A 2008-as pénzügyi válság Izlandot különösen súlyosan és érzékenyen érintette. A szigetországi bankszektor összeomlása államcsőddel fenyegetett. Ilyen körülmények között tartottak előrehozott választásokat 2009-ben, ahol a polgárok leváltották az addig kormányzó konzervatív erőket, és baloldali pártok koalíciójára bízták a válságkezelést. Az újdonsült parlamenti többség elkezdte vizsgálni a pénzügyi összeomlást követő talpra állás és kármentés lehetőségét. A kormányzat hitelt vett fel a Valutaalaptól, és törvénnyel próbálta kártalanítani az izlandi bankcsőd miatt pénzüket vesztett állampolgárait korábban kifizető brit és holland kormányt. Ez utóbbi törekvést a köztársasági elnök többször megvétózta, és népszavazásra bocsátotta a kérdést. Első alkalommal a választópolgárok túlnyomó többsége nemet mondott a két ország kompenzációjára, rövid időn belül azonban ismét voksolniuk kell a kártérítésről szóló törvény sorsáról. [UPDATE A 2011. április 10-ei népszavazás ismét elutasította a kompenzációt.] A gazdasági és a politikai válságból való kilábalás lehetséges irányait latolgatva merült fel az Európai Unióhoz való csatlakozás és az alkotmány revíziójának szükségessége is.

Az izlandi köztársaság alkotmánya az 1944-es évből való. Ekkor döntött népszavazás a Dániától való elszakadás és egy önálló állam létrehozása mellett. Azóta az alkotmány mindössze öt alkalommal módosult. Ebben feltehetően szerepet játszott az a tény, hogy az alkotmánymódosításról szóló törvény elfogadását követően a reykjavíki parlament azonnal feloszlik, a köztársaság elnöke választásokat ír ki, és a változás csak akkor léphet életbe, ha az újonnan megválasztott képviselők többsége is megszavazza azt.

2010-ben a parlamenti többség törvényt fogadott el az alkotmány felülvizsgálatának menetéről. Ebben meghatározta, hogy az egyes intézményeknek mi lesz a feladatuk az alkotmány revíziójakor, s azt is, hogy milyen eljárási szabályok alapján járnak el. A törvény alapvetően egy újonnan alakuló alkotmányozó gyűlésre bízta a módosítások előkészítését, de előírta, hogy a gyűlés összehívása előtt egy reprezentatív nemzeti fórumot kell tartani. A november elején megtartott nemzeti fórumon a kb. háromszázezres lakosú szigetország nagyjából ezer kisorsolt választópolgára véleményt nyilváníthatott arról, hogy az alkotmány milyen elvi alapokon álljon. A résztvevőket a népesség-nyilvántartást alapul véve sorsolták, de ennek során tekintettel voltak arra, hogy a nő és férfi, továbbá az ország különböző területein lakó választópolgárok közel egyenlően képviseltessék magukat. A fórum résztvevői nyolc téma köré csoportosították az alkotmány alappilléreit alkotó elveket, amelyek mintegy iránymutatóul szolgáltak. Céljuk annak megjelenítése volt, hogy az izlandi politikai közösség mit kíván viszontlátni az alkotmányban.

A résztvevők mindenekelőtt rögzíteni kívánták, hogy Izland a nemzetközi közösség tagjaként békére törekszik, ezért az ország fegyver- és nukleárisenergia-mentes övezet. Másrészt nyilvánvalóvá tették, hogy az alkotmánynak biztosítania kell az izlandi köztársaság függetlenségét, a népszuverenitás elvét, továbbá az „egy ember – egy szavazat” és a szavazatok egyenlő értékének követelményét. Az izlandi nyelv és kultúra, valamint a természeti értékek védelme mellett fontosnak tartották, hogy az alkotmány bátorítsa a multikulturalizmust, és mondja ki: az állam és az egyház elválasztva működik. Ez utóbbinak azért van különös jelentősége, mert a jelenlegi alkotmány szerint az evangélikus-lutheránus egyház államegyháznak minősül.

