Geert Wilders pártelnököt civil szervezetek jelentették fel a rendőrségen iszlám- és bevándorlóellenes beszédei, valamint hírhedt iszlamofób videója miatt. A Fitna (Viszály) című, amatőr módon készült negyedórás „alkotás” a harmincas évek náci propagandafilmjeit követi. Üzenete a következő: nem az integrálódott muszlimok okoznak problémát, hanem vallásuk és szent könyvük. „A probléma gyökere a fasiszta iszlám, Allah és Mohamed beteg ideológiája, ahogyan az a Koránban, az iszlám Mein Kampfjában megjelenik.”Az iszlám összeegyeztethetetlen az európai normákkal, ezért küzdeni kell ellene minden fronton – szól a szélsőjobboldali intelem.
A rasszizmus ellen küzdő civil szervezetek gyűlöletkeltő beszéd sorozatos elkövetése miatt kezdeményeztek büntetőeljárást. Álláspontjuk szerint Wilders „kiszorítaná a bevándorlókat, és megállítaná Európa iszlamizációját”. A holland bíróság ítélete azonban megállapította: Wilders szavai ugyan visszataszítóak és lealacsonyítóak, ám a bevándorlásról szóló közpolitikai vitában minden véleménynek, korlátozás nélkül, helye van. Wilders a felmentő ítéletet követően úgy nyilatkozott: nem személyes siker, hanem a szólásszabadság győzelme, hogy a bíróság kimondta, az iszlámról továbbra is lehet kritikusan beszélni Európában.
Az idegengyűlöletet és az intoleranciát elítélők számára fájdalmasak Wilders győzelemittas szavai. Érdemes ezért átgondolni a rasszista beszéd jogon kívül helyezését mint stratégiát.
A Magyarországon két évtizede folyó gyűlöletbeszéd-vitában is megjelent az az érv, hogy a kirekesztő nézetek képviselőinek üldözése kontraproduktív hatású. Ha a jog bünteti a holokauszttagadást, akkor a megvetendő eszmék propagálóiból szólásszabadság-mártírokat csinál. A Wilders-eset ennél is rosszabb, mert jó szándékú civilek valóságos szólásszabadsághőst faragtak egy faragatlan fundamentalistából.
A vélekedést, hogy a szólást tiltó rendelkezésekkel eredményesen lehet küzdeni a szélsőjobboldal ellen, az is megkérdőjelezi, hogy bár Franciaországban gyakori a tartalomalapú szóláskorlátozás, a kirekesztő nézeteiről ismert Front National elnöke a legnépszerűbb politikus. A párt és vezetőjének népszerűsége annak ellenére növekszik folyamatosan, hogy a korábbi elnököt, Jean-Marie Le Pent többször is elítélték gyűlölködő beszéd miatt. Ehhez hasonlóan Wilders is Hollandia egyik legbefolyásosabb politikusává vált. Pártja külső támogatásától függ a konzervatív kisebbségi kabinet sorsa. Úgy tűnik tehát, a gyűlöletbeszéd kriminalizálása mint szélsőjobboldal-ellenes taktika nem csökkenti a rasszizmus térhódítását.
A politikai beszéd korlátozását azonban elsősorban nem mint rossz stratégiát kell elvetni. A szabad politikai vitán, a nézetek pluralizmusán és az egyenlőségen alapuló társadalomban egyszerűen nem megengedhető a szólás tartalomalapú korlátozása. Ezért Marcel van Oosten bíró felmentő ítélete helyes volt.
Nézzünk egy ellenkező példát: a Féret kontra Belgium ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága Daniel Féret, a belga Front National parlamenti képviselőjének rasszista szavait összeegyeztethetetlennek találta az emberi jogi egyezménnyel. Féret egy választási kampány során Wilders szövegeihez hasonlóan a muzulmán tömegek bevándorlásával riogató szórólappal kampányolt az utcán, és ezt hirdette pártja honlapján. Féret „Belgium iszlamizációja” ellen szónokolt, és gúnyos, lealacsonyító szavakkal („kuszkusz klánisták”) illette a bevándorlókat. Ezt követően emberi jogi szervezetek kezdeményeztek büntetőeljárást a politikus ellen. A büntetőperben Féret-t a gyűlöletbeszéd-rendelkezések alapján pénzbüntetésre és tíz évig a közügyektől való eltiltásra ítélték.
