A kormányváltás ellenére sem látszik jelentős javulás a magyar közjószágok állapotában: úgy tűnik, az állam csak alacsony hatékonysággal tudja ezeket előállítani. A hatékonyság növelése az állam működésébe történő beruházásokat követelne meg.

Az új alkotmány a nemzet történelmi alkotmányát helyreállító alaptörvényként jeleníti meg önmagát. Bár e „történelmi alkotmány” az új berendezkedés egyik legfontosabb jogforrása, jelentéséről csak elvont módon szól a preambulum.

Hamarosan süllyesztőbe kerül a rendszerváltás időszakának egyik kiemelkedő fontosságú törvénye, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény. Ez a célja a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslatnak, amely egyéni képviselői indítványként került a parlament elé június 14-én. Az 1990. évi IV. törvény természetesen nem orákulum: tiszteletre méltó alapelvei mellett rászolgálhat egyes részletkérdések kiegészítésére, pontosítására, de a hatályon kívül helyezésre aligha.

A menekültek és a menedékkérők ügyeiben sorra születnek a legalapvetőbb emberiességi szempontokat nem tisztelő és az európai sztenderdekkel szembemenő kiutasító bírói döntések.

A társadalom és a politika viszonya alapvetően megváltozott. Erről azonban egyelőre nem látszanak tudomást venni a hazai pártok, holott a dogmatikus világértelmezés meghaladása stratégiai előnyt jelenthet.

Aleksander Smolar politikatudóssal, a varsói Báthory István Alapítvány elnökével, rendszerváltó miniszterelnökök tanácsadójával a Kultura Liberalna szerkesztői készítettek interjút a liberalizmus paradoxonáról.