A szabadság és a testvériség iránt elkötelezett Magyarországon nemcsak üres szónoklatokra kerülne sor március 15-én, hanem felelős tettek bejelentésére is. Mondjuk a líbiai szabadságharc menekültjeinek megsegítésére.

A rezsiköltségek befagyasztása – több más intézkedéssel együtt – arra utal, hogy a kormány szerint az árak politikai szabályozása megoldást jelent a gazdasági problémákra. Ez azonban inkább alacsonyabb beruházásokhoz és hiányhoz vezethet.

A semmisségi törvényjavaslat valódi sérelmeket elfogadhatatlan eszközzel akar orvosolni. Politikai üzenete az, hogy a nem jobboldali kormányzás idején a közhatalom működése is illegitim.

Az arab világra kiterjedő demokráciamozgalmak kimenetele ma még megjósolhatatlan, az események főbb mozgatórugói azonban látszanak. Nem az országok GDP-je hasonló, hanem silány szabadságfokuk és illegitim hatalmaik.

Ha az alkotmánytervezők komolyan vennék a választójog elveit, akkor nem a határon túliak, a csecsemők és a kisgyermekek szavazati jogán gondolkodnának, hanem a gondnokoltakén és a tinédzserekén.

A közvélemény-kutatásokból származó tapasztalatok alapján világos, hogy a Fidesz alkotmánykérdőíve nem a választók valódi preferenciáit mutatja ki. Célja sokkal inkább az alkotmány legitimálása, mint a valódi közvélemény megismerése.

1996-ban berlini és budapesti joghallgatók közös szemináriumán vettem részt. Ekkor ismertem meg a magyar alkotmánybíráskodást, és ekkor hallottam először az aktivizmus kifejezést. Ez még a Sólyom-bíróság időszaka volt, amelyet olyan döntések fémjeleztek, mint a halálbüntetés eltörlése, a visszamenőleges hatályú joghátrányok megtiltása és a Bokros-csomag felülvizsgálata. A német diákok a szemináriumon nem igazán értették, mit értenek a magyar egyetemisták aktivizmus alatt, amivel kritizálták az Alkotmánybíróságot. Végül is nem az a bíróság dolga, hogy értelmezze az alkotmányt, és ha indokolt, védje meg a polgárok alapvető jogait a törvényhozással szemben?