetközi dokumentumokban és alkotmányokban csupán az orvosi „kísérletekbe” való beleegyezés szerepelt. A szakirodalom azonban később már a „kutatások” kifejezést használta, hiszen az emberrel való kísérletezés − a korszerű jogfelfogás alapján− egyáltalán nem engedhető meg. A kísérlet és a kutatás között ugyanis elsősorban az a különbség, hogy míg a kísérlet csupán egy jelenség kipróbálása emberen (például: meddig bírja a hideget), addig a kutatás előzetesen megtervezett tudományos terven alapul, amelyet etikai testület hagy jóvá. Csak e jóváhagyás után kerülhet sor az egyén tájékoztatására és beleegyezésére és a kutatás emberen való lefolytatására. Ezen jelentős különbségtételen túl a múlt század hetvenes éveitől kezdve szinte mindenütt meghonosodott az a követelmény, hogy nem csupán az orvosi kutatás, de az orvosi beavatkozás is csak az érintett személy tájékoztatása és beleegyezése után végezhető el.

Fajnemesítéstől az egyedmásolásig

Az alaptörvény III. cikk (3) bekezdése szerint „tilos az emberi fajnemesítést célzó gyakorlat, az emberi test és testrészek haszonszerzési célú felhasználása, valamint az emberi egyedmásolás”. Látszik a megfogalmazás nehézkességén, hogy a szövegező küszködik a szóhasználattal. Az „emberi fajnemesítés” önmagában is problematikus kifejezés, s e szóhasználat ellen mindazok fellépnek, akik az embert kiemelnék a genetikai beavatkozások nemesítésre irányuló köréből. Nem véletlen, hogy a nemesítés szót ma már inkább csak növényre vonatkoztatva használjuk.

Az oviedói egyezmény alapján ki lehetett volna mondani az emberi lény elsőbbségét (2. cikk: „Az emberi lény érdeke és jóléte a társadalom vagy a tudomány puszta érdekével szemben mindenkor elsőbbséget élvez”). Ezzel nemcsak a ma már önmagában is kifogásolható „fajnemesítés” szóhasználata lenne kiküszöbölhető, de egyúttal a csupán náci orvosi gyakorlatot idéző esetekkel szembeni fellépésnél jóval szélesebb és a XXI. század kihívásaihoz jobban illeszkedő olyan alapjogi keretet lehetett volna megalkotni, amely az orvosbiológiai kutatásokkal való esetleges visszaélésekkel szemben is védelmet adó, korszerű alkotmány eleme lehetne. A jelen viszonyaihoz jobban illeszkedik az oviedói egyezmény megfogalmazása: „Olyan beavatkozás, amelynek tárgya az emberi génállomány megváltoztatása, csak megelőzési, kórismézési vagy gyógyítási indokból hajtható végre”.

Nem világos, hogy a fent idézett bekezdésben mit jelent a „gyakorlat”, ugyanis a nemzetközi normák sem az eugenikai „gyakorlatot”, sem a „kutatást” nem engedélyezik. Az új genetikai eljárások ismeretében inkább azt kellett volna megállapítani, hogy tilos minden olyan beavatkozás vagy kutatás, amely mások által alacsonyabb rendűnek tartott genetikai jellemzők megváltoztatására irányul az érintett beleegyezése nélkül.

Az alaptörvény III. cikkének 3. bekezdésében foglalt mondat második felébe gyömöszölt fordulat („tilos… az emberi test és testrészek haszonszerzési célú felhasználása”) pedig kevesebbet tartalmaz, mint az oviedói egyezményben foglalt haszonszerzési tilalom. Az egyezmény 21. cikke szerint „az emberi test és részei, mint ilyenek, nem képezhetik haszonszerzés forrását”. Ugyanis nemcsak a haszonszerzési céllal történő felhasználás, hanem az ilyen célú megszerzés is problematikus, hiszen ezáltal számos alapvető emberi jogi kérdés merülhet fel, kizsákmányoláshoz vezethet, ha emberi szervet pénzért szereznek meg. A megfogalmazás tehát nem pontos, és ami ennél fontosabb, kevesebbet vállal, mint a Magyar Köztársaság által ratifikált nemzetközi egyezmény.

Az alaptörvény III. cikke 3. bekezdésének utolsó fordulata tartalmazza „az emberi egyedmásolás” tilalmát. Laikusok számára talán nem is egyértelmű, hogy a „másolás” képletes értelemben a reproduktív célú klónozás eseteire utal, eleddig ugyanis a magyar törvényben az alábbi megfogalmazás honosodott meg: „tiltott minden olyan beavatkozás, amelynek célja egy másik élő vagy holt emberi lénnyel genetikailag azonos emberi lény létrehozása”. (Összehasonlításképp: a 2007-es montenegrói alkotmányban pontosabb megfogalmazásban szerepel a reproduktív klónozás tilalma, és az orvosbiológia kérdései is külön fejcímet kaptak.)

