A cikksorozat első részében azt a kérdést tettem fel, hogy vajon milyen esély van a demokratikus kultúra torzulásainak meghaladására. E torzulás mibenlétének feltárása után immár lehetőség nyílik egy válaszkísérlet kidolgozására, a különböző modernizációs sajátosságú régiókat összehasonlítva.

Modernizációs szempontból az ország alapvetően három részre szakad. Észak-Magyarország, Észak- és Dél-Alföld, valamint Dél-Dunántúl modernizációs hátrányokkal jellemezhető csaknem minden területen. A gazdasági és munkaerő-piaci mutatók jelentős lemaradásra utalnak, a foglalkozásszerkezet pedig a mezőgazdasági és ipari szektor relatív túlsúlyára. Mindennek hatására az életszínvonallal való elégedetlenség e régiókban a legmagasabb, ami kifejeződik abban is, hogy a fogyasztás elsősorban az elemi létszükségletek biztosításában merül ki. E nehézségek értelemszerűen kihatnak a lelki életre is: a szorongásos és depressziós tünetek előfordulása itt a legmagasabb. Továbbá nyomot hagynak a világmagyarázat politikai keretein is: a nemzeti-radikális formációk támogatottsága itt a legnagyobb az országban.

Közép-Magyarország e régiók ellenpontjaként jellemezhető. A gazdasági és munkanélküliségi mutatók itt a legjobbak az országban, a foglalkozásszerkezetben a szolgáltató szektor dominál, az életszínvonallal való elégedettség itt a legmagasabb, a fogyasztás a szükségleteken túl az élmények kielégítésére is kiterjed, a szorongásos és depressziós tünetek előfordulása relatíve alacsony, továbbá a társadalmi folyamatok értelmezésének politikai keretei itt a legheterogénebbek. Közép- és Nyugat-Dunántúl a fenti mutatók tekintetében köztes helyet foglal el. Ilyenformán egy sajátos modernizációs lejtő jellemzi az országot, melynek csúcsa az ország centruma, meredeksége pedig a kelet–nyugati iránytól függ.

Az állampolgári kultúra típusainak regionális megoszlása a fentiek értelmében a modernizáció hatását fejezi ki. Közép-Magyarországon a politikai elidegenedés és a passzív antiradikalizmus csoportjába tartozó fiatalok átlag feletti arányban fordultak elő, a frusztrált antidemokraták átlagos arányban, míg az aktivizmus különböző formái átlag alatti arányban. Ebben az értelemben a leginkább modernizált régióban az állampolgári kultúra felemás képe rajzolódik ki.

A fiatalok csaknem 60%-a a passzivitás valamilyen formájával jellemezhető, igaz, közöttük a demokrata értékeket elsajátítók aránya magas. Vagyis úgy tűnik, hogy a modernizációs sikerek bár az értékek szintjén demokratizálódást eredményeznek, ugyanakkor annak egy beszűkült, passzív formáját. A demokrácia ezen fiatalok számára magától értetődő adottságként jelenik meg, amivel kapcsolatban nincs sok tennivalójuk, így sokuk teljesen elfordul a közélettől, mások egyfajta „naiv demokrata” perspektívájából szemlélik azt, anélkül hogy bármilyen szinten is bevonódnának formálásába.

Közép- és Nyugat-Dunántúlon a politikai elidegenedettség és frusztráció, valamint a populista aktivizmus átlag alatti, a passzív antiradikalizmus, a pártpolitikai és a civil aktivizmus pedig átlag feletti gyakoriságban fordul elő. Mindez arra utal, hogy a modernizációs szempontból köztes pozícióban található régiókban, ahol reális esélyt látnak az előrelépésre a fiatalok, ugyanakkor relatív hátrányaikkal is tisztában vannak, sikeresebb a demokratikus kultúra elsajátítása, mint a leginkább modernizált régióban.

Bár a demokratikus értékekkel párosuló passzivitás itt is megjelenik, továbbá az aktivitás sem minden esetben párosul demokratikus értékekkel, az elidegenedés, a frusztráció és a populizmus iránti fogékonyság alacsony foka a demokratikus kultúrát erősíti. Ebben az értelemben a köztes régiók egyszerre rejtenek magukban olyan motivációs lehetőséget, ami a leginkább modernizáltak számára már nem adott, hordozzák magukban a változtatásra való törekvés antidemokratikus vadhajtásainak és a passzivizálódásnak a veszélyét.

A modernizációs szempontból leghátrányosabb helyzetű régiók az állampolgári kultúra szempontjából két csoportra oszthatók. Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön és Dél-Dunántúlon a passzív antiradikálisok aránya átlag alatti, a politikailag elidegenedettek és frusztráltak aránya átlagos, a populista, nemzeti, civil és politikai aktivitás átlag feletti. Ez alapján úgy tűnik, hogy ezekben a régiókban a legnagyobb a késztetés a változtatásra, akár a demokratikus értékek figyelmen kívül hagyása árán is. Különböző formát öltő aktivitási szándékát a fiatalok csaknem 60%-a fejezte ki.

