Barátaim, Hölgyeim és Uraim!

Akiről beszélünk: érett és bátor. Ő: a Helsinki Bizottság. Ezer (vagy ha nem is ezer, de néhány tucat) test, egyetlen fej, vagy ha nem is egyetlen fej (hanem ahány test), de egyetlen szellem. Egy érett és bátor szellem.

Miben mutatkozik meg, mit mutat meg és -fel a Helsinki Bizottság szelleme? Mindenek előtt a szabadságot. A személyes és a társadalmi szabadságot. Nem csak azt, hogy a Helsinki Bizottságban és a javára dolgozók nem félnek, nem féltik az egzisztenciájukat, s nem hódolnak be a hatalom ígéreteinek, nem hajlanak meg egyre láthatóbb fenyegetései előtt, nem, nem csak ezt. Hanem a szabadság szélesebb, társadalmi értelmét: hogy mi nem vagyunk valójában szabadok, ha polgártársaink, vagy akár a hozzánk vetődő külföldiek nem szabadok. A személy szabadsága keveset ér, ha a világ, amely körülveszi, másokat fogvatart, kiszolgáltatottá tesz, megaláz és megszomorít.

A Helsinki Bizottság szelleme azt tudatosítja: ők én vagyok, ők mi vagyunk, mi mindannyian berliniek vagyunk, ha szabad a helsinki gondolat gyökerének televényéig visszamennem. S míg Kennedynél az „Ich bin ein Berliner” a szabadsággal azonosulást jelentette, a Helsinki (mert ez a beceneve, semmi bizottság!) esetében ez egyszerre jelenti a jogfosztottakkal való azonosulást és a közös törekvést a szabadságra.

Máris a Helsinki szellemének következő megnyilvánulásánál vagyunk: a joguralom és a jogállam feltétlen tiszteleténél. Itt kezdődött, s ha rosszul végződik, itt fog végződni. Az egykori ellenzék úgy tett, mintha a törvénykönyvekben írott jog (szólásszabadság, az ország elhagyásának a joga, vallásszabadság) valóban létezne. A demokratikus ellenzék tagjai a fikció valóra váltásáért feladták az állásukat és a biztonságukat, olykor a személyes szabadságukat is.

A mai Helsinki sem tesz másként: börtönben fogvatartottak, határon feltartóztatottak helyzetét elemzi, vizsgálván, tiszteletben tartják-e jogaikat. Úgy tesz, mintha a törvénykönyvekben foglalt jogok a gyakorlatba átültethetőek lennének. Kényszeríti az államot és hivatalnokait, hogy ígéreteit betartsa, jogainkat tisztelje, szolgánk maradjon, ne uralkodónk legyen. Pereskedik menekültként elismerésért, oktalanul vádoltak felmentéséért, jogtalanul elbocsátottak jóvátételéért, az alapszabadságok mindenkinek egyformán – politikai nézeteire tekintet nélkül való – garantálásáért.

A szabadság és a jog uralma kevés, ha az esélyek saját erőből orvosolhatatlan egyenlőtlenséggel oszlanak el. Akkor kell a Helsinki, amely romát és nem romát, nőt és férfit, külföldit és hazait, meleget és heterot egyenlő esélyekhez segít, harcba száll a társadalmi és az intézményes előítélet hidrájával. (Azt ne kérdezzék, az utolsó mérgező fejet mely mocsárba fogja hajítani, hogy nyilait abba mártogatva tegye halálossá…) Most csak szabdalja azokat a fejeket!

