Magyarország körül csend lett. A nemzeti-konzervatív kormányzatnak a média megzabolázására tett kísérlete körül felkavarodott por leülepedett. Az Európai Bizottság a médiatörvény módosítását követelte, és meg is kapta, a sajtószabadságot fenyegető közvetlen veszély, úgy tűnik, elhárult. Orbán Viktor miniszterelnök gratulálhat magának: számára az ügy mindent egybevetve jól végződött. Igaz, el kellett tűrnie, hogy a médiatörvény miatt Brüsszelben kissé megleckéztessék, de még így is olcsón megúszta, ha figyelembe vesszük, mi is történik valójában Magyarországon. Ott ugyanis eltűnőben vannak az ország alkotmányos alapjai. Kétséges, hogy Magyarország alkotmányos állam marad-e a szó szokásos értelmében.

Izlandon a múlt évben alkotmányozási folyamat indult, amelybe a választópolgárok is bekapcsolódhattak. Az alkotmány sorsa azonban végső soron a jelenlegi és azt követő parlament képviselőinek a kezében van.

A rendszerváltás alkotmányát nem tartalmi hibái, hanem a magyar politika évtizedes válsága sodorta el. Az Orbán-alkotmány azonban nem lezárni, hanem kiteljesíteni fogja ezt a válságot.

A kommunikációtudományokban uralkodó felfogás szerint a médiakoncentráció mértéke, a médiakínálat sokszínűsége és a média pluralizmusa között érdemi összefüggés van. A médiaágazatok koncentrált szerkezete megnehezítheti vagy egyenesen megakadályozhatja bizonyos nézetek nagyközönséghez való eljutását, ami a demokratikus közvélemény kialakulásának egyik előfeltétele. A médiakoncentráció és a sokszínűség közötti összefüggés áttételesen és tendenciaszerűen érvényesül, a közvetlen ok-okozati hatások kimutatása a legtöbb esetben megoldhatatlan feladat.

„Új, duális szakképzési rendszert teremtünk a régi magyar hagyományok és a jelenlegi német gyakorlat mintájára” – ígéri a Széll Kálmán-tervnek nevezett Orbán-csomag. A kormány szerint megszűnik az az áldatlan állapot, hogy a tanulók a feleslegesen hosszú képzési idejük nagy részét általános ismeretek elsajátítására fecsérlik, miközben a vállalatok szakmunkáshiánnyal küzdenek.

Akárhogy is dönt végül a Fidesz a gyermekek után járó többletszavazatok ügyében, a generációk közötti igazságosság kérdései megkerülhetetlenek maradnak. Az egyenlő választójog elvének csorbítása azonban igazolhatatlan eszköz a kívánt célok elérésére.

A kormánykoncepció a történelmi egyházakat privilegizálja, és ellehetetleníti a szabad egyházalapítást. Ez nemcsak az állam semlegességét és a vallásszabadságot sérti, hanem bénítja az oktatási és szociális ellátórendszert is.

Közel fél évszázaddal ezelőtt, a II. vatikáni zsinaton a katolikus egyház az „idők jeleit” felismerve kivételes elhatározottsággal vállalkozott modernségbeli helyzetének újraértékelésére. Az egyházi nagygyűlés nem alkotott új tantételeket. Ellenkezőleg: felnyitotta a „dogmatikus” gondolkodásmód zárt struktúráját, elfogadta a keresztény hagyomány dinamikus történetiségét, és a legkülönbözőbb területeken párbeszédet indított el az immár önértékében és kulturális sokféleségében méltányolt „világgal”.