Ausztria Legfelsőbb Közigazgatási Bírósága a napokban úgy határozott, hogy egy afgán család nem küldhető vissza a dublini rendeletnek megfelelően Magyarországra, mert a magyar állam nem tartja be az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezményt. Mivel itt a család embertelen és megalázó bánásmódban részesülne, az ország nem tekinthető biztonságosnak.

Ugyanerre az álláspontra  jutott az Emberi Jogok Európai Bírósága is: rendkívüli eljárásban, ideiglenes intézkedést alkalmazva döntött arról, hogy átmenetileg megtiltja egy szír menekült visszaküldését Magyarországra Ausztriából.

A paradoxon az, hogy ezek a határozatok egybevágnak a magyar kormányzat céljaival: a menekülők ne jöjjenek az országba, aki mégis bejut, fair eljárás nélkül távozzon. Magyarország nem is kíván biztonságos ország lenni az üldözöttek számára. Vagyis a külföldi és nemzetközi bírósági döntések, miközben látszólag elmarasztalják és joggyakorlatának megváltoztatására sarkallják a kormányzatot, gyakorlatilag azt üzenik számára, hogy hatásosan tevékenykedik a menekülőkkel szemben.

A bírósági határozatokat alátámasztják a röszkei menekülttáborban készült felvételek, a Human Rights Watch videója, a borzalmas állapotokról beszámoló újságírók, és maguk a menekültek is. Tagadhatatlan, hogy háború elől menekülő családokat, férfiakat, tinédzsereket és még a terhes nőket is siralmasabb körülmények között tartanak fogva, mint amilyen viszonyok hétpróbás bűnözőkre várnak a börtönökben. (Pedig a hazai börtönállapotok sem felelnek meg az európai normáknak.)

A miniszterelnök rendszeresen Magyarország nemzetközi és uniós kötelezettségeire hivatkozott, ha magyarázatot kellett adnia, miért nem engedik a menekülteket áthaladni az országon. A nemzetközi jogi kötelezettségeket viszont nyíltan semmibe veszi, ha a fogva tartás körülményeiről vagy a menekültügyi eljárásról vagy van szó. Bár a magyar törvényeket folyamatosan igyekszik hozzáigazítani az egyre durvább gyakorlathoz, még saját jogszabályait sem tartja tiszteletben. Nyilvánvaló, hogy sem a dublini rendeletek, sem a schengeni egyezmény nem ad lehetőséget arra, hogy embereket olyan körülmények között tartsanak fogva, amelyeknél az állatok is jobbat érdemelnek. Ugyanakkor még a példátlan módon megszigorított magyar jogszabályban, a menedékjogról szóló törvényben is benne maradt az az alapelv, hogy a törvény rendelkezéseit a genfi egyezménnyel és az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló római egyezménnyel összhangban kell alkalmazni. Márpedig ezek alapján a menedékjogért folyamodókat is megilleti az embertelen, megalázó bánásmód tilalma, ami még „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben” sem korlátozható. (Megjegyzés: a bevándorlási válsághelyzet bevezetésével a parlamenti többség még a saját alaptörvényét sem tartotta tiszteletben, amely nem adott lehetőséget ilyen jogalkotási manőverre.)

A magyar jog eddig sem ismert olyan lehetőséget, hogy egy szír állampolgár csak átvándorol az országon: belép a területére, majd egy másik határátkelőhelyen elhagyja azt. Fogva tartásuk ma két okból lehetséges. Egyrészt a határzár tiltott átlépése már bűncselekmény, az elkövető őrizetbe vehető és bíróság elé állítható. Másrészt azok a menekültek, akik azt szeretnék elérni, hogy a magyar államtól menedékjogot kapjanak, kérelmet, kell, hogy benyújtsanak a magyar menekültügyi hatósághoz, és a kérelem elbírálásáig (majd a bírósági felülvizsgálat lefolytatásáig) menekültügyi őrizetben tarthatóak. Ide tartozik a sokat emlegetett dublini rendelet szerinti nyilvántartásba vétel miatti eljárás biztosítása is. A regisztráció a magyar hatóságok kötelessége, ha korábban az Európai Unió más államában nem történt meg a menedékjog iránti kérelem benyújtása.

