A magyarországi alkotmányvédő intézmények igen tartózkodóan viszonyultak a köztársasági alkotmány lebontásához és az új alaptörvény elfogadásához. Az Alkotmánybíróságot, a bíróságokat és az ombudsmanokat idesorolva, egyik intézmény sem kifogásolta az alapjogok karakteres átalakítását, leginkább csak saját státusuk védelmében szólaltak meg. Az Alkotmánybíróság saját hatáskörének első szűkítésekor tett közzé egy nyilatkozatot, számos bírósági vezető az idősebb bírák kényszernyugdíjazásának bejelentésekor fogalmazott meg egy petíciót, és van olyan ombudsman, aki kifejezetten helyeselte az intézményi átalakítást.

A korábbi években az alkotmánybírák, a bírák és az alapjogi biztosok erős ellensúlyt képeztek a kormányzattal szemben. Ma ennek kevés jele van, miközben a megválaszolatlan beadványoknak se vége, se hossza. A bíróságok függetlenségét mutatta, hogy néhány kiemelt politikai ügyben elutasították a letartóztatási indítványokat (például a MAL-ügyben). Az Alkotmánybíróság életjelet adott, amikor fellépett a visszamenőleges hatályú, 98 százalékos adókivetés és a közszférában dolgozók indokolás nélküli elbocsátása ellen. (Igaz, csak a korábbi kormányok idején távozó személyek jártak jól, azok viszont nem kapják meg járandóságukat, akiket az Orbán-kormány távolított el. Ehhez hasonlóan az alkotmánybírósági határozat nem vetett gátat az indokolás nélküli elbocsátásoknak, inkább felgyorsította azokat, mivel több hónap haladékot adott a törvényhozásnak az alkotmányellenes helyzet megszüntetésére.)

Az alapjogok terén bekövetkezett hadiállapot miatt nemzetközi fórumok fejtettek ki komoly tevékenységet. A szólásszabadság és a médiajog átalakítását az ENSZ különmegbízottja, az EBESZ és az Európai Bizottság kifogásolta több-kevesebb eréllyel. Az alkotmánybíráskodás védelmében az Európa Tanács Velence Bizottsága fogalmazott meg ajánlást. Az alkotmányozási folyamat tarthatatlansága miatt – mások mellett – az ENSZ főtitkára is szót emelt. A hazai és a nemzetközi intézmények eltérő reakciói tehát azt mutatják, az állampolgárok egyre kevésbé számíthatnak arra, hogy az itthoni igazságszolgáltatás megvédi őket a jobboldali kormányzattal és a parlamenti többséggel szemben. Egyre gyakrabban fogalmazódik meg a következtetés, hogy a jövőben a nemzetközi emberi jogi bíráskodás, mindenekelőtt a strasbourgi bíróság lehet a jogvédelem hatékony eszköze.

A strasbourgi ítélkezés kétségtelenül befolyásolja a hazai jogrendszer működését. Sok esetben kedvező változást hozott, amikor az állam pert veszített a nemzetközi bíróság előtt. A Bukta-ügy nyomán látta be az Alkotmánybíróság, hogy nem lehet minden esetben elvárni a rendezvények előzetes (három nappal korábbi) bejelentését. A TASZ-ügy kellett ahhoz, hogy alkotmánybírósági beadványokról megfelelő információkhoz juthassanak az érdeklődők. A Weller-ügyet követően ismerték el az alkotmánybírák, hogy a családi juttatásoknál az egyik szülő külföldi állampolgársága nem indok a hátrányos megkülönböztetésre. A Kiss Alajos-ügy késztette az alkotmányozókat arra, hogy ne lehetetlenítsék el a választójog kiterjesztését a gondnokoltakra. A Ternovszky-ügy elősegítette, hogy az otthonszülés ne kriminális probléma legyen, hanem jogilag szabályozott egyéni választás.

