Egy eufórikus választási fordulat megadja a politikai újrakezdés esélyét, de hogyan kerülhetők el a történelmi hibák? A tanácskozó demokrácia megteremtése teret adhat annak, hogy végre érdemi párbeszédet folytathassunk egymással.
A jelenlegi politikai rendszer strukturális válságba jutott. Ebben a helyzetben a Tisza Pártnak a választási rendszer reformjának ígéretével kell garanciát adnia a többi ellenzéki szavazó számára a jövőbeli, tisztességes politikai versenyre.
A szemünk előtt válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy az Orbán Viktor által felépített rendszer mennyi területen mondott csődöt. Minél többen látják ezt be, annál jobb esélye van, hogy társadalmi támogatottságot kapnak alternatív törekvések.
Manapság a szuverenitás szót sokan az állampárthoz kötik, amely Szuverenitásvédelmi Hivatalt működtet. Az úgynevezett szuverenisták Európa-szerte uralomra törnek. A szavak abuzálása azonban nem szünteti meg az értelmes jelentésüket.
Szücs László Gergely |
2013-06-26
A Nemzetiszocialista Illegalitás perének előkészületei rámutattak arra, hogy gyakran még a legjobban szervezett európai bíróságok sem képesek megfelelni az átalakulóban lévő demokratikus nyilvánosság elvárásainak.
Zala Miklós |
2013-06-06
A multikulturalizmus korántsem a kulturális szokások és tradíciók felmagasztalásáról szól, hanem az elnyomó hierarchiák megszüntetéséről, az egyenlő állampolgári státuszon alapuló politikai közösség megteremtéséről.
Fáber Ágoston |
2013-06-04
Az aszimmetria, mely egyrészről a munkanélküli lét menetrendszerű morális elítélése, másrészről a bármiféle munka morális felmagasztalása között feszül, ebben a formában nem tartható, a viszonyt ugyanis meg kell fordítani. Égető szükség van arra, hogy a munkában ne csak a gyarapodás lehetőségét lássuk, hanem a cselekvés morális dimenzióit is észrevegyük.
Szabó Máté Dániel |
2013-05-30
Az információszabadság törvényi szabályainak legutóbbi módosítása a politikai közbeszéd szerint az úgynevezett visszaélésszerű adatigénylések visszaszorítására irányult.
Labanino Rafael |
2013-05-28
A bevándorlók integrációjának nehézségeit a bajkeverők őrizetbe vétele nem fogja megoldani. Kérdés, képes lesz-e a demokratikus politika felvállalni a társadalmi problémákat kezelni tudó hosszú távú gondolkodást.
Sik Domonkos |
2013-05-16
A gazdasági és politikai válság meghaladásának kulcsa a szolidaritási válság megoldása. Ez azonban nem várható el sem kizárólag a civil, sem kizárólag a politikai szférától.
Vissy Beatrix |
2013-05-13
A negyedik alaptörvény-módosítás az Alkotmánybíróság két évtized alatt kimunkált, élő alkotmányos gyakorlatát egy szempillantás alatt radírozta ki a jogrendszerből. E momentum óta megkerülhetetlen kérdés, hogy a hatályukat vesztett határozatok milyen szerepet tölthetnek be az alkotmányértelmezést igénylő jogalkalmazásban.
Miklósi Zoltán |
2013-05-06
A Laborc-ügy emlékeztet arra, hogy a 2014-es választás tétje nemcsak az Orbán-rezsim leváltása, hanem a baloldal jövője is.
Sólyom Péter |
2013-05-02
Az Alkotmánybíróságnak mihamarabb döntenie kell arról, miképpen viszonyul az Alaptörvény negyedik módosításában kimondott alkalmazási tilalomhoz. Úgy tűnik, a hangsúlyváltás elkerülhetetlen, de a gyakorlat nem kényszerül visszafordíthatatlan irányváltásra. 
Paul Blokker |
2013-04-30
Az olasz demokrácia hosszú ideje súlyos gondokkal küzd, és a februári választásnak sem lett egyértelmű győztese. A patthelyzet megszűnését az elnök az egymással húsz éve szemben álló balközép és jobbközép párt nagykoalíciójától várja. Eközben figyelmen kívül marad az olasz választók jelentős részének mélyreható változást óhajtó akarata.

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.