Ebben az értelemben úgy tűnik, hogy a modernizációs hátrányok önmagukban politikai mobilizáló erővel bírnak. Ugyanakkor minél nagyobbak ezek, annál elkeseredettebb megoldási kísérletekre is fogékonnyá tesznek, amit elsősorban a populista ideológiájú politikai erők használnak ki.

Dél-Alföldön a fentiekkel szemben egy beletörődő állampolgári kultúra körvonalai rajzolódnak ki. Miközben a politikailag elidegenedettek és frusztráltak aránya az országban itt a legmagasabb, a passzív antiradikálisok aránya is átlag feletti. A passzivitás különböző formái így összességében a fiatalok kétharmadára jellemzőek.

Dél-Alföld ebben az értelemben egy sajátos megakadásról tanúskodik. Szemben a többi hasonló modernizációs adottságú régióval, az itt lakók a hátrányokat olyan nagy mértékűnek észlelik, hogy lemondanak a változtatás lehetőségéről. A kilátástalanság sokakban frusztrációt, elidegenedést vagy egyszerűen tehetetlenséget szül, konzerválva a fennálló viszonyokat.

A különböző modernizációs helyzetben lévő régiók állampolgári kultúrabeli különbségeit áttekintve világossá válik, hogy eltérő kihívások és társadalompolitikai lehetőségek jellemzik őket. A leginkább modernizált területeken a demokratikus értékek kialakítása kevésbé, sokkal inkább következményeik és tétjeik felismerése a fő probléma; más szóval annak elérése, hogy ezen értékek ne iskolás tudásként vagy valóságidegen ideálként funkcionáljanak, hanem tényleges cselekvések kiindulópontjaként. Olyasvalamiként, amelynek segítségével társadalmi igazságtalanságok válnak hozzáférhetővé és megváltoztatásuk reális célkitűzéssé.

A közepesen és kevéssé modernizált terepeken a fő kérdés a megváltoztatandóként észlelt nehézségek kezelésére törekvő aktivitás demokratikus mederbe terelése. Vagyis annak kézzelfoghatóvá tétele, hogy a társadalmi problémák antidemokratikus keretek között történő kezelése csak újabb, potenciálisan hasonlóképpen súlyos nehézségeket szül. Végül a megakadt, reményvesztett helyszíneken a fő kérdés a tanult tehetetlenség feloldása, ami egyaránt magában foglalja a cselekvésre való motivációt és a demokratikus cselekvési alternatívák hangsúlyozását.

Belátható, hogy e különböző célkitűzések megvalósításához eltérő, célzott társadalompolitikákra van szükség. Míg az aktivitásra való motivációhoz a bizalom kialakulási feltételeinek, valamint a társadalmi igazságtalanságokhoz való hozzáférés biztosítása szükséges, addig a demokratikus értékek elsajátításához az elismerési viszonyok megtapasztalása. E célkitűzések megvalósítása egyaránt magában foglalja a család strukturális pozíciójára vonatkozó, a családon belüli érzelmi-kommunikációs klímát vagy a kortárs csoportot érintő, továbbá iskolai és nyilvánosságbeli intézkedéseket.

Dahrendorfnak a rendszerváltás időszakából származó elhíresült mondása szerint „[e]gy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell”. Sokszor ezt az idézetet mintegy önmegnyugtatásként emlegetik, mondván, a társadalmi változásokhoz sok idő kell. Az ilyen típusú önmegnyugtatás azonban veszélyes: azt az illúziót kelti, hogy az idő úgyis elrendezi a dolgokat.

Ez azonban, ahogy a fentiekben próbáltam bemutatni, korántsem igaz. A modernizáció minden fázisában azonosíthatók azok a csapdák, amelyek a demokratikus kultúra kialakulását erodálják vagy ellehetetlenítik. Ezek a veszélyek maguktól aligha hárulnak el, csakis a tudatos, célzott társadalompolitikák és nem utolsósorban a civil társadalom erőfeszítései révén. Az állampolgári kultúra kialakulását meghatározó tényezőknek és a különböző modernizációs fázisok jellemző kihívásainak aprólékos feltárása ezekhez a törekvésekhez kínál fogódzókat.

Részletesebb elemzések a fentiekről a L’Harmattan Kiadónál hamarosan megjelenő, Demokratikus kultúra és modernizáció – Állampolgári szocializáció 20 évvel a rendszerváltás után című könyvben olvashatók.

Cikksorozat első része: A demokratikus kultúra esélyei

Cikksorozat második része: Demokratikus értékek és hiányuk

Cikksorozat harmadik része: Az aktivitás mozgatórugói

Cikksorozat negyedik része: Az állampolgári kultúra típusai