Könyvének nagy részében a Brown-döntés sokféle hatásával foglalkozik, kivéve azt, amiről az ítélet szólt. Az iskolai faji integráció alakulása helyett azt vizsgálta, milyen módon befolyásolta a bíróság döntése a társadalomtudományt, a nemzetközi közösséget és más identitáscsoportok (lányok, fogyatékosok, nem angol anyanyelvűek, melegek és leszbikusok) oktatási helyzetét. Miért döntött úgy, hogy együtt tárgyalja ezeket a témákat?
Az motivált, hogy közeledett a Brown-ítélet ötvenedik évfordulója. Kutatóként és gyakorló jogászként foglalkoztam az iskolai reform ügyeivel, voltak ismereteim a döntés utóhatásairól, és feltételeztem, hogy másokat is érdekel mindez. Ugyanakkor nem láttam senkit, aki feltárta volna a Brown-döntés hatásait a faji kérdéseken túl.
Milyen szerepet játszott Brown a jogi és jogpolitikai fejlődésben? Mit gondol, a Brown-ítélet nélkül más módon alakultak volna az események?
Ha a történelmet vizsgáljuk, mindig nehézkes az okok kutatása és a „mi lett volna, ha” kérdések megválaszolása, mivel többféle ok eredményezi a sokrétű jelenségeket – és természetesen a társadalmi folyamatok alakulása és a csoportokkal való bánásmód változásai az Egyesült Államokban sokrétű jelenségek. Ugyanakkor komolyan azt gondolom, hogy elég világos: az összes jelenség, amit vizsgáltam, vagyis a Legfelső Bíróság határozata a Brown-ügyben, a peres ügyeket eldöntő bíróság mint az iskolásokkal való bánásmód megváltoztatásának motorja, valamint az ítélet törvényhozási utóhatásai mind-mind mozgósító hatásúnak bizonyultak a bevándorlók, a nők, a fogyatékosok, a vallási és más identitáscsoportok ügyeiben. A törvényhozás tíz évvel a Brown-ítélet kihirdetése után érte el csúcspontját. 1964-ben a polgárjogi törvény jogsértőnek minősítette a faji integrációval szembeni ellenállást, ugyanakkor bizonyos értelemben megelőlegezte a jogvédő és érdekcsoportok aktivizálódását a bevándorlók, a nők, a nyelvi kisebbségek és a fogyatékosok ügyeiben. Az említett oktatási területeken könnyű kimutatni Brown hatását, mivel a csoportok szószólói elég világosan megfogalmazták, hogy a Brown-ítélet inspirálta őket. Talán a legmeglepőbb példája Brown hatásának a vallásos diákok egyenlő jogvédelmének mozgalma: képviselőik megfogalmazták, hogy a feketék jogvédő mozgalma, az NAACP stratégiáját követve küzdenek a jog megváltoztatásáért.
Könyvében visszatérően szól Brown szimbolikus szerepéről. Mit gondol, az ítélet konkrét jogi döntésként vagy szimbólumként nagyobb jelentőségű?
A faji integráció jelenlegi állapota az ország iskoláiban lehangoló. Legalábbis abban az értelemben, hogy ma az iskolák nem jobban integráltak, mint a Brown-ügy tárgyalása idején. Azt hiszem, hogy a Brown-döntés közvetlenebb hatással volt a lányok, a fogyatékkal élő iskolások vagy például a nem angol anyanyelvű diákok mindennapi életére, iskolai beíratására és oktatására, mint a fekete gyermekek helyzetére. S e konkrét következményeknek szimbolikus hatásuk is volt, hiszen változást hoztak a nőkkel, a fogyatékosokkal és a nem angol anyanyelvű gyermekekkel való bánásmód terén. A kérdése eszembe juttat egy másik okot is, amely a könyv megírására indított. Lenyűgözött, hogy a Brown-döntés milyen sok, iskolai reformot célzó társadalmi mozgalmat inspirált, s hogy a döntés nyomán mennyi deszegregációs próbaper indult olyan államokban is, ahol a Brown-ügy alapjául szolgáló alkotmányos rendelkezés hiányzott. A Brown olyan erős jelkép, amely a rasszhoz vagy az iskolai oktatáshoz egyáltalán nem kapcsolódó jogi változtatásokat is előmozdított. Úgy vélem, ez a szimbolikus szerep és inspirációs képesség az, amely miatt a legtöbb ember az amerikai Legfelső Bíróság legnagyobb vívmányai között tartja számon az ítéletet. Megjegyzem, annak idején sokan féltek attól, hogy a döntés és annak végrehajtása számos vita forrásává válik.
Az imént említette, hogy az iskolai integráció jelenlegi helyzete kiábrándító. Mit gondol, ez a Brown-döntés elégtelenségeire vagy inkább a végrehajtás hiányosságaira vezethető vissza?
