Még meg sem kezdődött igazából az egyesek szerint régóta halogatott vita alkotmányos gondolkodásunkról, máris úgy tűnik, valójában el se kellene indulnia. Nem vitára, győzelemre van szükség, halljuk mindenfelől. S hogy csak az a kérdés, melyik a helyes útja a megalkuvás nélkül elutasított alkotmány „korrekciójának”. A „legitim”, de valamelyest alkotmánysértő népszavazás? A „pragmatikus” megállapodás? A „technikai” koalíció? Netán minden pozíció újratárgyalása elölről? Akik győzni akarnak, csak az első adandó alkalomra várnak, hogy a rosszat jóra cseréljék. Ha harc, hadd legyen harc, ha nem 2014-ben, hát később. Minden, ami azután van – a béke.

Az egykulcsos adó nem vezetett rövid távon a növekedés „felpörgetéséhez”. Az adócsökkentés finanszírozásához hozott intézkedések költsége a hosszú távú növekedés visszaesése és a társadalmi feszültségek kiéleződése.

A Fidesz médiapolitikájának lényege a térfoglalás, minden irányban és bármilyen módszerrel. A médiahatóság és a közmédia megszállása, a Médiatanács eddigi pályáztatási gyakorlata, a Fidesz-közeli cégek médiapiaci nyomulása, a reklámpiac finomhangolása, a behódolni nem akaró médiamunkások bizonytalanságban tartása leplezetlenül a Fideszt támogató hangok egyeduralmát alapozza meg. Ez a médiapolitika, amely nyilvánvalóan csak ágazati lenyomata a Fidesz hatalomtechnikájának és demokráciafelfogásának, nem hullott terméketlen talajra a magyar nyilvánosságban. Mindezek ellenére töretlenül optimista vagyok.

Az eltérő gazdasági struktúrák miatt a válság különbözőképpen sújtja az euróövezet országait. Ha Európa komolyan gondolja az integrációt, akkor az euró fenntartásához egységesebb költségvetési politikára lesz szükség.

A rendőrség zaklató és diszkriminatív igazoltatási gyakorlata növeli a kisebbségek és a hatóságok közötti feszültséget. A londoni, a párizsi és a budapesti felmérések hasonló rendőri attitűdöt jeleznek.

Az euróövezet helyzete hasonlít a korábbi monetáris rendszerek problémáihoz. Mivel az eurózónából való kilépés hatalmas károkat okozna, a csőd vagy a bajban lévő országok végleges kisegítése jelenthet megoldást.

A norvégiai tömeggyilkosság és az angliai fosztogatások látszólag egymástól független események, ám valójában mindkettő a késő modernitás patológiájaként értelmezhető.