Az AI-nak pozitív hatása lehet a bolygónkra és az emberi létre, azonban megvan a kockázata is. Fontos, hogy mindezekkel legyünk tisztában az AI fejlesztésének során.
Az igazi ellenzék nem csak kritizálja a rendszert, hanem azon is dolgozik, hogy leváltsa azt. Ehhez középtávú célokat kell kitűzni, amelyek motiválják az embereket, és lehetővé teszik egy erős, egységes rendszerváltó mozgalom létrehozását.
A Törökország és Szíria területén történt földrengés egyszerre mutat rá a katasztrófák morális tétjeire és a katasztrofizáció veszélyeire.
Figyelemreméltó, hogy sem konzervatív, sem marxista korában nem tévesztette szem elől az emberi jogok alapvető jelentőségét, pedig ez távolról sem volt magától értetődő.
Kovács Kriszta
|
2011-01-09
A felvételi eljárás célja, hogy kiderüljön, ki van megfelelő képességek birtokában ahhoz, hogy részt vegyen a felsőoktatásban. A többletpontok a jó képességű, de társadalmi-gazdasági szempontból hátrányos helyzetű diákoknak adnak esélyt az egyetemre jutásra.
Sólyom Péter
|
2011-01-07
Számon kérhetőek-e az emberi jogok a muszlim hitűeken? Az Európa-szerte fellángoló multikulturalizmus-vitáknak és a globális társadalom jövőjének egyik alapvető kérdése ez.
Rainer Forst
|
2011-01-07
Az emberi jogokról folyó mai vitát egy paradoxon jellemzi. Az emberi jogok egyrészt egy globális rend lingua francáját testesítik meg, másfelől azonban meglehetősen vitatott az igazolásuk és ennek folytán az érvényességük is. Miként lehetséges az, hogy miközben a morális méltóságtól fénylő jogok az egész világon érvényesek, és megsértésüket nemzetközi szankció sújtja, megalapozásuk mégis a levegőben lóg?
Szigeti Tamás
|
2011-01-06
A titkos dokumentumokat közlő nemzetközi internetes szervezetet a jogvédők és a média hajlamos az információszabadság hősének, a kormányok viszont kiberterroristának tekinteni.
Ludassy Mária
|
2010-12-29
Bár azok a filozófusok, akikről szólni szeretnék, csak annyiban kapcsolhatók a középkori universitaseszményhez, hogy maguk is a jezsuitáknál tanultak, egy nagyon fontos filozófiai alapkérdésben legantiklerikálisabb pillanataikban sem szakadtak el tanítóik értékrendszerétől: nevelési eszméiket, egyetemtervezeteiket az egész emberiség számára szánták, ennyiben mindig megmaradtak „katolikusnak”, az egyetemesség képviselőinek. Ám azzal, hogy szekularizálták ezen egyetemességet, a docete omnes gentes parancsolatát, modern dilemmáinkat vetítették előre, vagy ha úgy tetszik, a modernitás dilemmáit fogalmazták meg.
Miklósi Zoltán
|
2010-12-23
Az elmúlt fél évben a kormánytöbbség demokratikus jogállam ellen intézett támadásai elérték azt a kritikus tömeget, amikor arról beszélhetünk, hogy a lépések együttes hatására áttört az alkotmányosság fala.
Tóth Gábor Attila
|
2010-12-20
A készülő alkotmány pártolói a lengyel mintát emlegetve igénylik az ezeréves történelem és a keresztény vallás megjelenítését. A javasolt szövegek azonban ellentétesek a preambulum rendeltetésével, és beszédes torzói a lengyel megoldásnak.