Néhányan, mint például Michael Klarman kollégám, úgy érvelnek, hogy maga a bíróság akasztotta meg a fokozatosabb, de közvetlenebbül ható integrációt. Lehet, hogy vannak bizonyos hiányosságok abban, ahogyan a Legfelső Bíróság 1955-ös Brown II. döntése (amely az alsóbb fokú bíróságokra bízta az iskolai diszkriminációs ügyek elbírálását) a szegregáció áldozatai számára nyitva álló jogorvoslatról rendelkezik. Sokan állítják ezt. Igaz, az érvek kétirányúak. Néhányan azt hangsúlyozzák, hogy a bíróság a Brown II. döntésben azért használta a „jól megfontolt tempóban” fordulatot, hogy bátorítsa a döntés végrehajtásával szembeni ellenállást. Mások viszont azt mondják, a szigorúbb végrehajtási szabályok a visszájára fordították volna az integrációs folyamatot. Vagyis ez nagyon vitatott kérdés, és nem tudom a választ, de azt hiszem, más sem igen tudja. Azt viszont tudjuk, hogy az 1960-as évek elejéig megmaradt a Brown-döntéssel szembeni erős ellenállás. Addig nem történt érdemi előrelépés az ítéletben foglaltak végrehajtására, amíg az 1964-es polgárjogi törvényt követően az igazságügyi kormányzat nem fogott hozzá. A döntés végrehajtását célzó kormányzati lépéseket követően viszont az iskolai körzetek – különösen a déli államokban – faji szempontból sokkal integráltabbak lettek, pontosabban deszegregáltakká váltak, és a körzetek közötti különbségek minimálisra csökkentek. De miután a Legfelső Bíróság kihátrált a végrehajtási erőfeszítések mögül, a deszegregáció az egész országban viták középpontjába került, még Bostonban is, amit a hetvenes évek közepétől egész közelről követhettem. Ez egy nagyon bonyolult és kiábrándító történet, én a könyvben megpróbálom bemutatni annak bizonyos részleteit.
Könyvében a társadalomtudományokra hivatkozik annak alátámasztására, hogy a tolerancia előmozdításához a különböző származású és társadalmi hátterű gyermekek integrált oktatására van szükség. Mondana valamit az ezzel kapcsolatos társadalomtudományi vitákról?
A Brown-döntés egyik legfontosabb következménye, hogy az iskolai reformokkal kapcsolatos jogalkotás és jogalkalmazás mindinkább figyelembe veszi a társadalomtudományi kutatások eredményeit. Ez tulajdonképpen a Brown-ügyben alkalmazott stratégia egyik hatása. A Brown-ügy szemben álló felei ugyanis társadalomtudósokat vonultattak fel saját álláspontjuk alátámasztására. A Brown-döntés óta pedig magukat a társadalomtudósokat is jobban érdekli a különféle származású és társadalmi hátterű gyerekek közös oktatásának hatása. Azóta sokan vizsgálják az integrált oktatás toleranciára, a gyermekek iskolai teljesítményére és kreativitására gyakorolt hatását. Könyvemben megpróbálom dokumentálni a Brown-döntés pszichológiára és szociálpszichológiára gyakorolt hatását, valamint rekonstruálni az e területeken lezajlott éles vitákat. Élesek e viták azért is, mert a társadalomtudósok szorosan együttműködnek az egymással szemben álló felek képviselőivel. Ez egyébként igaz a nemi csoportok, a fogyatékkal élők és az angol nyelvet nem beszélő diákok oktatásával kapcsolatos diskurzusra is. Az volt a célom, hogy megmutassam, mi az, ami tényleg a társadalomtudományhoz tartozik, és mi az, amit csupán azért neveznek tudománynak, hogy erősítse az arra hivatkozó fél pozícióját a perben.
Figyelembe kell-e venniük a bíróságoknak a társadalomtudományok eredményeit, vagy azok értékelését a politika alakítóira kell hagyni?
Én azt vallom, hogy a társadalomtudománynak helye van a tárgyalóteremben, és persze hasznos lehet a törvényhozás számára is. Ugyanakkor ha figyelembe vennénk azokat a normákat, amelyeket maguk a társadalomtudósok alakítottak ki a hitelességre, a statisztikai jelentőségre és a jó kutatási tervekre, akkor javulhatna a bizonyítékként használt kutatások minősége, amelyek alapján a bíróságok és a törvényhozók döntést hoznak. E kutatások objektivitásának megítélésekor bizonyos mértékű szerénységre is szükség volna. Nagy hibának tartanám azonban, ha ezeket a tanulmányokat teljes egészében kizárnánk a bírák által bizonyítékként figyelembe vehető eszközök közül. Vannak olyan ténymegállapítások, és vannak olyan belátások, amelyek mindenképpen hasznosak, egészen addig, amíg nem tartanak számot arra, hogy végső igazságként kezeljük őket. Én például különösen hasznosnak tartottam az Egyesült Államok katonai iskoláinak nagyon akkurátus kimutatásait arról, hogy mik az előnyei a faji integráció érdekében tett erőfeszítéseknek.