Az AI-nak pozitív hatása lehet a bolygónkra és az emberi létre, azonban megvan a kockázata is. Fontos, hogy mindezekkel legyünk tisztában az AI fejlesztésének során.
Az igazi ellenzék nem csak kritizálja a rendszert, hanem azon is dolgozik, hogy leváltsa azt. Ehhez középtávú célokat kell kitűzni, amelyek motiválják az embereket, és lehetővé teszik egy erős, egységes rendszerváltó mozgalom létrehozását.
A Törökország és Szíria területén történt földrengés egyszerre mutat rá a katasztrófák morális tétjeire és a katasztrofizáció veszélyeire.
Figyelemreméltó, hogy sem konzervatív, sem marxista korában nem tévesztette szem elől az emberi jogok alapvető jelentőségét, pedig ez távolról sem volt magától értetődő.
Winter Ádám |
2010-12-08
Szikra Dorottya |
2010-12-06
A kormány földindulásszerű nyugdíjrendszer-átalakításával kapcsolatban a szociálpolitikus szakma java része döbbenten hallgat. Nehéz a témában megszólalni, hiszen ami történik, az az eddigi szociálpolitikai gondolkodás keretein kívül esik.
Szigeti Tamás |
2010-12-06
Az új sajtószabályozás filozófiája, hogy szűnjön meg a piaci szemléletű, „öncélú sajtószabadság”, és helyette „közösségelvű értékrendet” közvetítsenek a sajtótermékek. A kormányzat valóban bezárná a boltot.
Tóth Balázs Gergely |
2010-12-04
Halmai Gábor |
2010-12-03
Viták folynak az Alkotmánybíróság hatáskörének „alkotmányellenes” szűkítéséről és arról, hogy a készülő új alkotmány összeegyeztethető-e az alkotmányosság elveivel. Ennek kapcsán megfogalmazok egy kérdést, amelyről viszonylag kevés szó esik. Mondhatjuk-e, hogy az alkotmányjog legfontosabb elvei lényegében azonosak az egész világon, de legalábbis az európai kontinensen, így bármely alkotmánymódosítás vagy új alaptörvény megítélhető a közös elvek alapján?
Miklósi Zoltán |
2010-12-02
Nem megalapozott az a vélekedés, hogy a társadalom közönyösen szemléli a kormánytöbbség jogállamellenes lépéseit.
Winter Ádám |
2010-12-01
Muraközy Balázs |
2010-11-29
A nyugdíjak államosítása rombolja a pénzügyi tudatosságot, és növeli a paternalizmus iránti igényt. A Kádár-kori gondoskodó államot idéző gazdaságpolitika megnehezíti, hogy az emberek hasznos eszköznek tekintsék a pénzügyeket.
Apor Péter |
2010-11-29
A gróf személye indulatokat kavar: egyrészt a kommunistákkal lepaktáló országvesztő politikáról alkotott jobboldali mitológia megtestesüléseként, másrészt a magyar progresszió félbemaradt vállalkozásának jelképeként kelthet felfokozott érzelmeket.
Sik Domonkos |
2010-11-26
A radikális pártok térnyerése európai jelenség. A háttérben részben generációs hatások és elismeréshiány áll. Vajon a demokratikus többség mindent megtesz-e az elismerésért, hogy megelőzze az erőszakot?

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.