Id. Pieter Bruegel: Farsang és böjt harca, 1559, Kunsthistorisches Musem, Bécs 

Egymástól távollévő kultúrákban nagyon hasonló alapú és rítusú szokások terjedtek el – persze számos esetben nem is álltak olyan messze egymástól, sőt egymásból inspirálódtak. A különböző farsangi jellegű ünnepek az év közel azonos időszakában kerültek megrendezésre, általában a tél végéhez, az új természeti megújuláshoz kötődtek. Az ókori görög Dionüszosz-ünnepeket vagy a római szaturnáliákat decemberben tartották, a keresztény farsang januárban kezdődött, a zsidó purim pedig március környékén.

Mindegyik ünnep számos elemében valamilyen dualisztikus szemléletmód érezhető ki, ellentét és harc a tél és a tavasz, a hideg és a meleg, a torkosság és a böjtölés, a jó és a rossz, a földi és a nem evilági, a különféle hatalmak között. A megjelenítések tele vannak különféle képzetekkel és képzelt lényekkel: démonokkal, szörnyekkel, bábukkal.

Ifj. Frans Francken: Eszter lakomája, 1630, Národní Galerie, Prága

A középkorban elterjedt farsang bár sok elemében az ókori ünnepek természeti ünnepeihez áll közel, néhány szokása a zsidó purim alaptörténetéhez hasonlít. Eszter történetére – amelyben nagybátyjával, Mordechájjal leleplezik Hámán összeesküvését a perzsa király ellen, valamint a közbenjárásukra mégiscsak megmenekülnek a zsidók a kiirtásuktól – a politikai leleplezés, az önvédelem és az igazságtétel klasszikus példájaként tekintettek az európai kultúrában, számos festmény is készült ebben a témában (például Michelangelo, Rembrandt).

Az igazság keresése a farsang sokféle szokásaiban, különböző hőfokú játékaiban is megvolt: szerepcserékben, átváltozásokban öltött testet. A feje tetejére állított világban, amikor minden a visszájára fordulhatott, bárki belebújhatott a másik bőrébe: a parasztból nemes, sőt király lehetett, a nemesből pedig paraszt. Voltak álbírósági tárgyalások is, ahol a vádlottakat bábuk vagy állatok helyettesítették – természetesen az ítélettel mindenki elégedett volt. A stilizált és szimbolikus értelemben vett verekedésig is elmentek, egy megszemélyesített színjáték során elpáholtak mindenkit, akikkel szemben egész évben valamilyen sérelmük támadt, adott esetben még a prókátort is elnáspángolták. Senki nem kerülhette el a lefokozást, a rangfosztást, de akár még a trónfosztást sem.

Jacob Jordaens: Babkirály, 1655, Kunsthistorische Museum, Bécs

A farsang egy szimbolikus, játékos, látványos esemény volt a hatalom, a rang, a státusz jelképeivel és kellékeivel. Ilyenkor megszűntek a valóságos különbségek, sok minden szabad volt, ki lehetett mondani az igazságot, azt, amit egyébként máskor nem.
Itt mindenki király lehetett – de csak egy napra, utána minden visszaváltozott, és ment a maga útján. Sőt, a szaturnáliák esetében ténylegesen meg is ölték az átmeneti, egyébként kitüntetettként fellépő királykodókat az ünnep végén – valamit valamiért.

Ekkor mégis rövid időre felbomolhatott a szokásos rend. A cél a tabuk feloldása, a vágyak kiélése, a sérelmek ellensúlyozása, egyszóval a nehézségek tompítása, az általános félelmek legyőzése volt. A karneváli szabadság ambivalenciáiban és inverzeiben az egyes dolgok nézőpontjai sokszorozódtak meg – ez a tolerancia és elégtétel napja volt.

Amennyire a hivatalosságokkal szemben az elégtételszerzés számított elsődlegesnek, ugyanakkor egymással szemben a jókívánság és kisegítés volt jellemző, már aki erre hajlandónak mutatkozott. Ilyenkor szokás volt egymást meglátogatni, megvendégelni és megajándékozni, a szegényeket akár ismeretlenül is támogatni. Goethe így fogalmazott az általa részletesen elemzett karneválokkal kapcsolatban: „A sok bolondság közt az emberi lét legfontosabb jeleneteire hívják föl figyelmünket.”

A farsangnak azért mégis a bolondság adja meg az alaphangulatát, ez jelenti legfőbb vonzerejét, talán ezért is volt oly népszerű, és maradt meg a hagyománya egészen napjainkig. Ebben közrejátszhatott az is, hogy ekkor inkább a világi dolgok kerültek előtérbe. Amennyire a többi ünnep a családé vagy a vallási közösségé, a farsang a közösségi nyilvánosság, az utca ünnepe – mondhatni, hogy az örömök ünnepe, sőt jórészt a kisszámú világias örömöké. Ez közös eleme a pogány, a zsidó és a keresztény szokásoknak. Mint tudjuk, az egész eseményt, a korabeli fesztiválokat áthatotta a színes pörgés, a mulatság, a tánc, a lakoma.

 A fenti mottó kiegészíthető még azzal: érezd jól magad! Megannyi szimbolikus kellékével, a farsang célja, hogy elűzze a gonoszt és egy kis jókedvet csináljon.