Az Orbán-rendszerben a demokrácia és a jogállam csak megtévesztő látszat. Aki nem beszél erről világosan, az az autokratának tesz ezzel szolgálatot.
Hogyan lehet érdemben beszélni az Izrael-Hamász háborúról? A tudásszociológia eszközeinek segítségével kerestünk választ.
Az AI-nak pozitív hatása lehet a bolygónkra és az emberi létre, azonban megvan a kockázata is. Fontos, hogy mindezekkel legyünk tisztában az AI fejlesztésének során.
Az igazi ellenzék nem csak kritizálja a rendszert, hanem azon is dolgozik, hogy leváltsa azt. Ehhez középtávú célokat kell kitűzni, amelyek motiválják az embereket, és lehetővé teszik egy erős, egységes rendszerváltó mozgalom létrehozását.
Tóth Balázs Gergely |
2012-05-04
Az Alkotmánybíróságnak továbbra is van mozgástere saját hatáskörének értelmezése során. Viszont ha ma szűken értelmezi a hatáskörét, holnap nem lesz mint értelmezni.
Miklósi Zoltán |
2012-04-29
Ha Gyurcsány nem tudja napokon belül megcáfolni a szakdolgozatával kapcsolatos gyanút, akkor távoznia kell a demokratikus politikából. Esete nyilvánvalóan hasonló a Schmitt-ügyhöz, de itt másról is szó van.
Kirs Eszter |
2012-04-26
Márciusban megszületett a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság első ítélete. Az eljárási nehézségek ellenére Thomas Lubanga Dyilo kongói hadúr elítélése történelmi jelentőségű.
Sik Domonkos |
2012-04-20
A Fidesz állóháborúja töretlenül folytatódik, s ez közvetlen negatív következményein túl pusztító hatással van a demokratikus állampolgári szocializációra is.
Bartha Bálint |
2012-04-19
Izraelben egyre többet spekulálnak az iráni nukleáris létesítmények elleni katonai akcióról, miközben kevés szó esik a diplomáciai megoldásról, amely megakadályozhatná a fegyveres konfliktust.
James A. Golds… |
2012-04-18
Az európai politikai és gazdasági intézményekbe vetett hitet felőrlő adósságválság közepette azt várnánk, hogy a politikai vezetők mindent megtesznek az egységet szimbolizáló intézmények megerősítéséért. Ehelyett azonban hagyják, hogy a második világháborút követő európai integráció egyik ékkövének tartott Emberi Jogok Európai Bírósága veszélybe kerüljön.
Szigeti Tamás |
2012-04-10
Egyre többször fordul elő, hogy a kormány és hatóságai tudatosan és törvénysértő módon nehezítik a tüntetések megtartását. Vajon a békés tüntetés szervezőinek mindig tiszteletben kell-e tartaniuk a nyíltan törvénysértő rendőrségi tiltást?
Krokovay Zsolt |
2012-04-08
Menesztették a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatóhelyettesét, mert egy brit tudományos fórumon azt mondta, hogy indokolatlannak és károsnak tarja a genetikailag módosított növények elleni hisztériát. Az Oktatói Hálózat alapítóinak FB-csoportjában felvetődött, nem kellene-e az oktatóknak, kutatóknak tiltakozniuk. Talán igen, mivel nyilvánvalóan rájuk is tartozik a dolog, de szerintem nem mindegy, hogy egész pontosan mi ellen, és milyen alapon.
Robert J. Shiller |
2012-04-06
Gyakran nagy – talán túlságosan nagy – jelentőséget tulajdonítanak az euróövezet lehetséges szétesésének. Sokan úgy vélik, hogy az euróövezet felbomlása – például Görögország kilépése és a drachma újbóli bevezetése – olyan politikai kudarcot jelentene, amely Európa stabilitását is fenyegetné.
Hüttl Tivadar |
2012-04-05
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság beleszólt a Köztársasági Elnöki Hivatal ellen zajló perbe. A per tárgya a kegyelmi határozatok nyilvánossága. Közbeavatkozásával a hatóság emeli a tétet.

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.