Az Országgyűlés törvénnyel tiltotta be a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések használatát. Azoknak a személyeknek a nevét, akik a kormányzat szerint a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltöttek be, és azokat a kifejezéseket, amelyek a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerrel közvetlenül összefüggésbe hozhatók. A tilalom kiterjed a közterületek elnevezésére, a cégek, civil szervezetek nevére, az intézmények elnevezésére és a sajtótermékek címére. A törvény indokolása példálózó jelleggel felsorolja azokat a közterületeket, amelyek elnevezése nem felel meg a jelenlegi irányvonalnak. Így tiltólistára került Marx, Engels, Lenin vagy éppen Frankel Leó neve, de ugyanígy a „vörös csillag”, a „felszabadulás”, a „Vörös Hadsereg” és a „munkásőr” kifejezések is.

Természetesen el lehet mélyülni abban a történelmi kérdésben is, hogy az 1883-ban meghalt Marx Károly vagy az 1896-ban meghalt Frankel Leó mennyiben volt a XX. századi önkényuralmi rendszer megalapozásában vezető szerepet játszó személy, különösen ha összevetjük a felsorolásban nem szereplő Horthy Miklóssal, aki a törvényjavaslat egyik előterjesztője szerint nem tartozik a törvény hatálya alá.

De érdekesek az ügy jogi aspektusai is. Jó szokás szerint a törvény a már bejegyzett, nyilvántartásba vett és működő cégekre, civil szervezetekre és intézményekre is kiterjed. A korábban rosszul választó szervezeteknek 2013-ban meg kell változtatniuk a nevüket. Többek között a Frankel Zsinagóga Alapítvány és több tucat olyan sportegyesület, horgászklub és más szervezet kereshet magának új nevet, amelynek nevében a vörös csillag szerepel. Kérdés, hogy például a Magyar Kommunista Munkáspárt, amelynek neve közvetlenül kapcsolatba hozható XX. századi önkényuralmi rendszerrel, köteles-e nevet változtatni. Ha igen, ugyan mire? És a „marxi tanítások és eszmék terjesztését” célként meghatározó Marx Károly Társaság mire változtassa a nevét? Adam Smithre? A Kádár János Baráti Kör pedig legyen Nagy Imre Baráti Kör? Vagy ő is kiépítő volt? Vitatott kérdésekben a törvény szerint az eljáró hatóságnak, bíróságnak ki kell kérnie a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását.

A szervezetek nevének megválasztásakor többféle elvet kell szem előtt tartani. Általában nem lehet olyan nevet adni, ami már működő szervezet nevével azonos vagy összetéveszthető, a név nem lehet megtévesztő, figyelembe kell venni az általános nyelvi szabályokat és a személyiségi jog alapelveit is. Ezekhez a klasszikus korlátozásokhoz jött még a cégeknél az „állami” és a „nemzeti” szavakra vonatkozó rendelkezés, miszerint azokat csak állami cégek használhatják, valamint a közelmúltban elfogadott azon szabály, hogy a cégnévnek egyértelműen különböznie kell a közhatalmi és közigazgatási szervek hivatalos és köznyelvi megnevezésétől. Az MTA-nak eddig is volt szerepe: kiemelkedő történelmi személyiségek neve csak az Akadémia engedélyével lehet része a cégnévnek. A legújabb törvény után pedig lassan érdemes lesz elgondolkodni azon, hogy nem lesz-e egyszerűbb a korlátozó rendelkezések helyett pozitív felsorolást adni a választható nevekről.

A bejegyzés során a bíróság ellenőrzi, hogy a választott név megfelel-e a jogszabályoknak. A nyilvántartásba vétel után pedig a bíróság és az ügyészség gyakorol törvényességi felügyeletet a szervezetek felett. Vizsgálhatják céljaikat, tevékenységüket, programjukat, és ha alkotmányellenes célokat, jogellenes tevékenységet észlelnek, akár meg is szüntethetik a szervezeteket. Ha a bíróság és az ügyészség ezeknek a szervezeteknek a célját, működését, tevékenységét alkotmányosnak tartja, akkor mi indokolja az azzal összhangban álló elnevezés betiltását? Törvényesen bejegyzett szervezetekről van szó, működésük, céljuk megfelel a hatályos jogszabályoknak, és nevük esetleg utal a tevékenységükre is, megfelelve a névvalódiság követelményének. Ezeket a szervezeteket arra kényszeríteni, hogy változtassák meg az önazonosságukat kifejező nevüket, úgy, hogy a szervezetek tevékenysége nem támadható, felszínes és sumák intézkedés. Annak leplezése, hogy a kormányzat legszívesebben betiltaná őket, de az túl nagy kockázattal járna.

Természetesen az államnak nem kell közterületeket és állami intézményeket elneveznie a kommunizmushoz köthető személyekről (bár a berlinieket láthatóan nem zavarja a Karl Marxról elnevezett utca és tér). A jogalkotó azonban olyan területet is érint, ahol semmi keresnivalója. A civil szervezetek, cégek, sajtótermékek névválasztásának korlátozásával történészek által is vitatott történelmi kinyilatkoztatást, elvárt ízlést, megfelelőnek vélt gondolkodást foglal ismét jogszabályba. Az államnak itt világnézetileg semlegesnek kellene maradnia, és nincs alkotmányos indok az egyesületi önkifejezés, az egyesületi tagok véleménynyilvánítási szabadságának ilyen korlátozására. A kormányzati megoldás éppen azoknak az önkényuralmi rendszereknek a sajátja, amelyekre a jogszabály utal.

A szimbólumok betiltásával ráadásul a magyar állam már többször megégett a nemzetközi porondon: az Emberi Jogok Európai Bírósága a Vajnai-, majd a Fratanoló-ügyben éppen a vörös csillag viselését minősítette a véleményszabadság részének. Valószínűleg az új jogszabály alkalmazása sem állná ki a strasbourgi bíróság próbáját.