Mit jelent a data journalism?

Digitális világban élünk. Alig van olyan része az emberi tevékenységeknek, amiről ne rögzülnének adatok. Ez az újságíró számára aranybánya: olyan összefüggésekre, olyan történetekre találhat rá, amelyeket anekdotikus alapon, pusztán humán forrásokra alapozva nem lehetne feltárni. Sokan használják egyébként az adatújságírás kifejezést, de én sokkal jobban szeretem azt, hogy adatvezérelt újságírás (data-driven journalism). Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy érdekes adatokat teszünk közzé, hanem sokkal inkább arról, hogy az adatelemzés során talált összefüggésekre építve dolgozunk fel egy történetet hagyományos újságírói eszközökkel. Ha például egy politikusok utazásáról szóló adatsorban azt látjuk, hogy egyikük feltűnően nagy összegeket költ szállásköltségre, akkor megpróbáljuk kideríteni ennek okait, illetve minél részletesebben feltárni a történés körülményeit. Hiszen gondoljunk csak bele, valószínűleg a legérdekesebb Excel-táblából sem lehet önmagában egy izgalmas történetet kerekíteni. Ahhoz szükség van arra, hogy az adatokat megtöltsük élettel, megismerjük a szereplőket, a helyszíneket. Arról nem is beszélve, hogy az adat ugyanúgy félrevezető lehet, mint egy humán forrás. Ezért fontos, hogy az információt ugyanúgy ellenőrizni kell, mintha embertől hallottuk volna.

Tud-e külföldi mintát említeni?

Volt szerencsém eltölteni nyolc hónapot egy ösztöndíjprogram keretében a Washington Post nyomozó rovatánál. Nekik igazán profi adatelemző csapatuk van. Szinte nem is nagyon van olyan projektjük, amelynek ne valamilyen adabányászat adná a gerincét. Két nagyobb munkában vettem részt, mindkettő az illegális fegyverhasználatról szólt. Az egyikhez begyűjtöttünk egy több tízezres adatbázist a Washingtonban – illetve annak bizonyos részein – eldördült lövésekről, amelyeket egy monitoring rendszer rögzített. Ennek segítségével be tudtuk mutatni a városnak azon részeit, ahol a legsúlyosabb a fegyverprobléma, illetve rá tudtunk mutatni a monitoring rendszer néhány hiányosságára is. Nagyon profi térképes és grafikai csapat segítette a munkánkat. A több hónapos munkának – szerintem legalábbis – nagyon szép és mély anyag lett az eredménye.

A Direkt36-ot Sáling Gergővel és Weyer Balázzsal alapították. Mi újat hozhatnak a magyarországi oknyomozásban?

Szerencsére nagyon sok szerkesztőségben használnak már adatújságírói eszközöket. Az adatvizualizáció, vagyis a feldolgozott adatsorok látványos és érthető megjelenítése is kezd rutinszerűvé válni a hazai újságírásban. Amiben mi talán újdonságot hozhatunk, az az, hogy komplexebb adatelemzési műveletekkel is fogunk dolgozni. Sokszor csak úgy derülnek ki a rejtett összefüggések, ha egymástól független adatsorokat összekapcsolunk egymással. Például 2014 elején az Origónál azt vizsgáltuk, hogy az újraosztott felszámolói piacon megjelenő új szereplők közül vajon voltak-e olyanok, akik korábban nyertek a trafikpályázaton is, amelynek sok politikai kötődésű kedvezményezettje volt. Végül találtunk is néhányat. Mivel összességében több száz névről volt szó, ezek manuális vizsgálata hosszú időt vett volna igénybe, de adatelemzői műveletekkel viszonylag könnyedén meg lehetett találni az egyezéseket. Emellett a munkánk során nemcsak a készen hozzáférhető adatbázisokkal fogunk dolgozni, hanem – ehhez értő programozók segítségével – saját magunk is fogunk adatbázisokat építeni.

Sokan azt mondhatják, „minek ezt csinálni, úgyis minden következmények nélkül marad”.

