Politika

ettől (2018-01-18)
eddig (2018-01-18)
Felhasználónevek listája vesszővel elválasztva.
Format: 2018-01-18
Format: 2018-01-18

A hanyatló Nyugat és akik előtte járnak

|
Politika  |  2011. augusztus 2.

A magyar kormányfő szólamait nemzetközi elszigeteltsége és népszerűtlen döntései motiválják. A fejlett országok nehézségei sem a kapitalizmus általános válságát, de a jóléti rendszerek szükségszerű végét sem mutatják.

Búcsú a megértéstől?

|
Politika  |  2011. július 21.

Az EU-elnökség egyik tanulsága, hogy a kormányfő összeegyeztethetetlen szerepeket játszik párhuzamosan. Ezzel ellehetetleníti a párbeszédet. A kommunikáció feltétele ugyanis, hogy a kimondott szó komolyan vehető.

Változatok jogállami korrekcióra

|
Politika  |  2011. július 17.

A demokratikus jogállamot helyre kell állítani. A közelmúltban négy forgatókönyvet vázoltak az alkotmányosság különböző meggyőződésű hívei. A feladat nehéz, mert kivitelezhető és igazolható megoldásra van szükség.

Kisebbségi jogok az alaptörvényben

|
Politika  |  2011. július 6.

Az alaptörvény számos változást hozott a kisebbségi jogvédelem terén, rendelkezéseinek hatását azonban csak az elfogadásra váró, többnyire kétharmados támogatottságot igénylő törvények adják majd meg. Az írás az új alkotmányban kifejezett kisebbségpolitikai szemléletváltás fontosabb elemeit mutatja be. Összefoglalva megállapítható, hogy a múltba tekintő ideológiai deklarációk mellett zavaros és a jogvédelem tekintetében leginkább visszalépést jelentő szabályozás született.

Jobboldali konszolidáció?

|
Politika  |  Gazdaság  |  2011. június 27.

A foglalkoztatási válságból való kilábalásnak többféle útja van, és ezek különbözőképpen osztják el a remélt fellendülés előnyeit. A mostani konszolidáció szűkítheti egy majdani, eltérő felfogású politika lehetőségeit.

Interjú Aleksander Smolarral, 2. rész

|
Politika  |  2011. június 26.

A varsói Báthory István Alapítvány elnöke a liberális politika előtt álló nemzetközi kihívásokról beszél: az európai bevándorlásról, az autoritárius Kínáról, valamint a humanitárius intervenció elfogadhatóságáról.

Interjú Aleksander Smolarral, 1. rész

|
Politika  |  2011. június 14.

Aleksander Smolar politikatudóssal, a varsói Báthory István Alapítvány elnökével, rendszerváltó miniszterelnökök tanácsadójával a Kultura Liberalna szerkesztői készítettek interjút a liberalizmus paradoxonáról.

Vakon

|
Politika  |  2011. június 6.

Nem értem, amit Miklósi Zoltán Számvetés helyett című cikkében leírt. Tényleg nem lát különbséget aközött, ahogy Gyurcsány keres új utat a szocialista pártnak, és ahogy ellenlábasai térnek vissza az 1994-es és 2002-es kampány logikájához? Következtetését így foglalja össze: „Mivel egyik oldal résztvevői sem állnak készen az elmúlt évek elhibázott politikájával való szembenézésre, a mostani pártharc alig befolyásolja a baloldal hosszabb távú kilátásait.” Lehet, hogy nem ugyanazokat a magyar újságokat olvassuk?

Számvetés helyett

|
Politika  |  2011. május 27.

A szocialista pártban súlyos konfliktus dúl. Mivel egyik oldal résztvevői sem állnak készen az elmúlt évek elhibázott politikájával való szembenézésre, a mostani pártharc alig befolyásolja a baloldal hosszabb távú kilátásait.

Paktum Európa mellett vagy ellen?

|
Politika  |  2011. május 23.