Az elmúlt idők felelőtlen politikai és gazdasági kormányzása miatti csalódás mutatkozott meg abban, hogy a fórum résztvevői fontosnak tartották kimondani: a közhatalmat gyakorlóknak megbízatásuk ellátása során szem előtt kell tartaniuk az alkotmány elveit. Az embereket tiszteletben tartó, körülményeikre érzékeny és a szabad szólást elismerő hatalomgyakorlásra van szükség. Álláspontjuk szerint az izlandi alkotmánynak el kell ismernie mindenki jogát az egyenlő bánásmódra, a szólásra, a vallásszabadságra, a tulajdonra. Emellett biztosítania kell, hogy minden polgárnak egyenlő lehetősége legyen az oktatáshoz, az egészségügyi és a létminimumot garantáló szociális ellátáshoz való hozzáférésre.

A résztvevők megjegyezték, hogy az izlandi társadalom erősen elkötelezett a demokrácia iránt, ezért különösen fontosnak tartja a közérdekű információhoz való hozzáférést s a közhatalom-gyakorlás átláthatóságát, valamint a kormányzó hatalom, a törvényhozás és a bíráskodás kellő mértékű elkülönülését. Javaslatot tettek a törvényhozó és a végrehajtó hatalomban is szerepet kapó köztársasági elnök státuszának újragondolására és arra, hogy a miniszterek megbízatási idejük alatt ne lehessenek a parlament tagjai. Emellett azt ajánlották: az alkotmány maximálja, hogy egy személy hány parlamenti ciklusban dolgozhat képviselőként.

Ezek a javaslatok kerültek az alkotmányozó gyűlés asztalára, amelyet az alkotmányrevízióra irányuló törvényjavaslat előkészítésével bízott meg a törvény. Az előzetesen rögzített eljárási szabályok szerint a gyűlés tagjává jelöltethette magát bármely, az országos választásokon választójoggal rendelkező polgár, kivéve a köztársasági elnöki, miniszteri posztot betöltőket és a parlamenti képviselőket. Az 525 jelölt kampánya az esélyegyenlőség jegyében zajlott, például az igazságügyi minisztérium minden háztartásba eljuttatta a választáson indulók tájékoztató anyagait. 2010. november végén e jelöltek közül választották meg a polgárok a gyűlés 25 tagját. A szabályok szerint a tagoknak szabad a mandátumuk, sem párt-, sem választói utasítás nem köti őket, meggyőződésük szerint készítik elő és vitatják meg az alkotmány módosítására vonatkozó, parlament elé kerülő javaslatot. Az alkotmányozó gyűlés 2011. február közepén kezdte volna meg működését, és április közepére készült volna el az alkotmánymódosító törvény, de már az alakuló ülés is elmaradt.

2011. januárban az izlandi legfelső bíróság az alkotmányozó gyűlés tagjainak megválasztását érvénytelenítette, mert úgy ítélte meg, hogy a választás szervezői „túl sok technikai hibát vétettek”. Például számokkal és vonalkóddal látták el a szavazólapokat, ezáltal elméletileg az egyes voksok visszavezethetőek voltak a választópolgárra. A szavazók egy részének nem engedték, hogy félbehajtsák szavazócédulájukat, s a korábbi szavazófülkék helyett csupán paraván választotta el a voksolókat. Magyarán, sérült a választás titkosságának elve.

A bírói döntés után az volt a kérdés, hogyan folytatódhat az alkotmány felülvizsgálata. Március 24-én a parlament határozatot hozott arról, hogy a polgárok által az alkotmányozó gyűlésbe választott huszonöt tag a jövőben alkotmányozó tanácsként folytatja munkáját. Az alkotmánytervezet kidolgozására felhatalmazott gyűléssel szemben a tanács természetesen csupán konzultatív módon segítheti a parlament munkáját. Javaslatot tehet, hogyan volna érdemes módosítani az alkotmányt, a döntés azonban végső soron a jelenlegi és az azt követő parlament képviselőinek kezében van.