Egyfelől, szerintem ez nem igaz. A saját praxisomban is volt példa arra, hogy egy cikkem miatt elküldtek egy magas rangú kormányzati tisztviselőt. Még 2007-ben írtam arról, hogy a Miniszterelnöki Hivatal egy összeollózott tanulmányért fizetett ki több millió forintot, ráadásul egy olyan cégnek, amely semmiféle referenciával nem rendelkezett a tanulmány témájában, a tulajdonosa pedig egy targoncakereskedéssel foglalkozó férfi volt. Azt is gondolom azonban, hogy nemcsak a kirúgás vagy letartóztatás számít következménynek. Ha valakiről kiderül, hogy visszaélést követett el, akkor azt a batyut cipelni fogja magával. Másfelől azt is gondolom, hogy a következmények hiányára való hivatkozás helytelen érvelés. Az újságírás egyik alapfeladata az, hogy kérdéseivel ellenőrizze a hatalmon lévőket. Ha ezt a feladatot nem végezzük el, az olyan, mintha az orvos azt mondaná, hogy nem is próbálkozik a gyógyítással, mert a beteg előbb-utóbb úgyis meg fog halni. Persze, mindenki meghal egyszer, ahogy mindig lesz korrupció is, de ettől ez még nem ok arra, hogy ne végezzük a munkánkat. Ráadásul minél jobban dolgozunk, minél szilárdabb lábakon állnak a történeteink, annál valószínűbb, hogy lesz is valamilyen következménye annak, amit feltárunk. A sejtetéseket, feltételezéseket könnyű lesöpörni az asztalról, de a kemény tényeket már jóval nehezebb.

Milyen ügyek feltárásában használható jól a data journalism?

A közpénzek elköltésében, az állami, önkormányzati szerződések feldolgozásában biztosan vannak még olyan, egyelőre kiaknázatlan lehetőségek, amelyeket adatújságírói eszközökkel fel lehetne tárni. Persze a kormányzati tevékenység egyéb területeinek ellenőrzésénél is hasznosak lehetnek ezek a módszerek. Például: hogyan változnak az egészségügyi statisztikák egy adott térségben a kórházi átszervezés után? Ahogy említettem, szinte alig van olyan területe az életnek, amiről ne lehetne adatokat találni. A Washington Post például egyszer adatújságírói eszközökkel dolgozta fel, hogy milyen összefüggés van az egyes városrészek fasűrűsége és az ott élők jövedelmi szintje között. Ebből az derült ki, hogy a gazdagabb környékeken több a fa. Nem mondom, hogy ez valami hatalmas reveláció, de szerintem kifejezetten kreatív feldolgozása egy érdekes jelenségnek.

Nálunk a hatalom újságírói ellenőrzése ugyanúgy lehetséges, mint azokban az országokban, ahol jobban érvényesülnek a politikai és információs szabadságjogok?

Magyarországon sajnos folyamatosan szűkül az a tér, ahol lehet független újságírást művelni. Közben azonban azt is gondolom, hogy az újságírók is sokat tehetnek azért, hogy ez az aggasztó folyamat visszaforduljon vagy legalábbis megálljon. Az egyik nagy probléma szerintem az, hogy a szerkesztőségek nagyon kevés erőforrást szentelnek arra, hogy a hatalom valódi birtokosainak tevékenységét figyelemmel kövessék. Míg az Egyesült Államokban az elnök minden rezdülését több tucat újságíró követi, addig Magyarországon alig tudok olyan újságíróról, akinek csak és kizárólag az lenne a dolga, hogy a mindenkori miniszterelnökről írjon, elkísérje az útjain, megismerje a körülötte lévő embereket. Pedig a magyar kormányfőnek jóval nagyobb befolyása van a saját országában, mint az amerikai elnöknek az Egyesült Államokban. Tudom, hogy ez a fajta újságírói munka nagy kihívás lenne itt Magyarországon, de az amerikai elnökhöz sem könnyű hozzáférni, az ottani szerkesztőségek mégsem adják fel. Fontos az is, hogy a hatalom ellenőrzése nem egyenlő a hatalom kritikájával. Kritizálni amúgy is sokkal könnyebb, mint kitartó kérdésekkel tényeket előásni és problémákat, visszaéléseket feltárni.