Ez a szellem, a Helsinki szelleme nem csak itthon világol. Bátorságát, mi, az elmúlt évtizedeket itt töltők, 25 éve tapasztaljuk (s a szellemet működtető személyekét még régebb óta), de a külvilág csak valamelyes idő múltán érzékelte, mondjuk Strasbourgban, ahol az Emberi Jogok Európai Bírósága 36 eldöntött ügyükből (s még vagy ennyi van függőben) 31-ben igazat adott nekik, mondjuk Bécsben, ahol az EU Alapjogi Ügynöksége folyamatosan támaszkodik felkérésre írt tanulmányaikra, helyzetjelentéseikre, mondjuk Londonban, ahol az európai menekültügyi ernyőszervezet, az ECRE oszlopos tagjának minősülnek. S ha a nem szentnek is hajolhat maga felé a keze, hadd említsem meg a Refugee Law Readert, amelynek vérkeringését egyedül a Helsinki biztosítja, immár másfél évtizede.

A nemzetközi együttműködési háló (melynek rengeteg elemét fel sem idéztem) mutatja a bátorság melletti erényt: az érettséget. Azt, hogy a Helsinkit a megállapodott intézmények egyenrangú és egyenlő tudású partnerként kezelik. A Helsinki már hosszú ideje ismeretátadással is foglalkozik, jogászokat, bírákat, közszolgákat képez, mert kikristályosodott, érlelt tudás halmozódott fel benne. A Helsinkihez kötődő személyek egyetemeken oktatják azokat az emberi jogi, büntetőjogi, alkotmányjogi, menekültjogi nézeteket, amelyeknek a bölcsője (szülőanyja?) a Helsinki volt. Mintái messzehatóak, van olyan európai irányelvi rendelkezés, amely a Helsinki által kezdeményezett gyakorlatot (határ-látogatás) tette európai normává!

Érett és bátor szellem. Na de a test? Minő testben lakozik ez élő akarat? Szívem szerint a Helsinkit megtestesítő személyek hosszú és impozáns névsorát szolgáltatnám itt. Kezdeném az alapítókkal, mindenek előtt és -felett Kőszeg Ferenccel, de szóba hoznám Hack Pétert, Mészöly Miklóst vagy Tölgyessy Pétert is, folytatnám a stafétabotot átvevő és rohantukban is biztos kézzel tartó Kádár András Kristóffal, Pardavi Mártával, s a 2001-es fotón ránk mosolygó többekkel, Bíró Csabával, Farkas Lillával, Gál Anikóval, Németh Dórával és Somogyi Jánossal, hogy elérkezzem a jelenig, Gyulai Gáborig, Tóth Balázsig, Zádori Zsoltig, s a többiekig, akik mind-mind megérdemelnék, hogy itt és most nevük elhangozzon.

Nem tehetem, hiszen e köszöntő már így is hosszúra nyúlt. Majd ha huszonöt év múlva megírják (Mink András megírja?) a Helsinki ötven éves történetét, akkor Bakonyi Anikó, Fazekas Tamás, Győző Gábor, Iván Juli, Kirs Eszter, Pohárnok Barbara és a többiek képeire (melyeken szépek és fiatalok) úgy fognak nézni az akkoriak, ahogyan mi vizslatjuk most Kőszeg Feri bozontos, szakállas, (de zakós, vigyázat!) írógépet verő alakját a nyolcvanas évek végén készült fekete-fehér fotón.

S aki akkor olvassa majd a történetet, remélem, egyetért Nemes Nagy Ágnes soraival, melyek mutatis mutandis alkalmazandóak a Helsinkire:

„Amikor én istent faragtam,
kemény köveket válogattam,
Keményebbeket, mint a testem,
hogy, ha vigasztal elhihessem.”

Barátaim, Hölgyeim, Uraim: a Helsinki Bizottság 25 éves, és készen áll arra, hogy magunknál erősebb támaszként védjen, s vigasztaljon. De arra is, hogy mulattasson! E testek, melyeket karácsonyi bulikon tánc közben láthattak már, fergeteges dolgokra képesek! Ne tartsuk vissza őket tovább!

Emeljék velem poharukat a következő negyedszázadra! Éljen az érett bátor, éljen a Helsinki Bizottság!