Hosszú évekig élt az a hamis és rengeteg kárt okozó szemlélet, amely szerint a bírósági szervezet reformja befejeződött az 1997-ben elfogadott két kétharmados törvénnyel. Ez a nézet mindenki számára kényelmesnek tűnt, hiszen azok a változtatások, amelyekre azóta is szükség van, megbontották volna a felelőtlenség, következménynélküliség, alacsony színvonal régi konszenzusát. A jogállamnak megfelelő bírói működés mentális fejlődést igényelt volna, a bírói szerep lényegének átalakulását vagy ahogy a szakirodalom gyakran fogalmaz, a bírói ideológia megváltozását.

A közép-európai posztkommunista országok mindegyike új alkotmányt fogadott el a rendszerváltás után. Kivéve Magyarországot. A most készülő alkotmány nem pótolhatja a mulasztást, mivel más a célja, mint a többinek.

Az emberi jogok érvényesítése nem belügyi kérdés. Az egyetemes ENSZ-dokumentumok mellett Európa, Amerika és Afrika regionális egyezményekben garantálja e jogokat. Japán a hiányzó kelet-ázsiai biztonsági együttműködést szorgalmazza.

A kormány földindulásszerű nyugdíjrendszer-átalakításával kapcsolatban a szociálpolitikus szakma java része döbbenten hallgat. Nehéz a témában megszólalni, hiszen ami történik, az az eddigi szociálpolitikai gondolkodás keretein kívül esik.

Az új sajtószabályozás filozófiája, hogy szűnjön meg a piaci szemléletű, „öncélú sajtószabadság”, és helyette „közösségelvű értékrendet” közvetítsenek a sajtótermékek. A kormányzat valóban bezárná a boltot.

Viták folynak az Alkotmánybíróság hatáskörének „alkotmányellenes” szűkítéséről és arról, hogy a készülő új alkotmány összeegyeztethető-e az alkotmányosság elveivel. Ennek kapcsán megfogalmazok egy kérdést, amelyről viszonylag kevés szó esik. Mondhatjuk-e, hogy az alkotmányjog legfontosabb elvei lényegében azonosak az egész világon, de legalábbis az európai kontinensen, így bármely alkotmánymódosítás vagy új alaptörvény megítélhető a közös elvek alapján?

Nem megalapozott az a vélekedés, hogy a társadalom közönyösen szemléli a kormánytöbbség jogállamellenes lépéseit.