A belga bírói döntés és az azt jóváhagyó strasbourgi bíróság szerint a vallási és etnikai közösségeket sértő beszéd alkalmatlan a vitára, a társadalom szociális békéjét veszélyezteti, és emberek tömegeit sérti. Az ítéletek azonban figyelmen kívül hagyják, hogy Európa egyik legaktuálisabb közpolitikai kérdéséről, a bevándorlásról van szó. Ha a belga és a strasbourgi bíróság döntésével egyetértenénk, az azt jelentené, hogy a demokratikus vitában csak emelkedett szinten folyó, senkit sem sértő és vitaképes vélemény hangozhatna el. Ez egyfelől ellentétben áll azzal a – más ügyekben ma is megjelenő – strasbourgi állásponttal, mely szerint a sértő és zavaró vélemények is védettek. Másfelől, Európában húsz éve nem lehetne választást tartani, ha ezt a mércét alkalmaznánk a szólás megengedhetőségére, hiszen valamennyi megszólalás sérti valakinek az érzékenységét.
A döntés további gyengéjére a különvéleményt megfogalmazó bírák mutattak rá. A Sajó András által jegyzett vélemény, melyhez két bírótársa is csatlakozott, a többség szemére veti, hogy olyan esetben tartotta megengedhetőnek a szóláskorlátozást, amikor az nem idézte elő erőszak vagy más jogsértés közvetlen veszélyét. A különvélemény szerint a szólás nem az egyéni sérelem foka, hanem a beszéd hatása alapján ítélhető meg. A vélemény-bűncselekmények vagy „veszélyes beszédek” indexre tétele ezért nincs összhangban az egyezménnyel. „Nem megengedett, hogy a (saját érdekeik által is vezérelt) közhatalmat gyakorlók hamis vagy elfogadhatatlan gondolatok katalógusát állítsák össze.” Ezzel maximálisan egyet lehet érteni.
A különvélemény Sajó András szólásszabadság-megközelítését tükrözi, amely vitatható – éppen saját előfeltevései alapján. Sajó szerint ugyanis van olyan politikai tartalom, amely korlátozandó: a szűk értelemben vett rasszizmus. Álláspontja és a militáns demokráciafelfogás követői szerint az európai történelmi tapasztalat indokolja a szóláskorlátozást a faji alapon kirekesztőkkel, például a holokauszttagadókkal szemben. Sajó szerint viszont Féret muszlimokat és vallásukat, kulturális szokásaikat lealacsonyító beszéde nem rasszista, hanem „csak” xenofób.
Vajon az embereket vallásuk (iszlám) és etnikai származásuk (arabok) miatt ért gyűlölet nem ugyanúgy a többségi felsőbbrendűségi tudaton alapul-e, mint a rasszizmus? Elfogadható-e az antiszemita és az antimuszlim gyűlölködéssel szembeni kettős mérce? A különvélemény hosszan érvel amellett, hogy csak a közvetlenül az érzelmekre ható, indulatot gerjesztő szólás korlátozása megengedhető. A politikai szólás kiemelt védelmének pártolói ugyanis hisznek abban, hogy észérvekkel hosszú távon fel lehet venni a harcot akár az érzelmekkel szemben is. Vajon miért indokolt ennek az erős szólásszabadság-mércének az alkalmazását leszűkíteni a nyugat-európai bevándorlási vitára?
Bár az emberi jogokért küzdő szervezetek a Féret-ügyben győztek, a Wilders-ügy megmutatta, hogy a jogi felelősségre vonásnak nincs jó kimenetele: ha elítélik a gyalázkodót, akkor mártírszerepbe kerül, ha felmentik, akkor a szólásszabadság bajnoka lesz, holott valójában annak esküdt ellensége. Wilders például évek óta a Korán jogi betiltása mellett érvel. Úgy tűnik, az emberi jogok valódi védelmezőinek továbbra is a beszéd az egyik leghatékonyabb fegyverük. Nem korlátozni, használni kell.