Egy eufórikus választási fordulat megadja a politikai újrakezdés esélyét, de hogyan kerülhetők el a történelmi hibák? A tanácskozó demokrácia megteremtése teret adhat annak, hogy végre érdemi párbeszédet folytathassunk egymással.
A jelenlegi politikai rendszer strukturális válságba jutott. Ebben a helyzetben a Tisza Pártnak a választási rendszer reformjának ígéretével kell garanciát adnia a többi ellenzéki szavazó számára a jövőbeli, tisztességes politikai versenyre.
A szemünk előtt válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy az Orbán Viktor által felépített rendszer mennyi területen mondott csődöt. Minél többen látják ezt be, annál jobb esélye van, hogy társadalmi támogatottságot kapnak alternatív törekvések.
Manapság a szuverenitás szót sokan az állampárthoz kötik, amely Szuverenitásvédelmi Hivatalt működtet. Az úgynevezett szuverenisták Európa-szerte uralomra törnek. A szavak abuzálása azonban nem szünteti meg az értelmes jelentésüket.
Nagy Boldizsár |
2014-11-02
Ezen a héten ünnepelte 25. születésnapját a Magyar Helsinki Bizottság. Az október 31-i ünnepségen elhangzott köszöntő beszédet közöljük.
Sik Domonkos |
2014-10-28
Az internetadó ellen meglepően sokan vonultak az utcára. A tét nem csupán materiális, hanem a szabadság egyik utolsó terének védelme.
Sascha Feucher… |
2014-10-27
2015-ben lejár Hitler Mein Kampf című könyvének szerzői jogi védelme Németországban. Sascha Feuchert, a német PEN alelnöke és Charlotte Knobloch, a Zsidó Világkongresszus alelnöke vitázik arról, hogy indokolt-e kiadni és olvasni a szöveget.
Kis János |
2014-10-02
Az alábbi esszét két olyan közösségnek ajánlottam, melyeket különösen közel érzek magamhoz. Azt szerettem volna, ha megosztva jelenhetne meg a Beszélő és a Szuverén internetes felületén. Hálás vagyok a két lap szerkesztőinek, amiért ezt lehetővé tették. Az első négy szakasz a Szuverén, a további hét pedig a Beszélő honlapján olvasható.
Tóth Balázs Gergely |
2014-09-29
Hamarosan dönt az Alkotmánybíróság azoknak a bíróknak a beadványáról, akik Alaptörvény-ellenesnek tartják a fogyasztói kölcsönszerződések visszamenőleges rendezését, valamint a bankok és az állam közötti pereket szabályozó törvényt.
Martha Nussbaum |
2014-09-11
Beszélgetés Martha Nussbaummal a női egyenjogúságról, a szólásszabadság határairól és a demokratikus társadalmi fejlődés perspektíváiról.
Sik Domonkos |
2014-09-04
Az elmúlt hónapokban a baloldali-liberális pártok szimbolikusan lemondtak ellenzéki szerepükről. Ebben a helyzetben létjogosultságuk kétségessé vált.
Kovács Kriszta |
2014-08-28
Az illiberális fordulat kihat a nők helyzetére is. A nők „természetes”, „biológiai” adottságaival operáló politika nemcsak fenntartja az igazságtalan társadalmi különbségeket, hanem további hátrányokat idézhet elő.
Tóth Gábor Attila |
2014-08-22
A ma 70 éves társadalomtudóst az autokratikus rendszerekről, a civil társadalomról és az alkotmányozásról kifejtett nézetei tették világszerte ismertté. Van mit tanulnunk tőle.
Miklósi Zoltán |
2014-07-31
Az összes nyugati demokrácia liberális demokrácia. Orbán nem a demokrácia másik változatát ajánlja, hanem a nyugati demokráciák helyett a keleti autokráciákat.

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.