Ha nincs jogunk ellenállni a zsarnoki kormányzati rendszereknek, az emberi jogokról való beszéd csak üres fecsegés.

A budaörsi önkormányzat példaértékű esete a “szolidaritási” adóval. Miként számolja fel az állam a helyi autonómiákat, és miként asszisztál ehhez a bíróság?

Az Országgyűlés megdönthetetlen vélelmekkel és fikciókkal korlátozza a magánautonómiát. Kérdés, hogy mi lehet az ilyen jogi technikák alapja és korlátja.

A szerencsejáték-piac újraszabályozása szomorú példája annak, hogy miképpen válik az önkény a jogot helyettesítve a politikai rendszer egyik fő szervező elvévé.

Magyarországon – a kilencvenes évek vitáit követően – konszenzus alakult ki abban a kérdésben, hogy az alkotmány végső értelmezője az Alkotmánybíróság. Arra azonban kevesebb figyelem összpontosult, hogy mi kötelezheti az alkotmány végső őrét.

Mauro Capelletti klasszikus megfogalmazása szerint az alkotmánybíró hatalma attól függetlenül félelmetes, hogy döntéseinek mások adnak értelmet. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az alkotmánybírák ne tudnák kikényszeríteni döntéseik végrehajtását. Ez igaz lehetne a bírák idő előtti nyugdíjazásáról szóló határozatra is.

A gyülekezési törvény nem tiltja az arc elmaszkírozását. A kormányzat ezen próbált változtatni a 2006-os utcai harcokat követően és most, a „bohócforradalom” után. A kérdés az, hogy szabad-e tiltani az arc titkolását.

Az utóbbi napokban ismét felvetődött az a Pokol Béla nevéhez fűződő gondolat, hogy a parlament érvénytelenítse az elmúlt huszonegy év alkotmánybírósági döntéseit. Ez sziszifuszi erőfeszítés.