Társadalom

Az európai uniós válságkezelés problémái felvetik azt a kérdést, lehetséges-e olyan, nemzeteken átnyúló politikai döntéshozatal, amely összhangba hozható a politikai autonómiáját követő polgár eszményével. A kérdés megválaszolásához segítséget nyújthatnak Jürgen Habermas újabb előadásai és írásai – amelyeket érdemes kritikusan követnünk.

Az amerikai Legfelső Bíróság tárgyalójában folyik a melegházasságról szóló vita. Az ülés szünetében a Szuverén fültanúja volt két megfigyelő – Előd és Ronald – érdekes beszélgetésének.

Teher alatt nő a pálma, rossz időkben is születnek jó művek, szokták mondani. Ez igaz, csak kevesebb. Meg ez egyébként is sovány vigasz. Számos olyan művészt ismerünk, akiket az utókor jelentősnek tart amiatt, mert kíméletlenül jól ítélték meg és reagáltak saját korukra, csak éppen nem élték túl azt a kort és környezetet – átvitt és szó szerinti értelemben egyaránt.

A kormány egyre inkább igyekszik margóra szorítani civil ellenzékét, mondván, őket senki sem választotta. Kérdés: nem érti vagy nem ismeri el a demokrácia alapelveit?

A decemberi diáktüntetések nem csupán láthatóvá tették a felelőtlen kormányzást, egyúttal a demokráciára vonatkozó élmények forrásaként is szolgáltak. Kérdés: hogyan tovább?

Egy alkotmányos csel után ismét helyzetbe hozták az ultrákat. Bővül a szektoruk, nagypályások lesznek. Kell egy csapat, a lelátók viszont kongnak az ürességtől.

Az Együtt 2014 nagy igényekkel lépett a porondra. Kérdés: ezek miként valósíthatók meg?

Egy meglepő és merész idézet miatt döntöttem úgy, hogy segítségül hívom legkedvesebb XVIII. századi filozófusomat, Condorcet-t, hogy a politikai felelősség – és ezen belül a jövő nemzedék iránti felelősség – fogalmának kialakulását illusztráljam.

A 20. század értelmezése és az ezen alapuló nemzeti identitás a Fidesz szavazóbázisának alapja. Felmutatható-e ezek ellenzéki alternatívája?