A TASZ egy facebook bejegyzése ébresztette fel a blogszerzőt téli álmosságával egybefolyt tavaszi fáradtságából, amelyben Vámbéry Rusztem jogtudósról és jogvédőről emlékeztek meg. Ez a poszt így nekik köszönhető.

A kormány a hírek szerint március 15-én beszáll az utcai politizálásba. Nem törődve azzal, hogy a sorozatos tüntetések politikai válságot jeleznek. Politikai válságot jeleztek a nyolcvanas évek végén, 2006-ban és az utóbbi másfél évben is.

A kormányzó többség a tegnap megszavazott törvényekkel elhagyta a parlamentáris demokrácia díszleteit, és az ellenzék sem fogadja már el a ráosztott statiszta szerepet, radikálisabb politikára váltott.

Már a jobboldali sajtóban sem tabutéma Orbán távozása. Ezek a gondolatmenetek a parlamentarizmus azon logikájából következnek, amely szerint ha egy kormány politikai kudarcot vall, annak politikai következménye a politikai felelősség vállalása. Parlamentáris hagyományunkban azonban a politikai felelősségvállalásnak nincsen rögzült hagyománya.

Nagy feltűnést keltett a múlt heti Hoffmann-Pokorni vita, egyfelől a kormányzati egység sérülékenységének látványos jeleként, másfelől pedig azért, mert a kormánytöbbség frakciói nem szokták szakpolitikai szempontból is értékelhető hozzászólásokkal kényeztetni a közügyek iránt érdeklődő hallgatóságot. Pikáns, hogy éppen a kormánnyal szemben brillíroznak. Mi történik itt? Csupán egy párton belüli torzsalkodás, vagy azért itt valami többről is lehet szó?

A Szuverén szeptember 13-án lett egyéves. E szerény évforduló alkalmából, egy rövid életű, de annál jelentősebb szellemi közösség, a Szép Szó folyóirat történetét idézzük fel Fejtő Ferenc visszaemlékezéseinek a segítségével.

"Nem lesz demokrácia Magyarországon az önkormányzás elvére épülő közigazgatás nélkül." Ezzel a ma is fájóan aktuális gondolattal emlékezünk a száz éve született Bibó Istvánra, a magyar állam demokratizálása iránt elkötelezett politikai gondolkodóra.

Annak, hogy az uralmon lévő párt szabja meg a választás feltételeit, gazdag magyar hagyománya van. De ne feledjük, ez a hagyomány a demokráciával szemben határozta meg magát.

Az már eddig is közismert volt, hogy a “nemzeti egység” programját és a nemzetgazdaság talpraállítását célzó “nemzeti munkaterv” jelszavait a gömbösi politikai szótárból kölcsönözte a “fülkeforradalom” kormánya. Ezeket a párhuzamokat gazdagították a közmunka-program nyilvánosságra került részletei, és nem utolsó sorban a kormány sikerként kommunikált külpolitikai próbálkozásai.

A két világháború helyrehozhatatlan veszteségeinek az emléke sem veszi el a kedvet a háborús politikai nyelv használatától. Pedig, ha valami tanulsága lehet Trianonnak, akkor az az, hogy a politikai közösséget nem lehet ellenségképekkel pótolni.