A mérlegnek azonban van negatív oldala is. Hiába biztosított a strasbourgi bíróság a Karsai-ügyben széles körű védelmet a közéleti szólásszabadságnak, a politikai celebritások – jó hírnevükre hivatkozva – azóta is könnyen fojthatják a szót kritikusaikba a hazai bíróságok segítségével. Hiába ítélték jogsértőnek Strasbourgban az egykori titkosszolgálati akták körüli hivatali titkolózást a Kenedi-ügyben, az információszabadság helyzete változatlan maradt. Hiába mondta ki a nemzetközi bíróság a Gajcsi-ügyben, hogy a pszichiátriai betegeket csak megalapozott és megindokolt bírósági döntéssel lehet megfosztani a szabadságuktól, a hazai eljárási gyakorlat kezd visszazülleni a rendszerváltás előtti szokások szintjére.

A nemzetközi emberi jogi döntés tehát nem eredményez automatikusan érdemi fordulatot a honi jogrendszerben. Valószínűsíthető, hogy ez a jövőben is így marad, különösen hogy olyan kormány van hatalmon, amely sikkesnek tartja az ellenszegülést az „európai diktátumoknak”. A kilátásokat az is befolyásolja, hogy a strasbourgi emberi jogi bíróságnak nincsenek eszközei az ítéletek érvényesítésére és a jogrendszer megváltoztatására.

És számolni kell egy újdonsággal is. A strasbourgi bírósághoz azok fordulhatnak, akik kimerítették a hazai jogorvoslati lehetőségeiket, vagyis akik számára a bíróságok nem nyújtottak jogvédelmet. Eddig a strasbourgi eljárásnak nem volt feltétele, hogy a panaszos előzőleg vigye az ügyét az Alkotmánybíróság elé. A Weller-ügyben még egy pikírt megjegyzést is megengedett magának a nemzetközi testület, jelezvén, hogy a magyar alkotmánybírósági eljárás nem alkalmas konkrét jogsérelmek orvoslására. Most viszont az új alaptörvény elvileg megnyitja az utat az ún. valódi alkotmányogi panasz előtt, vagyis a polgárok a jogszabályok mellett (vagy helyett?) konkrét bírósági döntések felülvizsgálatát is kezdeményezhetik majd az Alkotmánybíróságon. Emiatt viszont a strasbourgi bíróságnak újra kell fogalmaznia az eljárási előfeltételeket.

Feltehetően nem tehet mást, mint hogy leginkább csak azokat a panaszokat fogadja be, amelyek – sikertelenül – megjárták az Alkotmánybíróságot is. A nemzetközi gyakorlat szemszögéből a valódi alapjogi panaszeljárás egyik funkciója, hogy megszűrje a nemzetközi fórumok elé kerülő eseteket. Következésképpen előfordulhat, hogy a strasbourgi jogvédelem körülményesebbé, hosszadalmasabbá válik. Körülményesebbé, mert sok esetben a rendes bírósági jogorvoslatokon túl az alkotmánybírósági eljárásnak is meg kell előznie. És hosszadalmasabbá, mert az elhúzódó hazai procedúra miatt az ügyek később kerülhetnek a nemzetközi jogi színtérre. Ma még nem tudjuk, mikor és miként bírálja felül a nemzetközi törvényszék a magyar Alkotmánybíróság újabb hatásrkörében folytatott gyakorlatát. Nem tudjuk, milyen széles körben enged majd kivételt – az ügy természete, a jogsérelem karaktere miatt – az alkotmánybírósági jogorvoslati kísérlet elvárása alól. Időbe telik, amíg kiderül, hogy van-e működő alapjogvédelem Magyarországon.

Szóval a hazai alkotmányos intézményeket nem érdemes kézlegyintéssel elintézni. Akármilyen lesújtó állapotba is kerülnek az alaptörvény, a sarkalatos törvények és a személyi változtatások miatt, megkerülhetetlen fórumok maradnak. A nemzetközi alapjogi bíráskodás eredményeire indokolt hivatkozni, a megnyert perek tartást adhatnak az alapjogi érvelésnek, és igazodási pontként szolgálnak a hazai fórumok számára. De látni kell azt is, hogy a strasbourgi ítéletek évről évre kisszámú pernyertes számára nyújtanak jogvédelmet az állammal szemben. Ezen túl annyit érnek, amennyi átkerül belőlük a belső jogrendbe.