A jelenlegi politikai rendszer strukturális válságba jutott. Ebben a helyzetben a Tisza Pártnak a választási rendszer reformjának ígéretével kell garanciát adnia a többi ellenzéki szavazó számára a jövőbeli, tisztességes politikai versenyre.
A szemünk előtt válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy az Orbán Viktor által felépített rendszer mennyi területen mondott csődöt. Minél többen látják ezt be, annál jobb esélye van, hogy társadalmi támogatottságot kapnak alternatív törekvések.
Manapság a szuverenitás szót sokan az állampárthoz kötik, amely Szuverenitásvédelmi Hivatalt működtet. Az úgynevezett szuverenisták Európa-szerte uralomra törnek. A szavak abuzálása azonban nem szünteti meg az értelmes jelentésüket.
Az Orbán-rendszerben a demokrácia és a jogállam csak megtévesztő látszat. Aki nem beszél erről világosan, az az autokratának tesz ezzel szolgálatot.
Misetics Bálint
|
2016-05-22
Új kötet jelenik meg Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás címmel. A könyv nemcsak elsőrangú elemzések gyűjteménye, hanem felhívás is a cselekvésre. A szerkesztő bevezetőjét közöljük kissé átdolgozott formában.
Tóth Gábor Attila
|
2016-04-21
Az autoriter kormányzatok hatástalanítják az alkotmánybíróságot. A magyar helyzet mégis más, mint a lengyel: nincs védelemre méltó alkotmány, és új bírók választása nem hoz változást. Van alkotmánybíróság, de nincs alkotmánybíráskodás.
Tóth Balázs Ge…
|
2016-04-12
A Kiss László-ügyben a közérdek és az állampolgárok közérdekű információhoz való joga kívánja meg a tettes nyilvános beazonosítását. Az eset kavarta indulatok azonban veszélyeket is hordoznak magukban.
Kovács Kriszta
|
2016-04-10
A brüsszeli terrortámadás után a magyar kormány továbbra is az EU-val és a menekülőkkel szembeni gyűlöletet gerjeszti. A mögöttes cél a kormányfői hatalom kiterjesztése. Az alaptörvény módosítása nem támogatható.
Ian Buruma
|
2016-04-01
Vezető európai politikusok divatba hozták a népszavazást. Tudják, hogy sok választópolgár nem bízik a képviselőkben. Ám a referendum gyakran nem a demokráciát szolgálja, hanem azokat, akik azt híresztelik, hogy a Nép hangján szólnak.
Sik Domonkos
|
2016-03-29
A pedagógusok kényszerből választották sztrájk helyett a polgári engedetlenséget. Ha felismerik, hogy hatalmuk van az oktatás demokratikus átalakítására, akkor „csendes forradalmat” valósíthatnak meg.
Ficsor Krisztina
|
2016-03-22
A japán demokratikus kultúra közel 70 éves. Ám továbbra is nehézségekbe ütközik az állam nevében elkövetett szexuális bűnök nyilvános feldolgozása. A múlt bűneinek terhe a politikai közösségre nehezedik.
Sik Domonkos
|
2016-03-14
Az oktatási rendszerrel kapcsolatos tiltakozások a Fidesz-rezsim lényegi vakfoltjára mutatnak rá. Politikai és gazdasági haszonlesőként próbálja hitelteleníteni azokat, akik naponta tapasztalják a rendszer zavarait.
Tóth Gábor Attila
|
2016-03-13
Az európai együttműködés világraszóló újdonság. Demokratikus továbbfejlesztése szörnyen nehéz. Ám elvi, társadalmi és természeti okok miatt nincs út „vissza a nemzetállamhoz”. Vagy ha mégis, akkor az autokrácia zsákutcájába vezet.
Deák Izabella
|
2016-02-22
A gyermekek, szülők és tanárok jogait sértő közoktatási intézkedések rendszert alkotnak. Emellett az új oktatási struktúra a szociális kirekesztés alapja. Kérdés, hogy a bíróságok korlátozzák-e még az ilyen kormányzati törekvéseket.