Konzultáció

Bár jócskán meghaladja ezen írás kereteit az alaptörvény-javaslat valamennyi bioetikai vonatkozású rendelkezésének értékelése, egy eljárási jellegű garanciára mindenképpen kitérnék. Ha a genetikai adatok védelméről szóló törvénytervezet kapcsán négy éven át folyt a vita, akkor nyilvánvaló, hogy az alaptörvényben szereplő jó néhány, bioetikai vonatkozású szabály megvitatására a rendelkezésre álló néhány hétnél jóval több idő kell. S hogy a vitára szükség van, az nemcsak egy általános demokratikus követelmény, de nemzetközi kötelezettségünkből is fakad. Az oviedói egyezmény szerint az orvosbiológia kérdéskörében nyilvános konzultációt kell tartani, hiszen az ember fontos biokulturális, bioszociális identitásáról van szó. Az egyezmény 28. cikke kimondja: „A jelen Egyezményben Részes Felek ügyelnek arra, hogy a biológia és az orvostudomány fejlődése által felvetett alapkérdések megfelelő nyilvános vita tárgyát képezzék, különösen a jelentős orvosi, társadalmi, gazdasági, etikai és jogi vonatkozások fényében”. Az alkotmányozásban megjelenő bioetikai kérdések ilyen alapkérdésnek minősülnek, és ezért alapos megvitatásra érdemesek.

A diskurzus nemcsak etikai kérdésekről szól, hanem előzetesen szükséges például annak megértése, hogy egyes beavatkozásokban milyen módon használnak fel szerveket, szöveteket gyógyításra, milyen eljárások folynak jelenleg is embrión és magzaton. Jó néhány, e kérdéseket érintő nemzetközi eszmecserén részt vettem, valamennyi komoly módszertani kihívás elé állítja azokat a parlamenti képviselőket, akik ilyen vita lebonyolítására vállalkoznak. Franciaországban a szenátus jelentet meg előzetesen kiadványokat a konzultációs eljárás eredményéről, Hollandiában pedig a Rathenau intézet közreműködésével folyik az egyeztetés.

Egyediség

Az egyetemesség mellett minden alkotmány tükröz olyan sajátos értékeket is, melyekben leginkább az adott társadalom értékválasztása tükröződik. Ilyen például a svájci alkotmányban szereplő alpinizmus és a túraútvonalak védelme. Szomorú, ha értékeinket csak utólag vesszük észre, és az alkotmány inkább egy történelemkönyvre hasonlít, semmint élő dokumentumra.

Nyilvánvaló, hogy az új alaptörvény kapcsán a társadalom vitára nyitott közösségének figyelme a politikai intézmények gyökeres átalakítására irányul. Érdemes azonban figyelmet fordítani arra is, hogy miként jelennek meg a szövegben a bioetika emberi jogi aspektusai. Már az is komoly döntést igényel, hogy a bioetika számos normái közül melyek azok, amelyeket az ország alkotmányos alapjogai között szerepeltet. A tervezet szövegezésén a friss szakmai tudás és a magyar viszonyokra való alakítás iránti igény hiánya tükröződik. Nem világos az sem, hogy a már kikristályosodott nemzetközi és hazai bioetikai normák közül miért éppen a szövegben szereplő jogok kerültek be, és mi volt a válogatás szempontja.

Az alaptörvény-javaslat a nemzetközi normáknál gyengébb minőségben ismétli meg a már ratifikált nemzetközi kötelezettségeket, és nem reflektál a nálunk megjelenő sajátos emberi jogi problémákra. Így például felvethető a nem önkéntes művi meddővé tétel alaptörvénybeli elutasítása, vagy legalábbis a hozzájárulás és tájékoztatás általános követelményként való előírása. Magyarország ugyanis a nemzetközi színtéren egy tájékoztatás nélkül elvégzett művi meddővé tétel miatt hozott elmarasztaló döntésről vált ismertté (A. S. kontra Magyarország). S ha már a genetika kérdései is felvetődtek, irányadó alapjogi követelmény lehetett volna a magánéleti jogok erőteljesebb hangsúlyozása, például az egyén genetikai ismérveinek kutatása terén.

Összességében elmondható, hogy a bioetika kérdéskörei ma már világszerte nemcsak a múltbeli visszaélésekre reflektáló, hanem a jövőbe mutató normákban is megjelennek. Az alkotmány hosszú időre szól, ezért tartalmaznia kellene, ha nem is a jövőre, de legalábbis a jelen kihívásaira utaló korszerű alapjogokat, különösen akkor, ha már úgy esett, hogy a bioetika is alkotmányos méltatást kapott.