Bármely okból tartja is fogva a magyar állam a menedékkérőket, a magyar és nemzetközi jogszabályokban előírt rendelkezéseket be kellene tartani. Minimális elvárás, hogy a Magyarországon tartózkodó minden embert megillető emberi méltóság alapján senkit sem lehet embertelen, megalázó körülmények között tartani. Még akkor sem, ha jogellenesen lépte át a határt, ha előzőleg futott a rendőrök elől, ha nincs joga Magyarországon tartózkodni vagy ha „fellázadt” a magyar jogrendszer ellen. A magyar állam gyakorlata nem felel meg ennek az alapvető követelménynek.

A kormányzat nem hivatkozhat vég nélkül a hirtelen jött nagy emberáradatra: a menekültek elhelyezése korábban is problémás volt, és több, mint fél éve lehet tudni a folyamatos vándorlásról. A hangárokon kívül nyilván vannak olyan állami tulajdonú épületek, amelyek jobban megfelelnének az emberek elszállásolására. Szintén hamis, populista érvelés azt hangoztatni, hogy a menekülők ellátása minél kevesebb pénzbe kerüljön a magyar állampolgároknak. A közelmúlt történései azt bizonyítják, hogy a magyar kormány nagy kreativitással szinte bármire el tud különíteni pár milliárd forintot. Nagyon rövid idő alatt számos olyan épület felépíthető vagy átalakítható lett volna, melyekben emberhez méltó körülményeket lehetne biztosítani. Természetes, a magyar kormányzat joggal várhatná el, hogy a migrációs krízis és a dublini rendeletek miatt az országot sújtó többletterhekből a többi uniós állam vállaljon át valamennyit. A legfontosabb mégis az, hogy a magyar állami szervek őrizetébe került emberek legminimálisabb szükségleteinek (élelem, fedél, tisztálkodás, orvosság) biztosítása nem lehet pénzkérdés.

Magyarország körbekerítésével természetesen elérhető, hogy ne fokozódjon a táborokban a zsúfoltság. Sőt, a fogva tartottak gyorsított eljárásban történő kiutasításával a jogi eljárások teljes mellőzésével az is elérhető, hogy Magyarországon alig legyenek menekültek. A határok teljes lezárása gyakorlatilag lehetetlenné teheti, hogy a polgárháború vagy terrorizmus elől menekülők menedékkérelmet nyújtsanak be, amihez egyébként joguk lenne. Akik pedig eljutottak a menedékkérelem benyújtásáig, olyan eljárásban részesülnek, aminek egyetlen célja, hogy néhány nap alatt készüljön egy pecsétes papír a kérelem elutasításáról, ami legenyhébb esetben a kérelmező kiutasításával jár. Az új szabályok ellentétesek a tisztességes eljárás elvével, az anyanyelv használatának jogával, a hatékony jogorvoslat jogával, tulajdonképpen minden eljárási alapelvvel. Az új törvények nem egyeztethetők össze az emberi jogi egyezményekkel, de még a magyar alaptörvénnyel sem.

Az állami intézmények, ha akarnának, jelenleg is tudnának emberi körülményeket és tisztességes, humánus eljárást biztosítani a menekültek részére. A megalázó és gyűlöletkeltő plakátkampány és a menekültekkel való bánásmód fényében joggal feltételezhető azonban, hogy a kormányzat – meglovagolva a társadalom egy részében meglévő idegenellenességet – szándékosan teremt olyan helyzetet, amely kivívja Európa humánusabb énjének ellenszenvét. Amit tesz, arra sem a nehezen prognosztizálható migrációs folyamatok, sem a jogi normák nem adnak felmentést.