Az AI-nak pozitív hatása lehet a bolygónkra és az emberi létre, azonban megvan a kockázata is. Fontos, hogy mindezekkel legyünk tisztában az AI fejlesztésének során.
Az igazi ellenzék nem csak kritizálja a rendszert, hanem azon is dolgozik, hogy leváltsa azt. Ehhez középtávú célokat kell kitűzni, amelyek motiválják az embereket, és lehetővé teszik egy erős, egységes rendszerváltó mozgalom létrehozását.
A Törökország és Szíria területén történt földrengés egyszerre mutat rá a katasztrófák morális tétjeire és a katasztrofizáció veszélyeire.
Figyelemreméltó, hogy sem konzervatív, sem marxista korában nem tévesztette szem elől az emberi jogok alapvető jelentőségét, pedig ez távolról sem volt magától értetődő.
Jan-Werner Müller |
2013-04-05
Az EU a „koppenhágai kritériumok” alapján dönti el, hogy egy állam elég demokratikus-e ahhoz, hogy a csatlakozási tárgyalásokat megkezdje. A jövőben egy ún. Koppenhága-bizottság felügyelhetné a kritériumok csatlakozás utáni érvényesülését.
Szigeti Tamás |
2013-04-03
Az amerikai Legfelső Bíróság tárgyalójában folyik a melegházasságról szóló vita. Az ülés szünetében a Szuverén fültanúja volt két megfigyelő – Előd és Ronald – érdekes beszélgetésének.
Szigeti Tamás |
2013-03-26
A Karsai versus Jobbik ügy a magyar szólásszabadság állapotáról nyújt pontos képet. Hamis az a közkeletű állítás, hogy Magyarországon túl szabad a szólás. Nem az – hanem a feje tetejére lett állítva.
Tóth Balázs Gergely |
2013-03-12
Sérti-e a közerkölcsöt, ha a tévétársaság pénzt ad az elítéltnek egy interjúért? És ha ezt a pénzt a sértett kapja? A közerkölcs és a sajtószabadság kapcsolata ma sem egyértelműen tisztázott.
Miklósi Zoltán |
2013-03-09
Az elnök fellépése kapcsán nem az a döntő kérdés, hogy van-e vétójoga, hanem az, hogy megszólal-e.
Kirs Eszter |
2013-03-08
Az ENSZ volt jugoszláv területeken elkövetett, nemzetközi bűncselekményeket vizsgáló törvényszéke az idei télen egymást követően mentett fel horvát, koszovói és szerb katonai vezetőket. Az ügyek nagy társadalmi visszhangot nyertek a délszláv régióban, ehhez képest az ítéleteken több a rés, mint a pajzs.
Sik Domonkos |
2013-03-04
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a felsőoktatásnak nem sikerült a kormányzattal szemben megvédenie érdekeit. Kérdés: miért, és mi következik ebből?
Sólyom Péter |
2013-02-26
Az Alaptörvény negyedik módosításában nincsenek meglepetések, az alkotmányozó többség azokat a politikai céljait kívánja szentesíteni, amelyek már korábban ismertek voltak. A változtatás módja és hangneme azonban egy új minőséget jelez, nyíltan tagadja a jogállami hagyományt, és az önkorlátozó hatalom autokratikus felfogását követi.
Winter Ádám |
2013-02-25
Teher alatt nő a pálma, rossz időkben is születnek jó művek, szokták mondani. Ez igaz, csak kevesebb. Meg ez egyébként is sovány vigasz. Számos olyan művészt ismerünk, akiket az utókor jelentősnek tart amiatt, mert kíméletlenül jól ítélték meg és reagáltak saját korukra, csak éppen nem élték túl azt a kort és környezetet – átvitt és szó szerinti értelemben egyaránt.
Miklósi Zoltán |
2013-02-15
Február 14.-én reggel Londonban meghalt Ronald Dworkin, jogász és filozófus. Kézenfekvő volna azzal a fordulattal élni, hogy a 20. századi liberális jog- és politikai filozófia legnagyobb alakjai közé tartozott. Kézenfekvő volna, de nem egészen pontos. Pontosabb az a jellemzés, hogy az ő írásai definiálják – egy-két másik szerzőével együtt – a kortárs liberális politikaelméletet.

Weboldalunkon cookie-kat használunk.

A kattintson a További információk gombra.