Különleges helyzetek számtalan formában fordulhatnak elő. Szokás megkülönböztetni emberi erőszak okozta kríziseket (háború, polgárháború, terrortámadás vagy más fegyveres konfliktus), természeti katasztrófákat (pusztító áradás, földrengés, forgószél), gyilkos járványokat, ipari szerencsétlenségeket, hirtelen gazdasági kríziseket. Ezek gyakran együtt járnak: természeti katasztrófa ipari összeomlást okozhat, és megbéníthatja a bíróságok működését, a fegyveres összetűzések menekülthullámot indíthatnak el.
A különleges helyzetek közös jellemzője, hogy humanitárius katasztrófát okoznak, vagy annak veszélyét hordozzák magukban: emberek sokaságának élete, egészsége, vagyoni javai kerülnek közvetlen veszélybe. Emellett a közjavakban is jelentős veszteségeket okoznak. Az is közös elem, hogy az ilyen különleges helyzetek általában földrajzilag és időben többé-kevésbé körülhatárolhatók. Meg tudjuk mondani, hol húzódnak a háborús övezetek, a katasztrófa sújtotta területek. És azt is feltételezhetjük, hogy a különleges helyzet elmúltával helyreáll a normál állapot.
A politikai, gazdasági vagy természeti válságok kivételes állapotot hívhatnak életre a jogrendben. A demokratikus államokban visszatérő kérdés, hogy ilyenkor miként menthető meg a demokrácia? Vajon a kivételes állapot a jogon kívül vagy azon belül helyezkedik-e el? Elválasztható-e egymástól a „rendes” jog és a kivételes jogrend? Ha egy demokráciában az emberi életeket, vagyoni javakat, a társadalmi berendezkedést vagy akár az egész társadalom fennmaradását veszély fenyegeti, akkor lehetséges-e különleges jogrend alapján eljárni, vagy szélsőséges esetben a jog teljes felfüggesztése válik indokolttá?
További kérdés, hogy ki dönt. Ki jogosult különleges jogrend kihirdetésére? Ki gyakorolhat rendkívüli jogkört, és mi a jogkör tartalma? Milyen jogi kontrollmechanizmusok érvényesülnek? És ki dönti el, hogy mikor van vége a kivételes állapotnak? A kérdések sorát Leonard C. Feldman a szükségszerűségre, az idő hiányára vezeti vissza: „Nincs idő, intézkedni kell.” Vagyis emberek és vagyoni javak megmentése érdekében a szokásos jogi eljárások helyett különleges eszközökre van szükség.
Egyes szerzők szerint a jogi normák csak normál körülmények között működnek, így a kivételes állapot idején eljáró szervek, személyek értelemszerűen nem sérthetik a demokratikus jogállam alapvető elveit, egyszerűen azért, mert a rendes jogrend idején alkalmazható elvek és szabályok nem érvényesek kivételes állapotban. A kivételes hatalom birtokosai a hagyományos normák felett vagy azokon kívül járnak el. Ez a megközelítés a kiindulópontja a kivételes állapotot végső soron jogon kívüli jelenségnek tekintő elméleteknek. Carl Schmitt is abból indult ki, hogy a kivételes állapotot előidéző gazdasági vagy politikai krízis az állam létét fenyegeti, ezért szükségessé válhat a hagyományos jog felfüggesztése. Schmittnél a „felfüggesztés” periódusa nem más, mint a kivételes állapot. És akinek hatalmában áll dönteni, az a szuverén.
David Dyzenhaus, egy rivális irányzat képviselője viszont azt hangsúlyozza, hogy a jog uralma nemcsak normális körülmények között érvényesül, hanem krízishelyzetekben is. Az a jog, amely megalkuszik, nemcsak morálisan, hanem jogilag is kompromittálódik, vagyis amint a jog teret enged a kivételességnek, maga is elveszíti jog jellegét. Ezen elmélet követői tehát jórészt az alkotmányos jogállam keretében képzelik elhelyezni a kivételes állapotot. Az alkotmányosság eszméjének lényege a korlátlan politikai és jogi hatalom elvetése, vagyis az emberek uralmának jogelvek és jogi szabályok közé szorítása.
