A Monetáris Tanács legutóbbi kamatdöntése kapcsán felmerül a kérdés, hogy szembefordultak-e az inflációs célkövetés rendszerével. A kérdés jogos: a romló inflációs kilátások fényében valóban kétséges a kamatcsökkentés megalapozottsága. Az ehhez hasonló monetáris politikai szemlélet fennmaradása esetén tartósan magasan ragadó inflációval számolhatunk, ami ráadásul a növekedésre sem lesz egyértelműen jótékony hatással.
A Federal Reserve minapi döntése eszközvásárlási programjának harmadik köréről (QE3) jó hír volt a további monetáris politikai ösztönzés híveinek.
A válságra válaszul a világ fejlett országai, főleg az Egyesült Államok, de az euróövezet is, jelentős gazdaságpolitikai élénkítésbe kezdtek.
Az amerikai elnökválasztási vitában a republikánusok részéről felmerült, hogy az Egyesült Államoknak esetleg vissza kéne térnie az aranystandardhoz. A felvetés heves reakciókat váltott ki a legtöbb közgazdász részéről, akik mind egyértelműen ellenezték a nem túl megalapozott ötletet (köztük Barry Eichengreen, Paul Krugman vagy Ryan Avent). Ezek kapcsán hasznos lehet áttekinteni, hogy hogyan is működik az aranystandard, és milyen érvek szólnak mellette és ellene.
Az európai valutaunióban kialakult külkereskedelmi egyensúlytalanságokat az eladósodott országok belső leértékelése vagy az északi országok magasabb inflációja is megállíthatja. Az utóbbi megoldás kedvezőbb lenne.
Egyre többen javasolják, hogy az Európai Központi Bank vásároljon a bajba jutott államok kötvényeiből. Ennek vannak veszélyei, de a pénzügyi stabilitást fenyegető kockázatok indokolják a központi bank színre lépését.
Az eltérő gazdasági struktúrák miatt a válság különbözőképpen sújtja az euróövezet országait. Ha Európa komolyan gondolja az integrációt, akkor az euró fenntartásához egységesebb költségvetési politikára lesz szükség.
Az euróövezet helyzete hasonlít a korábbi monetáris rendszerek problémáihoz. Mivel az eurózónából való kilépés hatalmas károkat okozna, a csőd vagy a bajban lévő országok végleges kisegítése jelenthet megoldást.
Mondják, hogy az alacsonyabb kamatok és a magasabb infláció jótékonyan hatna a növekedésre. Ez a pozitív hatás azonban valószínűleg rövid távú lenne, az infláció viszont tartósan magas maradna.
A bajba került eurózónatagok nem tudják javítani versenyképességüket a valutájuk leértékelésével. Elképzelhető, hogy ehelyett a nominálbéreket kell csökkenteniük. Tanulsággal szolgálhat a balti államok példája.