Brüsszelben zárt ajtók mögött „a gazdaságpolitika irányítására” szolgáló olyan intézkedéscsomagot fogadtak el, amelynek hatásaival főleg jogászok, közgazdászok és politológusok foglalkoznak majd. Most nem azt a pénzügytechnikai kérdést firtatom, hogy elejét veszik-e az euró elleni spekulációnak azok a stabilitási mechanizmusok, melyekről Brüsszelben megállapodtak. Fontosabb a valutaunió konstrukciós hibájára vonatkozó politikai kérdés. Mi a probléma – és megoldható-e egyáltalán az érintett tagállamok kormányfőinek egymás közti megbeszélése útján?

Az egykulcsos adó ára

|
Politika  |  Gazdaság  |  2011. április 25.

Az ezermilliárdos megszorítócsomagra jelentős részben az egykulcsos adó elhibázott bevezetése miatt van szükség. Enélkül az elkerülhetetlen költségvetési konszolidáció rövidebb, kevésbé fájdalmas és igazságosabb lehetett volna.

A szélsőjobb uszálya

|
Politika  |  2011. április 20.

Sarkozy elnök pártja súlyos vereséget szenvedett a helyi választásokon. A baloldal korántsem lehengerlő győzelménél is látványosabb a szélsőjobb előretörése. A kormány szélsőjobbos politikája nem húzta ki a talajt a Nemzeti Front alól.

Alkotmány alkotmányosság nélkül

|
Politika  |  2011. április 6.

Magyarország körül csend lett. A nemzeti-konzervatív kormányzatnak a média megzabolázására tett kísérlete körül felkavarodott por leülepedett. Az Európai Bizottság a médiatörvény módosítását követelte, és meg is kapta, a sajtószabadságot fenyegető közvetlen veszély, úgy tűnik, elhárult. Orbán Viktor miniszterelnök gratulálhat magának: számára az ügy mindent egybevetve jól végződött. Igaz, el kellett tűrnie, hogy a médiatörvény miatt Brüsszelben kissé megleckéztessék, de még így is olcsón megúszta, ha figyelembe vesszük, mi is történik valójában Magyarországon. Ott ugyanis eltűnőben vannak az ország alkotmányos alapjai. Kétséges, hogy Magyarország alkotmányos állam marad-e a szó szokásos értelmében.

Az Orbán-alkotmány után

|
Politika  |  2011. április 2.

A rendszerváltás alkotmányát nem tartalmi hibái, hanem a magyar politika évtizedes válsága sodorta el. Az Orbán-alkotmány azonban nem lezárni, hanem kiteljesíteni fogja ezt a válságot.

Semmisségi politika

|
Politika  |  2011. március 5.

A semmisségi törvényjavaslat valódi sérelmeket elfogadhatatlan eszközzel akar orvosolni. Politikai üzenete az, hogy a nem jobboldali kormányzás idején a közhatalom működése is illegitim.

Ellenzéki nem az alkotmányozásra

|
Politika  |  2011. február 14.

A parlamenti ellenzék demokratikus pártjai nem térhetnek vissza az alkotmányozáshoz. A jogállam híveinek nem az Orbán-alkotmány javítgatására, hanem az annak bukása utáni időszakra kell már most készülniük.

A médiabotrány és a jobboldal jövője

|
Politika  |  2011. január 31.

A médiatörvényt övező nemzetközi botrány a hazai demokratikus és antidemokratikus jobboldal viszonyában is változást hozhat. A csak nemrég elindult kedvező tendenciák könnyen megállhatnak.

A médiatörvény és ami utána jön

|
Politika  |  2011. január 17.

A médiatörvény körül kialakult nemzetközi botrány jelentősen szűkíti a kormányzat mozgásterét a további jogállam-korlátozó lépések tekintetében. Vezetői a teljes elszigetelődés és a visszavonulás közötti választásra kényszerülhetnek.

Van mozgástér

|
Politika  |  2010. december 23.

Az elmúlt fél évben a kormánytöbbség demokratikus jogállam ellen intézett támadásai elérték azt a kritikus tömeget, amikor arról beszélhetünk, hogy a lépések együttes hatására áttört az alkotmányosság fala.

Megvédi-e a közvélemény a jogállamot?

|
Politika  |  Társadalom  |  2010. december 2.

Nem megalapozott az a vélekedés, hogy a társadalom közönyösen szemléli a kormánytöbbség jogállamellenes lépéseit.