A budaörsi önkormányzat példaértékű esete a “szolidaritási” adóval. Miként számolja fel az állam a helyi autonómiákat, és miként asszisztál ehhez a bíróság?

Hódmezővásárhely tanulsága: a kormányváltás lehetséges. Ehhez azonban a pártok önkorlátozására van szükség. Ebben áll történelmi felelősségük.

A NER látszólag stabilan őrzi támogatottságát. Azonban legitimációs tartalékai kimerülőben vannak, ami egyszerre destabilizálja és valószínűsíti radikalizálódását.

A populisták jó demokratának nevezik magukat, miközben ellenfeleiket antidemokratikusnak bélyegzik. Nincs igazuk, mert nincs demokrácia szabad állampolgárok, politikai ellenzék, alkotmányos eljárások és nemzetközi együttműködés nélkül.

| 2014-7-30

Az Alkotmánybíróság jóváhagyta a szövetkezeti hitelintézetek „integrálását”. Az egyik alkotmánybíró ráadásul politikai elfogultsággal vádolta meg azokat a bírákat, akik konkrét ügyekben kezdeményezték az AB eljárását.

| 2014-7-28

Orbán beszéde hivatalos állásponttá tette a rendszerváltás eszméinek, a liberális demokráciának a megtagadását. Állításával szemben a liberális demokráciának nincsen sikeres alternatívája a fejlett társadalmakban.

| 2014-7-25

Mi a helyzet, ha nyugdíjas rendőrtiszt irodalmi munkásságában, amatőr tudományos kutatásaiban rasszista előítélet bukkan fel? És mi változik, ha a rendőrt városi polgármesternek választják?

| 2014-7-21

A Pásztor-ügy önmagán túlmutató jelentőséggel bír, ugyanis két olyan problémát hoz a felszínre, mint a romák mai helyzete és jövője, illetve a magyar baloldal identitásválsága, melyek fontosabbak egy egyszerű polgármesteri széknél.

| 2014-7-16

A nemzetek feletti demokrácia megteremtésének fontos állomása lehet, hogy az európai pártok programokat mutattak be, elnökjelölteket állítottak, majd megválasztották Junckert. A folyamatot nem csak a kormányfők ellenállása hátráltatja.

| 2014-7-12

A cigányság helyzetével kapcsolatos őszinte beszéd nem a cigánybűnözőzéssel kezdődik, hanem azzal, ha kimondjuk: a helyzet enyhe javulása is sok-sok áldozatot követelne a többségtől és a kisebbségtől egyaránt.

| 2014-7-3

Putyin Oroszországa sokféle eszközzel igyekszik hatalma alatt tartani az egykori szovjet tagköztársaságokat. Az Eurázsiai Gazdasági Unió a nyugati integráció gyengítését és az orosz államfő hatalmának megerősítését szolgálja.

| 2014-6-23

A kormány az elmúlt hónapokban, teljesítve ígéretét „folytatja”, amibe 2010-ben belekezdett, ezáltal pedig egy konszolidálhatatlan rendszert épít ki.

| 2014-6-14

Orbán Viktor egy friss rádióinterjúban a halálbüntetés elrettentő hatása mellett érvelt, pedig az jelenleg sem empirikusan, sem logikailag nem igazolható. Ráadásul e szankció tényleges bevezetése igazságtalanabbá tenné a büntetőjogi rendszert.

| 2014-5-22

A „szárszói” értelmiség szerepzavara és ítéletalkotásának csődje nem érinti a liberális felfogás alapjait.