Persze a jogállami modell is elismeri, hogy előfordulnak társadalmi vagy természeti csapások, amikor a hagyományos jogi válaszok már elégtelennek bizonyulnak. Ilyen kivételes állapotban a különleges jogosítványokkal felruházott szervek, személyek olyan hatalommal és hatáskörrel járnak el, amely hagyományos jogrend idején alkotmányellenes lehet.
Az alapjogvédelem szintjének esetleges korlátozása és az állami hatalomkoncentráció dilemmája csak ott merül fel, ahol elismerik a demokrácia, a joguralom és az emberi jogok elveit. A nyíltan autoriter vagy diktatórikus berendezkedésű országok rendes jogrend idején sem fogadják el az általános alapjogi mércéket. Az ilyen rendszerekben tipikusnak mondható, hogy a magát szuverénnek tekintő hatalom különleges helyzet nélkül is igényli a rendkívüli jogosítványokat, vagy maga hozza létre szándékosan a különleges válságszituációt azzal a céllal, hogy a rendkívüli körülményekre hivatkozva eltérhessen a rendes jogrendtől. Lásd például a Reichstag felgyújtását 1933-ban: bár a gyújtogatás hátteréről kevés biztosat lehet tudni, de az tény, hogy a tűzesetre hivatkozva Hitler elérte a weimari alkotmány felfüggesztését és a szükségrendeleti kormányzást. A „nép és az állam védelmében” kibocsátott rendelet legfontosabb része így szólt:
„Ezért engedélyezett a személyi szabadság, a szabad véleménynyilvánítás, beleértve a sajtószabadságot, az egyesülési és gyülekezési jog korlátozása, a levél-, a posta-, a távíró és a telefontitokba való betekintés, házkutatás elrendelése és a tulajdon lefoglalása, illetve korlátozása az erre egyébként előírt törvényes kereteken túl is.”
Giorgio Agamben a történelmi tapasztalatok alapján arra figyelmeztet, hogy az ideiglenesnek hirdetett kivételes jogrend tartóssá válhat. Az állam működésében a kivétel lesz a normális. Ezt a fordulatot a tábor fogalma szimbolizálja, ahol az egyén nemcsak az állampolgársággal járó jogait veszíti el, hanem az emberi státuszt is megtagadják tőle, és így a jogi védelem lehetetlenné válik. Agambennél a tábor – a náci koncentrációs táborokon túl – a guantánamói táborra utal, mert George W. Bush elnök 2011. november 13-i rendelete épp ilyen dehumanizáló hatást ért el.
Az alkotmányos demokráciákban mások az elvárások. Igaz, a még nagyobb veszteségek megelőzése érdekében kivételes – rendes körülmények között elfogadhatatlan – intézkedések is szükségessé válhatnak. Az is igaz, hogy ilyenkor a végrehajtó hatalom súlya megnövekszik. Jogos igény az azonnali cselekvés, ami a végrehajtó hatalom nagyobb jogkorlátozással járó, egyúttal nagyobb biztonságot is ígérő intézkedéseitől várható. A demokratikus jogrendű államokban ugyanakkor elvárás, hogy csak valós és legitim indokok esetén alkalmazhatók kivételes jogi eszközök. A kormányzatnak meggyőző bizonyítékokkal kell alátámasztania, hogy rajta kívülálló okokból állt elő olyan helyzet, hogy rendkívüli eszközökhöz kell nyúlnia. A kivételes állapot nemcsak jogkorlátozó, hanem jogvédő is: a beavatkozás igazolható célja a veszélyeztetett, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek életének, szabadságának, tulajdonának és a köz javainak védelme. A többi az autokráciák és a diktatúrák világa.